Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: A megnemirt

Szerző: admin / Kategória: Magic: the Gathering cikk / Dátum: 2015.07.24 11:07

 

Hó ropogott Sarkhan Vol bakancsa alatt. Ő és a vezetője egyre magasabbra mentek. A hideg hegyi levegő égette a tüdejét, ízlelgette ezt az érzést, olyan volt mintha visszafelé lehelné a tűzet.

Talán a nő nem tudta, hogy vezeti őt, de az biztos, hogy könnyen követhetővé tette magát Sarkhan előtt.

 

Minden egyes vagy második mérföldnél a nő talált vagy megtisztított egy kopár kőösvényt és belevésett két görbe zárójelet, a magával cipelt a karmos botjával. Amikor először meglátta arra gondolt, hogy azokat a helyeket jelöli meg ahol sárkányokat győzött le. Most ahogy hosszúra nyúlt a gyalogút, már nem volt biztos benne hogy mit gondoljon róla.

Talán ő Ugin hírnöke, aki előre vezeti. Talán ezek a jelek igazából neki szóltak. De még semmit sem jelentettek neki. Mindegyik ugyanolyan.  Bölcsebb szemekkel láthatná… de nem mert sárkány alakot felvenni ott ahol a nő láthatja, nem teheti, amíg reménykedhet benne, hogy beszélni tud vele. 

Ez az ösvény még mindig meleg volt, a jelek a nő botjának vörös hőjétől ragyogtak. Utol fogja érni. A nő Temur volt, ezek a hegyek az ő otthona. Sarkhan pedig Mardu, hely és idő nélküli.

A nő azt akarta, hogy utolérje.

Aztán volt egy fütty, mint egy madáré, mögötte. Nem kapott több figyelmeztetést. Valami hátulról neki csapódott, hatalmas, élő és meleg. Arccal lefelé, kiterülve feküdt a fagyos hóban, óriási mancsnak tűnő valami a földhöz szegezte. Hatalmas agyar, és meleg lehelet feszült a nyakának. Képtelen volt harcolni.

Egy újabb fütty, ez most másmilyen volt. Az agyar felemelkedett, de a súly a hátán még mindig mozgásképtelenné tette. Nem látta mi az, ami fogva tartja, de gyanította.

Hó ropogott, nehéz csizma hagyott félkörben nyomokat körülötte, amíg a nő a látóterébe nem ért.

A nő idősebb volt, mint ő – sokkal idősebb, suttogta valamelyik belső része – zömök testfelépítésű, zord, de ráncnélküli arccal. A botja végén lévő karom vörösen ragyogott, a nő szemei hidegek voltak és fürkészőek. Sárkány karmok, sárkány szemek.

- Te követtél engem, - mondta. A hangja telt és remegő volt.

- Nyomot hagytál, hogy követhesselek. – válaszolta Sarkhan. A hangja fuldokló levegővétellel volt tele, össze volt passzírozva a ki tudja milyen súlyos kardfogú tigris alatt. Sarkhan gyengén mutogatta el az ujjaival a jeleket, amiket csinált. – Jeleket hagytál.

- Nem a te szemednek, csavargó, - mondta.

A hangja nyugodt volt, de közben sűrűn az ég felé tekintgetett.

- Te követtél engem, - mondta újra. – Miért?

Hideg hó, hideg szemek, forró lehelet. A válaszán gondolkodott ameddig merte.

 

- Követtem a… a hangot, a szellem suttogását, - mondta. Habozott, majd folytatta: - Én a hatalmas sárkányt keresem, Ugin-t. Úgy gondolom… úgy gondoltam, ez egy látomás lehet, és te vagy az én szellemi vezetőm.

A nő egyszer csak durván felnevetett.

- Azt hittem nem vagy eszednél, – mondta a nő.

- Lehet, - mondta Sarkhan – Majd az idő eldönti.

A nő füttyentett egyet, és a súly felemelkedett Sarkhan hátáról.

- Kelj fel, - mondta a nő.

A látszólagos őrülete átragadt rá? Vagy Ugin említése?

Mint egy koldus térden csúszva ment a botjához. A hedron szilánk amit Ugin Szeméből hozott el még mindig biztonságban volt odakötve. Keresztülesett a nő misztikus jelén, és egy pillanatra, amikor megmozdult, úgy látta a jel és a szilánk is felvillant.

A botjára támaszkodva felállt.

A nő kisebb volt, mint Sarkhan. Nyugodtan hívhatta volna aprótermetűnek. De a körülötte köröző kardfogú tigrisével, a tűzmágiától ragyogó a karmos botjával, a halálos sárkányszemeivel, mindennek látszott csak aprónak nem.

 

- Ki vagy? – kérdezte a nő.

- Sarkhan Vol-nak hívnak. – mondta Sarkhan.

 

Látta a nő szemében a fura ruháját és a csapzott haját. A nő botján a karom vörösen kezdett el izzani.

Sar-khán, hatalmas khán. A Fenséges khán, égi-khán. Mindenki másnak Tarkir-on ez egy abszurd jogformálás lenne bármelyik részére, a legtöbbje ismeretlen vándorlóktól származott. Sarkhan-nak jobban kellene tudnia ezt, de ezt már elfelejtette. Az elméjében ez volt a neve. A hang a fejében Sarkhan-nak hívta mielőtt elhallgatott. De Bolas, Vol-nak hívta.

 

- Sar-khán – mondta a nő egyszerűen. Széles mozdulattal meghajolt előtte, majd iróniával a hangjában folytatta – Ez esetben a Temur-ok Sárkánykarmos Yasova-ja tiszteleg előtted. O khánok khánja, és ezennel meghív a földjére.

Sárkánykarom! Még a saját Tarkir-ján, nem ez volt a rangja a Temur khánnak?

- És mi véget, - kérdezte, minden egyes szavát óvatosan ejtve ki, - formálsz jogot a birodalomra?

 

Már egyezkedett khánokkal ezelőtt. Zurgo-val. Bolas-al. Sem khán, de még egy barát sem tolerálná ezt a tiszteletlenséget. Ők egy nyelvet ismertek, a mézzel megkent hízelgés nyelvét, és annak idején Bolas szolgájaként jól meg tanulta beszélni ezt.

Vol mindig is a te szolgád, mondta egy hang a fejében. Az ő hangja volt, szánalmasan vonaglott elő az elméjének csendjéből. Ez emléket ébresztett fel benne, önmaga visszhangja volt az, ami válaszolt a khán kérdésére.

 

- Semmi és semmiért – mondta sietve, elfordította a szemét és meghajolt. – Ez egy becenév, viccből adták nekem, az arroganciámat kigúnyolva. Sajátomként kezelem.

- És a te khánod eltűri ezt?

 

Nem. De Ugin…

 

- Nincs khánom, - mondta. – Messzire utaztam az otthonomtól.

- Egy száműzött, - mondta a nő megvetéssel. – Nem csoda hogy ócska ruhákban vagy.

A nő leeresztette a botját felé. A karom izzása felerősödött.

- Követtél engem – mondta. – Jelenléted sértett engem. És átkeltél a földemen. Adj egy okot, hogy megkegyelmezzek neked Vol, vagy megöllek és folytatom az utamat.

Sarkhan térdre rogyott.

- Kérlek, bocsásd meg udvariatlanságomat, - mondta – Ahogy korábban mondtam, messziről érkeztem, és még a Temur hatalmas khánját is csak hírnevéről ismerem. Világos, nem azért vagy itt, hogy vezess engem. Talán én vagyok azért itt, hogy szolgáljalak téged. Te khán vagy. Én egy senki, egy koldus…

A nő egy hosszú pillanatig nézte, aztán vállat vont és felemelte a botját.

- Elég, - mondta nyilvánvaló undorral. – kelj fel.

 

Sarkhan felkelt, lesöpörte a havat a ruhájáról.

- Köszönöm –mondta.

A nő összeráncolt a szemöldökét.

- Köszönöm, khán – javította ki a nő. – A tévedésed meg van bocsátva, de nem tűrök további tiszteletlenséget.

- Köszönöm, khán – mondta Sarkhan, egy pici lázadással – és elnézésedet kérem.

A fülei számára émelyítőnek hallatszott a saját hangja. A nő egy biccentéssel elfogadta.

 

- Yasova Sárkánykarom vagyok – mondta. A Temur Határvidék khanja, hosszú idők óta sárkánygyilkos és ennek a vidéknek az ura. – ezzel szélesen végigsöpört maga előtt. – Vol, a kitaszított, a semmi és senki khánja… üdvözöllek.

Sarkhan végighordozta tekintetét hegyvidéken, új szemmel nézet rájuk. Igen, ezek Temur földek voltak. Nem messze onnan ahonnan jött amikor… amikor az idő megtört. Ott kevesebb hóra emlékezett, sokkal inkább kopárabb és gőzölgő sziklákkal telire.

Megfordult és látta, hogy Yasova már elsétált. Utána sietett, de egy vicsorgás a háta mögött megállította ott ahol volt. Átmosta az irdatlan nagymacska undorító lehelete.

 

- Kövess engem, ha biztos vagy benne, hogy ez a te utad. – mondta Yasova anélkül, hogy megfordult volna. – De én nem sétálnék túl közel. Anchin nagyon védelmező, és másodszorra nem lesz ilyen barátságos.

 

Egy ideig csendben haladtak. Sarkhan küzdött, hogy kövesse – de ne túl közel – ahogy Yasova teljes sebességgel felkapaszkodott a durva terepen, Sarkhan lehelete, gőzölögve tört elő, ahogy levegő után kapkodott.

Yasova, a magas hegygerinc vaskos fák által barázdáltak oldalába vezette fel. Mögötte, a kardfogú pont olyan hangosan jött fel hogy még halhatta.

 

Yasova megállt egy széles sziklapárkányon. Sarkhan észben tartva, hogy a nagymacska mögötte van, tartotta a tiszteletteljes távolságot. Nehezen vette a levegőt. Yasova-ra úgy tűnt nem hatott a mászás, figyelmen kívül hagyta Sarkhan zihálását.

A sárkánykarom, Yasova botja végén újra izzani kezdett, és Sarkhan egy pillanatra megijedt, hogy Yasova mindezek után mégis meg akarja ölni. De aztán lehajtotta a botjának tűzforró fejét, és seprő mozdulatokat tett a havas párkány felületén. A hó szisszenve elolvadt, csordogáló erecske futott le a hegyoldalon, aminek végén már csak a puszta szikla maradt. Megfordította a botját és újra csinált egy jelölést – két hosszú, lendületes zárójelet, szimmetrikusat, vésett bele a kőbe.

Sarkhan várt, amíg befejezte.

- Mi ez a szimbólum? – kérdezte Sarkhan – Miért csinálod folyamatosan őket?

Yesova megfordult. A szemei hűvösek voltak, hidegek és forróak egyszerre.

 

- Nincs kérdés, Vol, - mondta. A szájából a születési neve átokként hangzott. – Nincs, amíg nem mesélsz nekem ezekről a suttogásokról, amiket követsz.

Miért bocsát meg neki? Mi haszna származna Yesova-nak egy őrült összefüggéstelen beszédjéből?

- Én voltam… - Elakadt, bizonytalanná vált abban, hogy hogyan fordítsa le a történetét olyan szavakká amiket Yesova elfogad. – Én egy távoli helyen voltam, messze az otthonomtól és messze ettől a helytől. Egy barlangot látogattam meg amit Ugin Szemének hívnak – 

- Hol? – kérdezte élesen Yasova. Szóval a név jelentett számára valamit.

- Ahogy már mondtam, nagyon messze van. Keresztül az… - majdnem azt mondta, hogy az óceánon, mielőtt eszébe jutott, hogy ezt a szót egy másik világon tanulta. – Keresztül egy végtelen nagy tavon, ami olyan széles, hogy te az egyik partjáról nem látod a másikat.

Yesova felhorkantott.

- Nincs ilyen tó.

- Mégis, - mondta – átkeltem rajta.

- És aztán?

- Miután meglátogattam a Szemet, személyesen Ugin hangját hallottam szólni hozzám. Ő hozott erre a helyre. De aztán… minden megváltozott. Ugin hangja elhallgatott, és én magamra maradtam, vezető suttogások nélkül. Én meg összetévesztettelek Ugin hírnőkével.

Yasova Sarkhan-nak háttal állva kitekintett a völgyre.

- Kérdezhetek valamit Yasova khán? – kérdezte Sarkhan.

- Veheted a bátorságot.

- A vihar, ami a sárkányokat szülte… mi az?

Megfordult és tátott szájjal Sarkhanra bámult.

- Bocsásd meg tudatlanságomat, khán, - mondta – A szülőföldemen nincs ilyen.

- Akkor honnan jönnek a sárkányok? – kérdezte Yasova.

Sokáig gondolkodott mielőtt válaszolt. – Nálunk nincsenek sárkányok.

- Végtelen tavak, és üres fellegek, - mondta Yasova, szemeit összeszűkítette. – Te tényleg őrült vagy.

- Tudom, hogy hogyan hangzik, - mondta. – De nincs ilyen vihar, és ezek közül sincs…

- Sárkány vihar - mondta, mintha gyerekhez beszélne.  – Minden sárkány forrása. Hogy-hogy nem tudsz erről? Honnan jöttél?

 

Mint egy fantom, kétség örvénylette körül. Ugin hangja elhallgatott, a gondolatai a sajátja, és mégis kevésbé látott tisztán, mint annak előtte. Tényleg őrült? Mindezt csak álmodta? Most is csak álmodik?

 

- Ismertem egyszer egy Temur sámánt, – mondta, - aki megtanított engem a sárkányok szellemével kapcsolatos hatalmas megállapodásról.

- Ismered a Temur-t, de nem ismered az ő khánjukat? Vannak Temurok ebben a te távoli hazádban is?

- A megbocsátásodért esedezem – mondta Sarkhan. Megpróbált emlékezni, hogy valaha is mondta pontosan ezeket a szavakat Bolas-nak. – A történetem zavarosnak tűnik, de ez az egy történetem van, amit el kell mondanom.  Tekints rá pusztán látomásként, egy lázálom, ha segíti a türelmedet.

Yesuva bólintott, hogy folytassa.

 

- Ez a sámán és a csapata sok dolgot megmutatott nekem. Halottam egy sárkány halk egyenletes hangját, aki rég halott, akinek a szelleme még kísért. Évekkel később, amikor a Szemhez érkeztem újra hallottam ezt a hangot. Ugin Szeméhez, khánom. Ugin hangját.

- Ugin él – mondta Yasova egyszerűen. A kardfogú felkelt a hangmagasság változásra és Yasova mögött helyezkedett el.

 

Sarkhan hátrébb állt, kezeit szélesre tárta, tenyerét kifordította.

- Khánom, - mondta - mindez nagyon zavaró a számomra, de… az otthonom, az életem… úgy hiszem nincsenek még megírva.

A most meg nem írt egy Temur elképzelés, azokról a dolgokról, amik bekövetkeznek.  A most által eltakarva, ami úgy köröz körös-körül, mint egy vadállat, a lehetséges jövők voltak a leíratlanok.

 

- Semmi sem él a leíratlanban. – mondta Yasova. – Az nem egy hely. Nem tudom, hogy az a sámán mit mondott neked, de az egyszerűen nem úgy működik.

- Akkor talán én jöttem visszafelé, - mondta Sarkhan. – talán én vagyok a te szellemi vezetőd – a leíratlan fantomja, azért vagyok itt, hogy elmondjam neked az egyik lehetséges útját a mosttól a következőkig. Kérdezz. És elmondok neked bármit.

 

Yasova előrehajolt Sarkhan felé miközben a botja ropogva életre kelt.

- A hely, amiről beszéltél, a te feltételezett otthonod, – mondta – az egy hely ugye? Tarkir de a mosttól távolabbi?

Sarkhan biccentett.

- Igen, - mondta – Egykor, Mardu voltam, és keresztülvándoroltam a Temur-on. De az én khán nevem és az a Temur khán neve nem lenne ismert a számodra. Ők még nem születtek meg.

 

- És ott nincsenek sárkányok? – kérdezte Yasova. A szemei türelmetlenül csillogtak. – Egy sem?

- Egy sincs egész Tarkiron – mondta Sarkhan. – Csak csontok.

- És Ugin?

- Rég halott – válaszolta. – Csak a suttogások maradtak. A suttogások hoztak ide engem.

 

- Akkor ez igaz, - mondta - ha Ugin meghal, a viharok elmúlnak. A sárkányok elbuknak.

Ugin és a viharok kapcsolatban állnak egymással! Nem csoda hogy az egyik ilyen viharral üdvözölte Ugin a megérkezését. Ugin már nem csak egy suttogás, és nem tud, vagy nem akar beszélni vele, ahogy ezelőtt. De küldött egy vihart útmutatásul Sarkhan-nak. Hogy vezesse őt… Yasova-hoz?

- Hol halottad ezt? – kérdezte Sarkhan, a szíve hevesebben kezdett el verni.

-A saját látomásomban, - mondta, de nem tűnt megrettenve. – Mesélj nekem most erről a leíratlanról. Mesélj nekem az emberekről. Nagyszerű lehet.

 

Mostanra felismerte a szemeiben lévő csillogást. Sóvárság volt, ugyanaz a sóvárság, amit minden egyes khán szemében látott, akivel csak találkozott. Zurgo a vért és a bosszút kereste, Bolas az elképzelhetőség fölötti hatalmat kutatta, és még az előkelő Narset is kereste a tudást mindezeken felül… és Yasova, az ő szellemi vezetője, minden sárkány bukása után kutatott.

 

- Nem, khánom, - mondta sietve. – Az emberek, a khánok, az enyémek… nem olyanok, mint te. Gyengék, bolondok, a múlt árnyékait markolják. Nem kell harcolniuk az életért, ezért ők a dicsőségért vagy a kapzsiságért vagy a semmiért harcolnak.

- Nem olyanok, mint te – mondta Sarkhan újra, esedezve – te jobb vagy.

 

Yasova Sarkhan felé lökte a botját. A hőség fala megütötte öt, a karom veszélyesen közel került hozzá, hátratántorgott, elvesztette az egyensúlyát és elesett. Sarkhan elterült a jelzésen amit Yasova a sima köve vésett, a kőbe vésett barázda még mindig kényelmetlenül meleg volt, olyannyira, hogy a szőrmekabátján keresztül is érezte.

 

- Jobb, - köpött Yasova – Mi reménytelenül nézzük, ahogy az otthonunkat lerombolják, és a gyermekeinket legyilkolják. Ijedt nyúlként tekintünk az égre, az életünk pusztán a túlélésről szól, úgy kapargatjuk össze a fenntartásunkhoz szükséges dolgokat, mint ahogy a kényeskedő parasztok valaki másnak a birtokán.

 

Yasova Sakhan fölé állt, a szemei dühhel voltak telítve, fogta a karmot, amit egy sárkányból tépett ki, amit most a mágiája tüze által izzót és a haragja fűtött.

- És ezért hívsz minket jobbnak?

- Kérlek, - mondta –én láttam a leíratlant–

- Nem tudom mi vagy, – mondta Yasova – nem tudom hogyan jöttél ide, vagy mit jelentenek mindezek. De én láttam a leíratlant magam is, láttam a világot sárkányok nélkül. És az maga volt a paradicsom.

 

- Én szellemi vezetőd szerepét játszottam – mondta Sarkhan – mondtam neked, úgy igaz, ahogy tudom, amit láttam. Kérlek, könyörgöm, tedd meg értem ugyanezt. Meséld el azt a látomást, ami téged vezérel.

 

Yasova letette a botját.

- Egy mezőt láttam, amit sárkányok csontjai leptek el, - mondta miközben a szemei a távolba révedtek. – Az égbolt megtisztult ezektől az átkozott viharoktól. Nem volt több harc. Nem volt több háború. A Temur megszabadult a hódításaitól, és az én leszármazottam, a lányom, aki sokszor költözött, volt a sar-khán, egész Tarkir ura. Az emberek távoli vidéken éltek, vadásztak és pásztorkodtak, elegendő mennyiség volt mindenből. És halottam egy hangot, hízelgő és csöndes volt, ami elmondta nekem, hogy hogyan érhetem el mindezt.

 

- Ez nem így történt, – mondta Sarkhan. Zavarodottság uralkodott el rajta. – nincs sar-khán. Nincs béke. Ugin mutatta meg neked ezeket a dolgokat?

- Nem- mondta – habár Ugin-ról beszélt. Azt mondta nekem, hogy térképezzem fel a viharokat, derítsem fel őket, hagyjak nyomot.

 

Yasova jelezte a karmolást a kövön alattuk.

- Azt mondta, hogyha megmutatom neki a szellem sárkány fészkéhez vezető utat… meg fogja ölni Ugin-t.

Epe tört fel Sarkhan torkában.

- Kicsoda? – suttogta – Ki beszélt hozzád?

- Egy hatalmas sárkány – mondta Yasova, hangja telve volt áhítattal. – A legesleghatalmasabb, annyira nem hasonlít azokhoz, akiket a khánok hátasuknak használnak. Igazi szavakkal szólt, nem sárkányüvöltéssel, fölém magasodott, nagyobb volt, mint Atarka, égetett arany pikkelyei voltak. A feje felett, a szarvai között ott lebegett egy tojás, és a lázálmomban úgy gondoltam összetörhet és egy új világ kell ki belőle.

- Nem, - mondta Sarkhan. – Nem.

 

Zárójelszerű szarvak, olyanok mint Yasova a dupla zárójeles jelei. Pedig látnia kellett volna. De honnan is tudhatta volna?

Bolas

 

Bolas követte őt. Nem - lehetetlenség. Bolond. Bolas már itt volt! Mit mondott a sárkány? Én tudom, hol fekszik a sárkány. Én tettem oda, nem is olyan régen. Nemrégen. Átkozott! Mit jelent száz év egy olyan lény számára, mint Bolas, vagy ezer, vagy tízezer?

 

Itt történik! Most!

Tűz futott végig rajta. Elégette a puha rózsaszínű bőrét és elvette a hangját, egy üvöltést kényszerített ki belőle, ami a lelökte havat a fákról. Most Yasova volt az, aki hátratántorodott, összekuporodott előtte.

Sarkhan állkapcsa lángolt és megnyúlt, kinyitotta a száját, teljes lélegzettet vett a hideg hegyi levegőből, készen állt, hogy kilélegezzen egy leheletnyi tiszta fenséges lángot.

De Yasova nem egy falatnyi étel volt, mint ahogyan kinézet. A macskája sziszegve elhátrált Sarkhan-tól, Yasova máris talpra ugrott. Majd botja felizzott, ahogy visszahúzta, Sarkhan a sárkány elméjében homályosan gondolt vissza a láng karomra, amivel Yasova belekarmolt az égboltra és a szemei előtt ölte meg az egyik sárkányfiókát.

Ugin veszélyben van. Bolas itt van, most, vagy hamarosan. Nem kockáztathat meg egy sérüléssel járó harcot ezzel a pici teremtménnyel. Nem, amikor ilyen közel jár.

Láng bukott fel a szájából, ahogy kilélegzett, de ez nem tűzsugár volt. Yasova hátrabukott, megpörkölődött, de minden kétséget kizáróan életben maradt.

 

Erőtől duzzadó lábaival Sarkhan Vol elrugaszkodva az égbe emelkedett.


A fordítás Snike és Oleeware munkája!