Markos Dániel: A rejtett lapok problémái, avagy az új „plusz lapok húzása”

Szerző: admin / Kategória: Magic: the Gathering cikk / Dátum: 2016.06.15 18:34

 

Közelegnek a WMCQ-k, amelyek ma a legfontosabb Magic-es eseménynek számítanak, lévén a győztesen képviselik hazánkat az év végi világbajnokságon. A tét nagy, ezért a játékosoktól is elvárjuk a szabályok pontosabb betartását.

Az utóbbi idők leglényegesebb szabályváltozása a pluszban húzott lapokkal kapcsolatos szabályozás módosítása volt. Mivel ez néhány ponton nem teljesen egyértelmű, fontosnak látom ezek összefoglalását e cikk keretein belül.

 

Egy kis történelem…

Tavaly nyárig a plusz lapok húzásának elég szigorú következménye volt. Röviden: ha véletlenül több lapot húztál, mint amennyit lehetett volna, azt game loss-szal (játszmavesztéssel) kellett büntetni. A hivatalos álláspont az volt, hogy egy plusz lap húzása olyan mértékben befolyásolja a játék menetét, hogy annak folytatása nem lehetséges. Ez persze időnként rossz érzést váltott ki a játékosokból (elég szomorú dolog ilyen apróság miatt elveszteni egy meccset), így már évek óta tartott a vita, hogyan lehetne ezen módosítani.

Végül tavaly nyáron úgy döntöttek, enyhítik a büntetési tételt, így plusz lap véletlen húzásáért azóta csak warning (figyelmeztetés) jár. A további büntetés azonban egyedi: ezek szerint a vétkes játékos kezét megnézheti az ellenfél, majd kiválaszt egy lapot, amelyet vissza kell keverni a pakliba. Az előnyök és hátrányok ezzel kiegyenlítődnek: a vétkes játékos nem kap kapásból game loss-t, ugyanakkor a plusz lap húzása miatt hátrányba kerül egy ingyenes „Thoughtseize” miatt (ezen a – meglehetősen pontatlan, de találó – néven vált ismertté a büntetés).

Az elmúlt évben ezt a szabályt tovább finomították. Ennek lényeges pontja volt, hogy februárban a „plusz lapok húzása” szabályszegést (drawing extra cards, DEC) felváltotta a „rejtett lapokkal kapcsolatos problémák” szabályszegése (hidden card error, HCE), amely kitért más, az ellenfelek számára rejtett zónákban lévő lapokra. A legutóbbi, áprilisi módosítás pedig a felfedés (reveal) esetén elkövetett hibákat szabályozta újra.

 

A jelenlegi szabályozás

A Magic szabályszegési útmutató (infraction procedure guide) értelmében a HCE-t akkor követi el a játékos, ha egy olyan lapot tesz több más, rejtett lap közé [ez lehet akár egy zóna (a kéz), vagy annak csak egy része (look at the top X cards of your library)], amely kilétét az ellenfele (sem a lap többi közé helyezése előtt, sem utána) nem ismerhette.

Persze, ha a lap nyilvános zónába kerül, a lapok sorrendje ismert, vagy a lap egyedileg beazonosítható (pl. egyetlen lap a kézben, vagy a pakli felső lapja), s így helyrehozható a hiba, akkor a HCE nem valósul meg. Ilyenkor számításba vehetők előzetes információk is (pl. ha korábban Duress-szel megnéztem az ellenfél kezét, és a lapokat felírtam magamnak).

Lássuk az ilyenkor alkalmazandó büntetéseket:

 

1. Ha az adott lapkészletben több lap van a kelleténél, a játékos felfedi azokat, és az ellenfelének a fölös lapok számával egyező lapot kell kiválasztania. Ezek a lapok visszakerülnek az eredeti zónájukba (ha az a pakli, akkor bele kell keverni azokat).

2. Ha azelőtt kerül egy lap a lapkészletbe, mielőtt más előírt akciókat végre kell hajtani, a játékos felfedi az ismeretlen lapokat, amelyek közül az ellenfél választ egyet. Ezt félre kell tenni, végre kell hajtani az akciót, majd a megfelelő időben kell a kézbe tenni (ld. Rummaging Goblin).

3. Ha egy lapot fel kellett volna fedni (reveal), mielőtt a lapkészletbe került volna, fel kell fedni az ismeretlen lapokat, majd az ellenfél ezek közül választ egyet. A kiválasztott lapra vonatkozóan kell végrehajtani az esetleges akciókat (ld. Dark Confidant). Ha a lap ennek értelmében szabálytalanul van a lapkészletben, az plusz lapnak számít, és az 1. pontban leírtak szerint kell eljárni.

4. Érdekes eset a morph-olt lényeké. Ha a játék során egy ilyen lapról kiderül, hogy nincs morph képessége (azaz szabálytalanul került játékba), a büntetés egyből játszmavesztés. Kivétel ez alól, ha a játékosnak van morphos lény a kezében, nem került újabb lap a kezébe, illetve maga veszi észre a szabálytalanságot: ilyenkor egyszerűen kicserélheti a lapot a kezében lévővel.

 

És hogy mindez egyértelmű legyen, álljon itt számos példa:

 

A. Négy lapot húzok az Ancestral Recallból.

A kezem egy rejtett zóna, így ellenfelem nem tudhatja, melyik lapot húztam pluszban. Ezért a kezemet meg kell mutatni az ellenfelemnek, aki egy lapot kiválaszt belőle. Az adott lapot vissza kell keverni a pakliba (a megfelelő helyére).

 

 

 

 

B. Négy lapot húzok az Ancestral Recallból, de ebben a körben az ellenfelem kijátszott egy Duress-t, és felírta magának a lapokat.

Ilyenkor csak a frissen húzott négy lap számít ismeretlennek, így azok közül választhat az ellenfél egyet, amit vissza kell keverni a pakliba.

 

C. Kijátszok egy Ancestral Recallt, majd sorban négy lapot számolok le az asztalra, de nem nézem meg azokat.

Nem valósul meg a HCE, mivel a lapok sorrendje ismert, így megállapítható, melyik lap volt a pakli tetejétől számított negyedik. Ezt kell visszatenni a pakli tetejére.

 

D. Van nálam egy Parallel Thoughts. A köröm elején az ezzel létrehozott kupacból véletlenül két lapot húzok egy helyett.

Az ellenfelem megnézi a kezem, majd választ egy lapot, amelyet visszakeverek a Thoughts által létrehozott kupacba. Ezzel arra szeretnék rámutatni, hogy a plusz lap nem feltétlenül a pakliba kerül vissza, hanem oda, ahonnan eredetileg származott.

 

 

 

 

E. Feccselek egy földért, közben félreteszem a kezemben lévő négy lapot. Miután ellenfelem megemelte a paklimat, rádöbbenek, hogy véletlenül belekevertem a kezem is.

Aú, tényleg?  Nos, az ellenfelem nem tudhatja, mi volt a paklimban, márpedig plusz lapok kerültek bele. Így a szabályok értelmében kikereshet a paklimból négy lapot, amelyet a kezembe teszek (hisz az az eredeti zónájuk). Vagyis kap egy ingyen Head Games-t… (A játék feladása természetesen mindig opció, ha nem akarom, hogy megismerje a paklimat).

 

F. Magma Jetet lövök, majd scry 2 helyett scry 3-mat csinálok (azaz a pakli felső három lapját nézem meg kettő helyett).

Az ellenfelem a pakli felső három lapja közül választ egyet, amelyet vissza kell keverni a pakliba. A másik kettőre végrehajtom a scry 2-et.

 

 

 

 

G. Magma Jetet lövök, majd scry 2 helyett scry 3-mat csinálok. Az ellenfelem azonban aktivált egy Jace TMS +2-es képességet ebben a körben, amiből fent hagyta a lapot a paklim tetején.

Az ellenfelem ismerheti a felső lapot, így csak a második és a harmadik lap közül választ egyet, amelyet vissza kell keverni a pakliba. A felső lapra és a nem választott lapra végrehajtom a scry 2-t.

 

H. Magma Jetet lövök, majd scry 2 helyett scry 3-mat kezdek csinálni, de a felső három lap megpillantása után rájövök, hogy nem így működik a lap. A lapok sorrendje láthatóan nem változott meg.

Ez nem HCE, hanem sima LEC (extra lapok megtekintése). A scry 2-t végrehajthatod a felső két lapra, a harmadikat pedig belekeverjük a pakliba.

 

I. Kijátszok egy Anticipate-et, de véletlenül négy lapot veszek fel a paklim tetejéről.

Hasonló a helyzet, mint a scry-olásnál: az ellenfelem a négy lap közül választ egyet, amelyet vissza kell keverni a paklimba.

 

 

 

 

J. Aktiválom a Merfolk Looter képességét; két lapot húzok, és egyet dobok. Ellenfelem ekkor veszi észre a szabálytalanságot.

Az ismeretlen lapok közé a frissen dobott lap is beleszámít, tehát azzal együtt megnézheti ellenfelem a kezem, és választhat, melyik lapot keverteti vissza a pakliba. Ezután rendesen végrehajtom a Looter képességét, azaz dobok egy lapot.

 

 

 

 

K. Aktiválom a Rummaging Goblin képességét, de rosszul hajtom végre az utasítást: előbb húzok egy lapot, majd csak utána dobok.

Megmutatom az ellenfelemnek a kezemet, amelyből kiválaszt egy lapot. Ezt a lapot félreteszem, majd dobok egyet a Goblin képességének. Ezután a kezembe veszem a félretett lapot – ez számít a húzott lapnak.

 

 

 

 

L. Van egy Dark Confidantom. Upkeepben bejelentem a triggert, majd húzok egy lapot, de azt nem mutatom meg.

Megmutatom az ellenfelemnek a kezem, amelyből választ egy lapot. Ez fog a megmutatott lapnak számítani, és erre kell a Confidant képességét végrehajtani. Ja, hogy van a kezemben egy Emrakul is? Szomorú idők.

 

 

 

 

M. Aktiválom a Nissa, Sage Animist +1-es képességét, a lapot azonban mutatás nélkül a kezembe veszem.

Na, ez érdekes: megmutatom a kezem az ellenfelemnek, majd választ belőle egy lapot. Ha az nem föld, semmi gond, szabályosan került a kezembe. Ha viszont föld, azt ki kellett volna tennem a játékba, tehát szabálytalanul van a kezemben, és az ilyenkor plusz lapnak számít! Azaz: a lapot vissza kell keverni a pakliba, és nem ismételhetem meg Nissa képességét.

 

N. A Pyxis of Pandemoniummal véletlenül két lapot teszek exile-ba egy helyett, de a lapokat egyikünk sem látja.

Necces… Azt gondolhatnánk, hogy ilyenkor minden exile-ban lévő lapot meg kellene nézni, de a HCE szabály csak „az egyik játékos számára ismeretlen” lapok esetén alkalmazható. Azaz ha egyik játékos sem tudja a lapok kilétét, akkor ezt sima GRV-nek (játékszabály megszegésének) lehet venni, és elég egy random lapot visszakeverni a pakliba.

 

 

 

O. Sylvan Library… ja várjunk, az nem létezik :D

A múltkori cikkemben már érintőlegesen esett erről szó: ha a körömben húzott lapok összekeverednek más lapokkal, meg kell határoznom, hány életet kívánok fizetni. Ha négyet vagy nullát, az ellenfelem választ egy vagy két lapot az ismeretlenek közül, amelyek visszakeverednek a paklimba.

 

 

 

Ha egyéb kérdésetek volna, írjátok meg a kommentekben, igyekszem mindet tisztázni.

 

De a legfontosabb: játsszatok mindig figyelmesen!

 

Minden jót:

 

Dani