Emmara megközelítette a szent ligetet ahol Calomir meghallgatáson volt a ligavezetõjükkel, Trostanival. Azt mondta magának, hogy nem lopakodik utánuk – csak egyszerûen nem jelentette be magát, és a járása természetes módon halk. Nem tudott elméket megtéveszteni vagy illúzióval eltakarnia magát mint Jace, de rendelkezett az elfek finom lépéseivel és jó testolvasó képességgel, továbbá tudta, hogy senki sem fedezte fel. Pontosabban, nem hallgatózási szándékkal ment vissza. Mindenféle bujdosás nélküli hosszú léptekkel haladhatott volna a liget felé, mint ahogy szokott bármelyik másik meghallgatáson Trostanival. Most egy apró késedelmet tett a lépései közé, mert úgy érezte Calomir nem osztozik vele a béke és a ligák egységének vágyában, és hallani akarta, hogy hogyan halad a beszélgetésük, hogyan ad tanácsot a ligavezetõnek.
Rosszabb volt, mint amitõl tartott.
- Azt javaslom, hogy küldjük el minden elérhetõ rangú katonáinkat, legalább harminc lovast, és egy kontingensnyi faformázót és ligamágust, - mondta Calomir. - És ha megidézhetünk nagyobb elementálokat, akkor azokat is.
- Úgy hiszed, ez megfelelõ reakció? - kérdezte Trostani három driádja. - Mióta a Ligapaktum végett ért, mi békére törekszünk Rakdos-al, a mi válaszunk erre az incidensre meghatározhatja az elkövetkezendõ évek kapcsolatát velük.
- Pontosan. Mi megpróbáltuk elérni a békét. És hogy mûködött? A mi válaszunk az incidensre pontosan erre az eredményre vezetet. Vissza kell vágnunk, hogy bebizonyítsuk a harciasságunkat a többi liga számára. Demonstrálnunk kell, hogy nem fogunk karba tett kézzel várni, amíg méltóságaink elszenvedik szemtelen elrablásukat a történelmi Tízedik Kerület közepén.
Emmara belépett a ligetbe. - Vagy elküldhetjük a méltóságunkat, hogy találkozzon velük, - mondta. Calomir és Trostani feléje fordultak. - Mi egy nagyon hasonló tettet hajtunk végre, hogy megmutassuk nekik milyen mély a béke iránti elkötelezettségünk, és szintén lenyûgözze a kerületet, ahol a Konklávé megjeleníti az egység iránti hûségét. A jóindulatunk jeléül elküldünk egy szimbólumot. Elküldünk engem.
- Ez örültség, és ezt te is tudod. - mondta Calomir.
- Örültség az, hogy a Konklávé acélt és mágiát viselve, végigmenetel az utcán, - mondta Emmara - feladva ezáltal a béke iránti jogalapunkat, mialatt a többi liga már feni a pengéit Izzet fölött.
Trostani három driádja teljes magasságában kinyújtózva Emmara felé fordult. - Nagy reményeink vannak irányodba, mint a liga üzenethordozójának nagykövete. De Calomir meggyõzött minket, hogy nem lehet olyan békét megkötni azokkal, akik pusztán a pusztítás kedvéért elpusztítanának.
Calomir kidagasztotta a mellkasát és keresztbefonta a karjait.
- Ez nem igaz, - mondta Emmara. - Még csak esélyt sem adtunk, nem igazán, a ligapaktum óta. Még csak meg se próbáltuk, hogy Jace elérje õket…
- Te megpróbáltad meggyõzni az elmemágust, hogy segítsen nekünk elérni a céljainkat, de ahogy Calomir kapitány mondta, Jace lojalitása nem egyértelmû. Õ nem lehet a mi válaszunk része. Megértetted?
- Igen, ligamester - mondta Emmara
- Másfelõl, szükségünk van rád. - A driádok kinyújtották karjaikat Emmara felé. - Szükségünk van a természet elementáljaival való képességeidre most. Szólítanod kell õket. Fel kell ébresztened õket, hogy segíts Calomir kapitánynak összegyûjteni azt az erõt, amire szüksége van.
- Nem. Nem fogok. Nem leszek része ennek. Nem fogom elõhívni a természet lényeit ahhoz, hogy elõsegítsem a háborút.
- A liga jóváhagyta. - mondta Trostani. - A Konklávé is emellé állt.
Emmara érvelni elkezdett, de a szavak fennakadtak a torkán. A vállai összeroskadtak.
- Ez mindenki akarata. Azt mondod, hogy a magányos, személyes hangod túlharsogná azokét, akik tömegben vannak?
- Nem. Ligamester. De…
- Akkor rendben van. Elfogadva. Calomir Kapitány ahogy jónak látja majd irányt mutat a fáradozásodnak.
Emmara meghajolt a ligamestere elõtt. Amint Calomir felé fordult, a fogait összeszorította egymáshoz, mintha elharapná a szavait.
- Jöjjön velem Tandris kisasszony - mondta Calomir miközben a kezét nyújtotta felé.
Jace megpróbált visszaemlékezni, hogy mikor pihent utoljára, arra a zavartalan napra, aminek a végén kinyújtózhatott, karba fonhatta a kezét a feje mögött és elégedetten felsóhajtott. Egy egyszemélyes harcban jobbnak lenni egy Gruul ogre hadúrnál, eléggé nyomasztó volt, de Jace-nek valahogy véghez kell vinnie ezt a hõstettet anélkül, hogy a varázslatait használná. Ha támadná az ogre elméjét, szenvednie kell majd a következményektõl. Jace nem volt biztos abban, hogy hogyan kellene elégedetten felsóhajtani.
Összehasonlítva magát Ruric Thar izmaival és méreteivel, Jace oldalán csak a gyors észjárás állt. Éles elméje van, és lassan dühödik be. Ezt gyõzelemmé tudná fordítni.
- Rendben van. Jace nem hitte volna, hogy ezt fogja mondani. - Harcoljunk.
A Gruul harcosok vérszomjjal teli jókedvvel üvöltöttek fel.
Ruric Thar egy félköríves fentrõl induló bokszütést indított meg Jace felé a baltás karjával. Jace épphogy csak elugrott az ütés útjából, miközben érezte a penge éle által keltett szellõt az arcán. Ruric Thar azonnal követte a bal öklével, és bezúzott Jace széles arcába. Az ütés nem volt elég erõs, hogy csontja törjön, de elég volt ahhoz, hogy Jace keresztülguruljon a városi park gondozott füvén.
Jace látása elhomályosult. Térdre kapaszkodott, és valami vöröset köpött a fûre. Kipróbálta azt az ütést, amire számított, hogy emlékezzen arra, hogy az ogre szükségszerûen képes arra, hogy felülmúlja öt a nyers erejével. Úgy érezte, hagyta berepülni a legbolondabb átkok áradatát, amit csak ismert a párhuzamos síkok nyelvén, ez a verekedés egyértelmûen örültség volt. De a nyugodt elméje átvette az irányítást. Mély levegõt vett és kiköpte a mérgét. A körülmények igazságtalanak voltak, de be kell tartania a szabályokat, és nyernie kell velük.
Képtelen volt lerohanni Ruric Thar elméjét - elméjüket, de képes volt megfigyelni a többi Gruul harcosét. Már majdnem ki is olvasta õket. Elszántan nézték öt, átéléssel, ökölbe szorított kézzel. A Gruul, Ravnica elnyomottja volt - ezt éreztették vele.
Jace megnyitotta magát ennek. Engedte, hogy a gondolatuk, a szenvedélyük keresztüláramoljon a tudatán, hogy megpróbálja megérteni õket, hogy hogyan gondolkodnak. Talán ha megérti õket, az esélyt ad Ruric Thar ellen.
Fejezd be az analizálást és cselekedj, gondolta az egyik harcos.
Ne gondolkodj, te kibaszott hülye, gondolta a másik. A civilizáció rosszul tanított. Hagyd az egészet! Csak üsd meg!
A gondolataik üvöltöttek az elméjében. Még csak összefüggõ gondolatok sem voltak igazán. Jace úgy érezte lerohanja a stratégiátlan eszeveszett, impulzív, ragadozó ösztön. Neki meg kellett ezt értenie, hogy kihámozza a titkot belõle, és felhasználja.
Jace megrohamozta Ruric Thar-t. Az ogre kicsapott a baltás kezével, de a szög rossz volt, és a penge csak érintette Jace vállát és beletépett a köpenyébe. Jace ökle belecsapott a célpontjának egy alsó érzékeny pontba, majd kétszer a veséjébe. Az ogre a könyökével reagált, oldalra küldve ezzel Jace-t. Jace újra felült a fûben, a sebei tompán lüktettek.
Ne fogd vissza magad, gondolta az egyik harcos. Üvölts nyugodtan!
Gondolkodva csak péppé vered az arcod, gondolta a másik. Érezd! Szabadítsd fel magad!
Jace magába engedte az õszeset, az összes harcos elméjét egy tomboló gyûrûbe kombinálta, aminek a közepe ö volt. A bordája kalapált, a tüdeje pedig éget. Elméjében hallotta a harcosok ösztönzését. Arra gondoltak, hogy hogyan verje el a Gruul harcost, egyként kell gondolkodnia - vagy pediglen nem egyként. Azt akarták, hogy adja fel az elméjét, hogy a harag elmossa õt, és hogy legyûrje a logikáját.
De neki jobb ötlete volt.
Jace a körülötte lévõ nézõközönség elméi általi képre fokuszált. Õk nem csak nyers dühöt és vérszomjat sugároztak - õk azt is sugározták, hogy hogyan támadnák meg Ruric Thar-t Jace helyében. Támadó ötletek sörtüzei voltak. Jace hagyta, hogy körbevegyék az ütések, gurulások és dobások örvénye, hogy egy támadási terv koreografájává váljanak.
Jace egy halálugrással Ruric Thar-hoz ugrott, megragadta a lábát, és összefogta õket. Az ogre megpróbálta lerázni magáról, de Jace felhasítva a szövetett a fogaival, beleharapott egy vékonybõrû területen a térde alatt. Ruric és Thar felüvöltött és lerúgta Jace-t a lábairól.
Még több Gruul harci kép ömlött Jace-be. Elõre-hátraszökellt, a harcosok a másodperc töredéknyi harci vezetéseire támaszkodott. Ruric Thar idõnként kicsapott az öklével és a baltájával, de Jace érezte a harcosok impulzusát, és felhasználta a tudattalan figyelmeztetésüket, hogy idõben félre ugorjon. Ruric Thar nem csak Jace ellen harcolt, hanem egyszerre az egész harci csapata ellen. Jace hagyta, hogy a harcosok elverjék az ogrét neki.
Amint az ogre túlterhelte a tüdejét, egy elkeseredett mozdulat villant be az egyik harcos elméjébe, és Jace végrehajtotta azt, amit látott. Felugrott az ogre lehajtott vállára, dobbantóként használva az óriási agyart, rámászott a hátára. Jace köpenye meglazult, így a csuklyáját átdobta Ruric feje fölött, a baltás oldalhoz. Aztán Ruric fejére csimpaszkodva beleöklözött Thar arccsontjába, ahogy a Gruul elméje ösztökélte - egyszer, kétszer, háromszor.
Az ogre baltája csapkodott, látszólag azzal a fejével irányította, amivel nem látott. Szabad kezével megragadta Jace-t a hajánál fogva és felhúzta. De Jace belecsimpaszkodott és Thar zúzódásokkal teli ziháló puffadt arcának öklözésére koncentrált.
Az ogre baltájának éle ívesen Jace felé közeledett, ö ezt nem látta, de érezte a Gruul bámészkodok reakcióján keresztül. Leugrott Ruric Thar-ról, az arcán landolt a park gyepén, de legalább egy darabban.
Jace egy csonka üvöltést hallott. Majd felállt, megfordult, hogy lássa az ogre saját baltájának pengéje rezegve ágyazódott néhány inch-nyi mélyen Thar kopasz fejébe. Az ogre visszatartotta a lélegzetét, megdermedve a bizonytalanságban, mindkét szempár a baltás kézre szegezõdött, ami eltévesztette Jace-t és belecsapott Thar-ba.
Thar fogai között lihegni kezdett.
- Nyertél. - mondta Ruric, Jace köpenyét fájdalmasan félrehúzva.
Jace megkönnyebbülve rogyott össze. A Gruul harcosok éljenezni kezdtek.
Ruric Thar óvatosan kihúzta a baltás karját, a penge nedves émelyítõ hanggal szabadult ki a bal fejbõl. Megpaskolta a sebet a fején majd a kezét keményen a föld felé csapta. Mindkét ogre arca kínosan megrándult, ahogy vér szivárgott elõ a húsos ujjai közül, légzése nehézzé vált.
Jace megszakította az elme kapcsolatot a többi Gruul harcossal. Harci megszállottsági gondolatuk folyama apadni kezdett az elméjében.
Az egyik Gruul ligatárs, egy széttetovált, csapzott hódprémre hasonlító hajú és szakállú ember, Ruric Thar mellé állt és egy sámán varázslatot kezdett el mormolni. A sámán kinyújtott kezei mint szélfutta levelek remegni kezdtek, fakó fény kezdett el szivárogni az alkarjából és körbefonta Ruric sebét.
- Van benned némi Gruul - mondta Thar, nehéz légzései között.
- Nem annyi, mint amennyinek gondolod - mondta Jace. - Most akkor, leengeded a védelmedet, megkereshetem azt, amiért jöttem?
- Ahogy szeretnéd - mondta Thar.
Az ogre vett egy mély, tüdejét kitöltõ levegõt, kiengedte, közben becsukta a szemeit. Finoman biccentett a fejeivel.
Jace óvatosan kiküldte az elméjét az ogre felé, hagyta, hogy a gondolatai lassan beszivárogjanak. Elsõnek Thar-t választotta. Ahogy a mentális érzékei elkezdték felfogni Thar gondolatait, Jace nem érzett visszacsapást, így mélyebbre hatolt.
Az ogre elméje olyan volt, mint egy ökölvívó múzeuma. Thar a csaták gyõzelmeirõl gyõzelmeire emlékezett, arról hogyan zúzta keresztül a baltájával magát egy Gruul senkiháziból, vagy, hogy hogyan törte el az Orzhov kartellfõnök nyakát.
Ez inkább érzelmi táj volt, mintsem egy tudatos valami, ezt a szenvedély és erõszak építette fel, no meg a legyõzöttek arcába való nevetése. Ezt várta el, de még nehezebbé tette Jace-t hogy információt találjon az útvesztõrõl.
Semmit sem talált. Thar-nak semmilyen emléke nem volt arról, hogy Jace mit kutathatott akkor, amirõl elvesztette az emlékeit. Lehet, hogy mindez hibás, egy megérzés, ami sehová sem vezetett.
Ehelyett átment inkább Ruric-ra. Ruric elméje, érthetõen néhány Jace-el folytatott harc felületi szintje alatt, szintén klán harcok idõvonala volt, Azoriusi fejbetörésekkel és utcai verekedésekkel Rakdosi huligánokkal. Ruric ha lehet még kegyetlenebb volt, hallgatagabb és ösztönösebb. Ruric-hoz hasonlóan, semmire sem emlékeztette Jace-t a kutatásáról. Jace-nek nem kellett volna átvinni a gondolatai az ogre-ba.
Ennyi volt. Ennyi volt az utolsó fejben.
- Nem értem - mondta Ral. Megfejtettünk mindent. Ennek a varázslónak a kutatása volt az utolsó darab a kirakóban. Elmentünk az útvonalra, pont, úgy ahogy a kód mondja. De ott semmi sem volt. Csak egy öreg fórum.
- Az Azor Foruma - mondta Niv-Mizzet, miután lenyelte beosztottjának maradékát.
Amikor Ral belépett a fészekbe Nivixbe, a sárkány ligamester egy roppanó hangú Izzet mágust evett, egy újoncot, aki nem úgy nézett ki, mint aki megértette a mizzium mûködési elvét. Ral túlságosan belemélyedt az útveszõs kudarcba, így alig vette észre, hogy az egyik Izzet ligatársát felfalták.
- Semmi sem változott. - mondta Ral - A manafonat stabil volt. Az atmoszférikus energia erõs volt, de konstanst maradt. Tûzijátékot vártam.
- Mi erõt vártunk, - mondta a sárkány - de nem történt semmi. Ez mit mond neked?
- Nem hagytunk ki semmit.
- Nyilvánvaló, hogy kihagytál valamit.
- De mit? - Ral emlékezett rá, hogy Niv-Mizzet mennyire szereti, ha kérdezik, és lehajtotta a fejét. - Hatalmas Lángelme, mi a meglátásod?
Niv-Mizzet mélyet lélegzet, és amikor kifújta, lángnyelvek szóródtak ki a fogai között, körbenyalva a pofájának pikkelyeit. Még onnan is ahol Ral állt, érezni lehetett a sárkánytûz hõjét.
- Tesztként tekintek a Magában való Útvesztõre, - mondta a sárkány. - És ez egy teszt a javából. De ez nem egy személy tesztje. Nem egyszerûen egy elme rejtvénye. Tudod miért?
Ral keresztbefonta az ujjait. Statikus elektromosság ugrált az újpercei között. - Természetesen. Mert nekünk végig kell mennünk az úton. De én ezt megtettem.
- És ez nem vezetett sehová. Tekints mélyebbre. Mi a célja az Önmagában való Útvesztõnek?
- Hatalmas erõt véd.
- Valóban azt.
- Nekünk ki kell találnunk mi az az erõ.
- Természetesen, de mindez hogyan védelmezi. Mi az ami Ravnica szerte hiányzik? Mi az, aminek feltûnõ hiánya csak most vált láthatóvá?
- Nem tudom.
- Gondolkozz úgy, mi létezett a ligák között, ami már nem köti õket?
- A Ligapaktum?
- Pontosan! Nem látod? A ligák közötti harmóniát a Ligapaktum mágikus egyezménye kényszerítette ki. De a ligapaktum felbomlott, és a ligák most már újra összecsaphatnak - és nem csak szavakkal, hanem erõszakkal. Háborúval. Nem találod véletlen egybeesésnek hogy az útvesztõ most került felszínre?
- A manaköteg - suttogta Ral. - A kerületek között futó manaösvény. Sosem manifesztálódott idáig. Ez vezetett el minket kõfaragás kódjához, ez az ösvény pedig keresztülvezet minket mindegyik ligakapun. De mindez mit csinál a Ligapaktummal?
Niv-Mizzet hamusugarat lehelt elõ. - Gyerünk már Zarek! Mindent kiterítettem elõtted! Az útvesztõ célja mindenekfelett áll. Ez nem a felfedezés tesztje. Miért tesztelnék a mi felfedezõ képességeinket? Mire lenne jó?
Ral vonakodott. - Mire gondolsz? A felfedezés jelent mindent.
- Ah, de ne Izzet-ként gondolkodj. Gondolkodj, úgy ahogy az alkotó. Mi megfejtettük az útvesztõ titkát, és kipróbáltunk rengeteg utat. De semmivel sem lettünk okosabbak. Azért mert az útvesztõ nem arra lett tervezve, hogy mi kutatásainkat, a mi kísérleteinket és a mi éleslátásunkat tesztelje. Aki ezt megtervezte az nem úgy értékeli ezeket, mint mi. Az útvesztõ valami mást tesztel.
Egy gondolat keringet Ral elméjében. Megpróbálta, de elbukott abban, hogy összerakja a részeket.
Niv-Mizzet hirtelen meghajolt, feje, Ral elõtt mozgott. - Az idõd lejárt, Zarek! Azt mondtam találd meg a mágust, a mágust, aki megérintette az elmémet - és e helyett te az útvesztõnek futottál?
- Ne- ne-nekünk nincs szükségünk rá- hebegte Ral.
- Te azt gondolod, hogy nem, miközben a satnya elméd még csak levezetni sem volt képes, hogy mindez miért van. Talán te csak a következõ fogásként leszel hasznos a számomra.
Egy elõérzet villant be Ral elméjébe. Hogyha mindaz amit Niv-Mizzet mondott igaz, akkor az Önmagában való Útvesztõ célja nem az volt, hogy megjutalmazza a legélesebb gondolkodású mágust vagy legokosabb ligát Ravnic-án. Mégis azt jelenti, hogy megtalálták, a legalkalmasabb idõben találták meg.
- Az egyedüli oka annak, hogy most találtunk bizonyítékot az útvesztõrõl, - mondta Ral - az az, hogy kapcsolatban áll a ligapaktummal. Úgy lett létrehozva, hogy akkor fedje fel magát, ha a Ligapaktum felbomlik. Vagyis… egy eszköz, valamilyen módon. Amit a Ligapaktum szétesése aktivált. Ez egy biztonsági kapcsoló.
A sárkány mellkasa büszkeséggel dagadozott. - Ez volt az én konklúzióm, igen.
- Vagyis… ez olyan öreg, mint maga a Ligapaktum. Ez a parun-okig vezet minket vissza.
- Azor, a kódból ítélve, amit találtál. Az Azorius Szenátus alapítója.
Az Azorius, gondolta Ral. A rend és logika ligája. Azok, akik úgy hiszik a törvény volt rend alapja. És az útvesztõ Azor Forumján végzõdött.
- Vagyis ha Azorius hozta létre… akkor nem lehet, hogy azért, hogy felbecsülje a mi éleseszûségünket. Hogy valóban megoldjuk, valami mást kell tennünk. Olyat kell tennünk amit Azor értékelne.
Természetesen az õsi Azor az Azorius Szenátusának alapítója, megpróbálta elõsegíteni a békés együttmûködés légkörét.
- Vagyis… ahhoz hogy szabályosan megoldjuk az útvesztõt, azt kell tennünk… mit, együttmûködni a többi ligával?
A Niv-Mizzet visszaült, és egy ragyogó sárkány mosollyal ajkait felhúzta a fogairól. - Nem pontosan.
Egy Izzet hírvivõ jelent meg Niv-Mizzet fészkének ajtajánál. - Elnézést a betolakodásért Hatalmas Lángelme, - mondta.
- Igen? Mi az?
- Azt akartad, hogy értesítsünk, hogyha bármilyen ligák közötti nagyobb konfliktusra kerül sor.
- És?
A hírhozó reszketõen nézett. - Ez van olyan rossz, mint ahogy mi láttuk. És meg van potenciálja ahhoz, hogy még rosszabb legyen.
Niv-Mizzet hátrahúzta a szárnyait, és lenézett Ral Zarek-re. - Induljunk. Itt az idõ, hogy egy kis bejelentést tegyünk.
