Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: Return to Ravnica III

Szerző: admin / Kategória: Magic: the Gathering cikk / Dátum: 2014.01.27 14:03

A történet előzményeit itt és itt olvashatjátok.

 

A Durva Banda

Jace az ajtó előtt állt, és érezte maga alatt a felfelé áramló forró levegőt. Egy utcai aknarácson állt. Előtte, a közismert éjszaki klub volt, amit keresett – ahol Rakdos Kultusza mindenféle fura vágyakat elégít ki. Kéngőz és tűz remegő fénye szűrődött ki az aknarács alól, ami vihogások visszhangját, sikolyokat, nevetést és nem emberi morgások hangját hozta magával. A bejárat feletti táblán a klub neve állt: A Durva Banda.

Bekopogott.

Egy lény nyitotta ki az ajtó felső felét. A lény gyerekméretű volt, csak zömök agyarral és lejtős koponyával rendelkezett. Valamilyen fogakkal kidekorált nyakörv volt rajta. Sápadt alkarját a párkányon átvetve kihajolt, majd tetőtől talpig felmérte Jace-t miközben az agyarait nyalogatta.

– Fájdalom vagy élvezett?

– Dolgom van itt.

– Ejnye, napsugaram – mondta a lény. – Tudod, hogy ezt nem választhatod. Meg akarsz sérülni? Vagy kint akarsz maradni?

– Sürgős elintéznivalóm van a kultistáiddal.

– Tűnés.

Az ajtónálló gúnyoson mosolygott, majd becsapta az ajtót. Jace készenlétbe helyezte a varázslatát, majd újra kopogott.

A lény újra kinyitotta az ajtót majd felsóhajtott – Azt hiszem, világosan beszéltem–

– A műszakod véget ért.

Jace elsütötte a varázslatát, és az ajtónálló hirtelen mély álomba merülve földre rogyott. Jace behajolt és kinyitotta belülről az ajtót. Ahogy behajolt, feltűnt, hogy a lénynek lábak helyett egy rozsdás egykerekű volt beépítve a dereka alá.

Jace a szagok és hangok falán átnyomakodva besétált a Rakdos klubba. A lobogókkal és tüskés láncokkal bevont mennyezet meglepően magasan volt. Egy manószerű lény huhogva lógott egy magasan kifeszített dróton, miközben egy bőrruhás ember egy tűzgömböt nyelt le majd fújta is ki azt a szerteszét álló fogai között. Egy mennyezetről lelógó ketrecben sebhelyes, feketepikkelyes sárkánygyíkok küzdöttek, a szomszédos fülkékből izzadság és megperzselt hús bűze szállt ki.

A fallal szemben egy óriási őr állt, aki egy nagytermetű ember és egy kicsi óriás közötti átmenetnek tűnt, és úgy volt felöltözve mintha egy harlequin bohócruhát kereszteztek volna szögesdróttal. Egy Rakdosi tüskés volt. Jace tudta, hogy a tüskések félelmetesek a csatában, mert nem érdekli őket, hogy saját magukra vagy az ellenségeikre nézve jelentenek-e nagyobb veszélyt. Ahogy belépett, a tüskés összenézett Jace-el, és megmarkolta a lovaskocsi tengelyének méretével vetekedő tüskés buzogányának markolatát.

Jace fel akart állni egy asztalra, és kiállni az egész klub ellen. Mindenkit meg akart fenyegetni, akit csak látott, meg akarta tőlük tudni, hogy merre van Emmara. De ha megöleti magát, akkor sosem fogja megtalálni őt. Valahogy ki kell derítenie, hogy kik vitték el. Nem lenne túl jó ötlet megkérdezni a Rakdos klub kuncsaftjait, hogy vajon ismernek-e emberrablókat. De tennie kell valamit, mielőtt valakinek feltűnik, hogy kiütötte az ajtónállót.

Körülötte mindenfajta népség ivott, táncolt és foglalatoskodott. Senkit sem látott itt, aki Rakdos vezetőnek tűnt, ezek csak ügyfelek és klubtagok, akik kielégítik buja vágyaikat. Közelében egy kígyónyelvű nő suttogott egy Orzhov pap fülébe. Egy viashino ivóversenyt tartott egy goblinnal – egy kiöltözött ember vérző karjából. Jace átlépett a küszöbön, ami fölött gyöngyökből készült függöny lógott – nem nézte meg jobban, hogy vajon tényleg gyöngyök-e azok.

A hátsó szoba tele volt durva kinézetű alakokkal, akiket fáklyák táncoló fénye világított meg. Szarvas harcosok bámultak rá, miközben szadista manók kuncogtak. A szobából nyíló privát fülkékből egyaránt áradt ki nevetés és sikoly. A fülkék résnyire nyitott ajtaján keresztül Jace csillogó húst pillantott meg.

Volt egy kis emelvény a szoba közepén, épp üresen állt, rajta megszáradt, sötét vérfoltok. Jace egyre inkább kívülállónak érezte magát a szobában, mint egy színész, aki úgy lép színpadra, hogy nem tudja a szövegét, vagy még rosszabb, tudja, hogy ez lesz karrierjének utolsó előadása.

Jace átvágott a sötét tömegen, és szabadjára engedte a mágikus érzékét. Emmarára koncentrált, és közben megpróbált egy olyan elmét találni, akinek bármilyen kapcsolata volt vele.

Valami megragadta az elméjét, mint egy horog. Valakinek valamilyen módon kapcsolata volt vele. Nem látta pontosan Emmarát, de olyan volt, mintha egy ismerős hang visszhangját hallaná előbukkanni az emlékfoszlányából. Összesen ennyi nyomot talált, ezzel kellett dolgoznia. Jace ösztönösen a szoba végébe sétált, a kijárattól legtávolabbi falat kutatta, a kapcsolat benyomása egyre erősebb lett. Egy nő ült ott egyedül az asztalnál. Sötét, horgokkal díszítet bőrfelszerelésben volt. Egy függőleges tűzszínű vonal szelte ketté a szemét, Jace nem tudta eldönteni, hogy smink vagy sebhely. Ahogy megjelent, a nő gonoszul rávigyorgott.

– Úgy látszik, eltévedtél, cukorrépám – mondta.

– Keresek valakit – mondta Jace. Egy barátomat. Egy elf nőt a Selesnya ligából. Mit tudsz róla?

– Mindannyian keresünk valamit, picinyem. Nézz körbe. Itt mindenki kiélheti a vágyait. Miért nem fejezed be a keresgélést? Egyszerűen csak érezd jól magad.

– Nem vagyok játékos hangulatban.

– Milyen kár. Rossz helyen vagy. Miért nem mész el és hagysz minket szórakozni?

Jace az öklével az asztalra csapott. Ugyanabban a pillanatban Emmara képét a nő elméjébe villantotta.

– Láttad őt, ugye? – kérte számon.

A Rakdos nő meglepetésében csak pislogott, aztán a meglepetése haraggá vált.

– Ki engedett be ide?

Jace megnyitotta magát a nő elméje előtt, engedte, hogy az érzelmei átmossák, kiolvasta a reakcióját Emmara arcára. A nő felismerte, ez nyilvánvalóvá vált. Egy pillanatra beugrott egy kép, ahogy a nő Rakdos harcosok egy csoportját vezeti a Macskakő fogadóhoz. Látta, ahogy lerohanják a fogadót, kiabálnak és suhogtatják a fegyvereiket. Ha Jace-nek lett volna még egy kis ideje, mélyebbre tudott volna nézni, és többet talált volna, talán még azt is megtudhatta volna, hová vitték Emmarát. De a nő megérezte a mágiáját. Ahogy felállt, felrúgta a széket, és felmarkolta az asztal mögött lévő göcsörtös botot. A szemei lángoltak, az ajka pedig mintha mosolyszerűvé görbült volna.

– Túllősz a célon, fiacskám. Azt hiszed, követelőzhetsz itt? Tudod ki vagyok?

Majd felsikított, a sikoly pedig visítássá, őrült nevetéssé változott. A klubban mindenki feléjük fordult, ahogyan a gyöngyös függöny kettévált, és a hatalmas tüskés megjelent, buzogányával készen állva.

– Reméltem, hogy csinálsz valamit – morogta a tüskés.

Ekkor egy koncentrált fény világította meg a szoba közepén lévő platformot. Az óriási Rakdos harcos behajította Jace-t a reflektorfénybe, ahol a liga borzalmas kinézetű mutatványosai a színpad körül köröztek, miközben fűrészes pengéikkel és lándzsáikkal felé mutatattak.

– Hölgyeim és uraim, – kiáltotta a tűzszemű nő, miközben körbelengette göcsörtös botját az egybegyűlteknek.

– Exava! – Kiáltotta boldogan a bérgyilkosok, kultisták és vidám részegek összegyűlt tömege.

– Szeretnénk felhívni a figyelmüket a főszínpadra!

Minden szem Jace-re szegeződött. A tömeg örömujjongásokkal és poháremelésekkel üdvözölte az új önkéntest. Exava felé lépett, dörgő hangjával mesterien irányította a tömeget. Ő egy vérboszorkány, ismerte fel Jace. Nem csak pultos vagy a liga egy szórakozóhelyének főkolomposa. Ő Rakdos Kultuszának egyik magasrangú varázslója.

– A sztárunk egy fiatal mágus, aki hírnévről álmodozik, és a nagy kitörés reményében eljött a Durva Bandához!

A hallgatóság felnevetett. Jace-nek nem tetszett, ahogy Exava a "törést" mondta.

– Mit mondtok, jónépek? – sikította élénken gesztikulálva Exava, a vérboszorkány, – Megadjuk neki azt, amiért jött?

Örömujjongások és huhogások vegyültek néhány szörnyű tanáccsal, hogy miről szóljon a mutatványa.

– Döfjünk át rajta egy loxodon agyart! – nevetés.

– Etessük meg vele a saját lábát! – még több nevetés.

Ebben a nagy káoszban Jace képtelen volt arra koncentrálni, hogy kiolvassa Exava elméjét információk után kutatva. Ehelyett inkább a kijáratot kereste. Át kellene ugrania a Rakdos torzszülöttek gyűrűjén, hogy elérje a hátsó ajtót, amit jelenleg a brutális tüskés torlaszol el. Vagy megpróbálhat visszamenni a gyöngyös függönyhöz, amit most elállnak a nézők.

– Mi a neved, fiú? – kérdezte Exava.

– Berrim néven ismernek. – válaszolta.

– Berrim néven ismernek – utánozta Exava, még több derültséget kicsalva a tömegből.

Ez rosszul alakul. Jace-nek kevés ideje maradt. Tudta, hogy Rakdosiak lobbanékonyak és veszélyesek, olyan hirtelenek és kiszámíthatatlanak, mint a krokodilok. Nem lehet megfejteni őket. Még náluk is hevesebben kell reagálni.

– Nos, kedves "Berrim néven ismernek", nálunk az a szokás itt a Durva Bandában, hogy a közönség mondja meg, hogy a sztár milyen előadást fog bemutatni nekünk.

– Hadd spóroljam meg nektek ezt a munkát. – mondta Jace

Jace pördült egyet, majd robbanó pirotechnikai illúziót hozott létre a színpad körül, a kígyózva felszálló füstoszlopok kék füstje pedig beborította. A színpad körül álló Rakdos őrök a füstbe nyúlva keresték a helyét, ahol egészen addig állt. Elkapták a bokáját, és kirángatták.

Mindenki meglepetésére úgy tűnt, hogy az idegesen rugdosódó Exavát húzták ki a füstből. De valójában Jace illúziója kölcsönözte neki Exava alakját. Jace rugdosódott és üvöltött, próbálta előadni az eljátszott karaktert, próbált ugyanolyan mérges lenni, mint amilyen Exava lenne, ha elkapják a saját talpnyalói.

Hátramutatott az ujjával oda, ahol Exava állt fel éppen, és megpróbálta a leghihetőbben utánozni őt:

– Öljétek meg! – ordította.

A reflektor Exavára irányult, és a nő átváltozott a kékköpenyes Jace-szé.

Exava, Jace külsejét viselve hátraesett, ahogy az őrök rárontottak. A tiltakozása ellenére a Rakdos őrök megragadták. Ám a bevadult Rakdos harcosok nem álltak le.

– A műsor hamar véget ért, kicsi ember – mondta az óriási tüskés, és keresztüldöfte a vérboszorkányt a fegyvere tüskés végével. Vér lövellt ki Exava szájából.

A Durva Banda tömege vérszomjasan felüvöltött, abban a hitben voltak, hogy a trükkös Jace-t belezik ki épp. A füstös zűrzavarban nem vették észre, hogy Jace, Exava álruhájában a hátsó ajtóhoz ment.

– Ezt látnod kell – mondta a baltás harcosnak a hátsó ajtónál, hátrafelé mutatva a sérült Exavára. Aztán kisurrant.

Amint kiért, Jace megszüntette az illúziót magán. Abban reménykedett, hogy a vérboszorkányra varázsolt illúzió kitart addig, amíg levegőhöz jut. Aztán talán talál majd egy másik alkalmat amikor beleássa magát a vérboszorkány elméjébe, ha még életben lesz addig. Azonban a Durva Banda hátulja kirobbant a helyéről, ahogy a klub képtelen volt visszatartani az őrjöngő, vérszomjas, megvadult Rakdos kultisták tömegét. Szárnyas, rikoltozó ördögfajzatok raja vette körül Jace-t, összegyűltek és elzárták az útját.

– Mit gondoltál, hová indulsz? – kérdezte a vérboszorkány.

Az illúzió megtört, és Exava újra önmagává változott vissza. Egy kézzel a hasán lévő lüktető sebet fogta. A többi kultista körbezárta kettőjüket, széles helyet biztosítva Exavának.

– Ne csináld ezt. Csak azt akarom megtudni, hogy hová vitték őt. – mondta Jace.

A vérboszorkány lassan nevetett, lélegzetvételről lélegzetvételre egyre erősebben, amíg nevetése őrült kacagássá nem vált. – Fiú, nem tanultad még meg? Sose mondd azt egy Rakdos lánynak, hogy ne.

Exava kiengedte a fájdalomvarázslat folyamát az ujjaiból, az pedig keresztülszelte az éjszakát, és villámkarmok módjára belemart Jace-be. Jace térdre rogyott a fájdalomtól, minden izma megmerevedett, a fogait csikorgatta, ahogy a fájdalomvarázslat minden oldalról beléhasított. Végül a vérboszorkány elengedte, befejezte a varázslatát. Jace négykézlábra ereszkedett lehajtotta a fejét, izzadság gyöngyözött a homlokán. Mágikus füst szállt fel belőle.

Exava magassarkú cipőjének kopogása közeledett a macskaköveken. Jace mélyeket lélegzett. Ahogy a fájdalom kiáramlott az izmaiból, erőlködve ráállt egyik lábára, és felnyomta magát álló pozícióba.

– Most fejezd be. – mondta. – Mondd el, merre van, és én megyek is tovább.

– Oh, édesem, nem – mondta Exava. – nem mehetsz el enélkül.

A Rakdos mágus egy újabb agónia hullámait eresztette el, ami Jace-be csapódott. Hátát megfeszítve oldalra, az utca kövére esett. Ahogy a varázslat pillanatról pillanatra egyre csak folytatódott, Jace a tüdejét levegővételre kényszerítette a fájdalmain keresztül. Zihálva köpött ki a fogain keresztül.

Exava varázslata véget ért, Jace zihálva szedte a levegőt.

– Rendben van, – suttogta – Elég volt. Most már kvittek vagyunk.

Exava kacagva válaszolt. – Kvittek? Elég? Miket beszélsz, fiacskám? Kezdem azt hinni, hogy ez az első Rakdos bulid.

Exava újra elkezdte összegyűjteni az erejét. Egy ketrecet formált hosszú körmű ujjaiból, a saját sebéből származó vér csöpögött róluk. A kezeit egyre közelítette egymáshoz, kíngömböt formázva, ami ugyanúgy lobogott, mint a tűz a szemeiben. A cipői kopogása alapján egyre közelebb ért az elterült Jace-hez. Exava végül magasan a feje fölé emelte a kezeit, és a varázslatával, mint egy kalapáccsal, lesújtott Jace-re, de Jace kezei felcsaptak és a fájdalom gömbje félúton megállítva megfagyott közöttük, ott csüngött, forgott súlytalanul a levegőben. Jace megfordult, felkelt, kezeit kinyújtotta a Rakdos varázslat felé, ujjaival belemarkolt a levegőbe hogy mozdulatlanul tartsa azt. Teljesen felegyenesedve kinyújtóztatta megmerevedett izmait. Az ujjait ökölbe szorítva egy ellenvarázslatra koncentrált, és a fájdalom varázslata elillant.

Exava gúnyosan felhorkant. Majd mágikus sortüzet indított, mindegyikük elektromos halált hozó rakétaként lövellt Jace felé. De Jace könnyedén mozgott, mindegyik varázslatot elhárította saját negatív varázslatával, és Exava gonosz ereje sosem érte el őt. Jace belesétált Exava sortüzébe, mire Exava kissé hátrébb botorkált, még több varázslatot lőve Jace felé, akinek határozott ellenállása meghátrálásra kényszerítette. Egy villámgyors mozdulattal, váratlan fizikai támadásként Exava elhajított egy hárompengéjű tőrt. A tőr sípolva szelte a levegőt és belevágott Jace arcába, ahogy elzúgott mellette. A Rakdos kultisták nevetve felüvöltöttek, és körbeállták kettőjüket.

Jace elmemágiájával támadott vissza a vérboszorkányra. Tudatát teljes erővel Exava felé hajította. Jace Exavavá vált, engedte, hogy Exava elnyelje, megosztva az elméjét vele, és érzékelje mindazt, amit Exava. Jace érezte az erejét, a vad, törvény, moralitás vagy korlátok fertőzésétől mentes szabadságot.

Végül Jace egy sor képet látott meg, szótlan érzékek, benyomások, amiket nem bilincselt meg a józan gondolat. Egy nyirkos csarnokot látott mélyen a város alatt, ahová csak kacskaringós folyosók, fáklyák fénye által megvilágított alagutak vezetnek. Ez a területet a Golgariaké, de ez az a hely, ahol a Rakdos alkalmanként titkos üzletet köt más ligákkal. Egy köpenyes alakot látott itt a mohlepte csarnokban, aki felbérelte Exavát, hogy hozzon el neki egy bizonyos magas rangú Selesnyát. Látta, ahogy Exava visszamegy a Durva Bandába, kiválaszt néhány Rakdos bajkeverőt, majd őket vezetve elmegy a Macskakő fogadóba, hogy elhozza onnan a Selesnya elfet. Látta, ahogy arra utasítja őket, hogy vigyék vissza az elf nőt ugyanabba a földalatti csarnokba. És látta, ahogy Exava emlékeztette őket arra, hogy az elf nőnek sértetlennek kell lennie.

Köszönöm, mondta Exava elméjében Jace.

Jace szétválasztotta a két elmét, visszatért a sajátjába. Még mindig harci pózban, egymással szemben álltak, lihegve szedték a levegőt a mágikus párbaj miatti kimerültségükben.

Utolsó erejével Jace megidézte a legegyszerűbb, de a legmesszebbre ható illúzióvarázslatot, amit csak tudott: az Azorius hivatalnokok hangját.

– Az Azorius Szenátus parancsa és fennhatósága értelmében utasítom önöket, hogy álljanak meg ott, ahol vannak! – olyan erővel robbantotta a Rakdos harcosok elméjébe a hangot, ahogy csak tudta.

– Minden további cselekedetet szüntessenek be, és a fennálló törvények és szabályzatok szerint készüljenek fel a letartoztatásukra.

Ez nem volt sok, és egészen biztos volt benne, hogy rosszul mondta el a hivatalos szöveget, de elégnek bizonyult. A zűrzavarban volt egy pillanat, amikor a Rakdosiak vérszomjtól fújtatva elkezdtek forgolódni, hogy kiszúrják az Azorius hivatalnokokat. Jace ekkor félretolt egy csapat Rakdos harcost, majd beleveszett az éjbe és eltűnt.

A fordítás Aequinox és Snike munkája!