Archívum

Kategóriák

Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: Kruphix látomása2014.12.27 10:54

Szerző:admin

Kelly Digges

Diantha mély levegőt vett, megigazította magát, és kopogott.
Volt egy kis szünet.

Néha a vendégei egyáltalán nem akarták zavarni. Máskor pedig ő kéri a zárt ajtón keresztül a látogatókat, hogy az ételt hagyják a csarnokban. Más alkalmakkor behívja az oltárszolgákat és beszédbe elegyedik velük, addig míg kedve van hozzájuk, míg itt akar lenni.

- Gyere be – mondta az orákulum.

Diantha kinyitotta az ajtót.

Kruphix orákuluma gyönyörű nő volt, hosszú fekete hajjal. Ahogy mindig, most is ablakon nézett ki, karjaival körbeölelte az ablakkeretet. A másik két karjával, amik áttetszőek, félig valóságosak voltak, lustán integetett maga mellé. Kruphix jól megjelölte az orákulumait, így senki sem téveszthette el őket, a szánalmas bolondok vagy barbárok sem merték bántalmazni.
Az orákulum szembefordult vele, és elmosolyodott.

- Hello Diantha.

Diantha lette a tálcát, - tűzről hozott friss birkahús, grillezett zöldségek választékával, friss olivával és sajttal -. Kruphixnak kevés hívője volt, a Meletisben lévő temploma is kicsi volt, de a hívők semmit sem tagadtak meg az istenük orákulumától.

- Üdvözletem orákulum. – mondta Diantha. Reménykedhetem, hogy jól vagy?
- Elég jól – mondta az orákulum. Épp csak a templomról gondolkodok.
- A templomról, hölgyem?
Az orákulum elmosolyodott.
- Kruphix templomáról, - az igazi templomáról – ahol két óriási fa áll őrt a világ peremén.

- Te… Diantha habozott. – Úgy beszélsz mintha már láttad volna hölgyem.
- Láttam. Amikor bajban voltam. Kruphix elrepített a templomába. Vele töltöttem ott az időt a felfordulás alatt.
Diantha bólintott.

- Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy magától Kruphixtól tanulhattál.
Az orákulum mosolya elhalványult.
- Tanultam – mondta. Igen. Igen, gondolom tanultam.
Diantha majdnem meghajolt, majdnem megfordult, majdnem elhagyta a szobát.
- Irigyellek téged. – mondta inkább helyette.
- Oh? – válaszolt az orákulum.
- Igen, nagyon – mondta Diantha. – Papnő vagyok, és mint pap van hitem – hitem Kruphix bölcsességében, hitem a többi isten feletti hatalmában. Lenézett a lábára. – De nem halottam a hangját. Hölgyem, én még sosem sétáltam a jelenlétében. Ha lenne…
Diantha habozott. Nem kérhetné.
- Van valami, amit elmondhatnál? Hogy mit tanultál?
Az orákulum megfordult, hogy újra kinézzen az ablakon, szemét a távoli horizontra szegezte és hosszúnak tűnő pillanatokig semmit sem szólt.
--
A magas ülőhelyén, Kruphix templomának óriási lombjai között, Kydele látta az egészet. Megtámasztotta magát, az élő fánál az élő kezeivel, és a csillagokkal teli égboltnál a két áttetsző anyagtalan karjával, amit Kruphix ajándékozott neki, amikor az orákulumaként ébredt fel.

Kydele látta, ahogy Xenagos istenné vált, végigüvöltötte Nyx ősi felületét, mint valami futótűz. Látta az ember Elspeth Tirel és a leonin társa Ajani érkeztét. Látta, ahogy keresztülsétálnak Kruphix testén, a Nyxbe vezető portálon, és átlépnek az égboltra. látta, ahogy Elspeth az „Isteni küldöttnek” nevezett pengéjét használja arra, hogy kivágja Xenagost az égboltról.

És látta Heliodot, aki önmagát az istenek közt a leghatalmasabbnak állítja, hogy kikapja Elspeth kezéből a fegyvert – a pengét, amit ő szentelt fel Elspeth számára, ezáltal jelölve meg őt, mint az ő bajnokát.

Túlságosan olyan vagy, mint a szatír – mondta a nap istene. A szemeid olyan dolgokat látnak amiket én fel nem foghatok. A bajnok pedig nem tudhat többet, mint az ő istene. Én vagyok a panteon ura. Én vagyok a leghatalmasabb közülük.

És utána meggyilkolta őt, a saját bajnokát, a saját fegyverével.
A krízis elmúlt. A panteon biztosítva lett, és Nyx felgyógyult a Xenagos erőszakos tüze által ejtett sebéből.
Kydele hallottnak érezte magát belülről.
Az orákulumok többsége hangosan, tisztán, harsányan akár a harang hallja az istenének hangján annak kinyilatkoztatását, máskülönben csend van. Szegény Daxos, mindegyik és semelyik isten hangját egyszerre hallotta. Istenségek fülsüketítő kórusa. De Kruphixxal más volt a helyzet. Kruphix majdnem mindig az elméjében beszélt, képek és események suttogó litániáját, éppen hogy csak a hallhatás határán belül halotta, ahogy a napot, amikor az a horizont alá bukik.
De Heliod árulása óta, istenének hangja elcsendesült. Még itt is, a templomában ami Nyx-el határos óriási vízesésre néz, semmit sem hall. Esetenként futó pillanatra észreveszi az árnyékának formáját, ami keresztülszalad a templomának szobáin, de sosem szólal meg.
Nehéz megmondani, hogy mennyi idő telt el, itt a világ szélén.
Keydle a templom kertjében sétált, gondolataiba révedve, amikor az istenének ismerős hangja visszahangzott fel körülötte.

Szomorú vagy.

A misztérium istenére nem volt ez jellemző, a kérdésfeltevés.
Kydele megfordult, hogy szembenézzen a csillagos, négykarú Kruphix körvonalaira a horizonton.
- Úgy látszik nem csak én. – mondta Kydele.
Kruphix nem szólt egy szót sem, de intett Kydelenek hogy sétáljon vele. Ahogy megjelent Kruphix mellett, az összement, a távlati kép bizarr ábrázatává vált, amíg egymagasságúvá vált Kydeleével.
- Helyes volt, ami történt? – kérdezte Kydele. Kecsesen keresztbefonta igazi karjait maga előtt, míg a ködszerű karjai kényelmetlenül hullámoztak. Nem álltak teljesen az irányítása alatt.

Az jó dolog ha Xenagos istenné válik? – kérdezte Kruphix. Jó az, ha Elspeth sújtott le rá? Jó az, hogy Elspeth is vele együtt bukott?

Kydele tanácstalanul vállat vont.
- A rend visszaállt. –mondta Kydele. Minden rendben van Theroson és Nyx-n. Xenagos többé nem jelent fenyegetést a világra, és Nyxszülöttek újra tudják vezetni és szolgálni a halandókat, ahogy ezelőtt.
Kruphix várt. Mindig várakozott.
- Szóval miért – fejezte be – érzem rossznak az egészet?

Te legnagyobb misztériumról beszélsz. A létezésről és annak céljáról.

- Xenagos felemelkedése problémás kérdéseket vet fel. – mondta Kydele. Nyx-röl, és az istenek természetéről. A filozófusok azt tanítják, hogy az istenek kortalanok és változatlanok. De ha egy isten megszülethet és meghalhat egy hét tartalma alatt, akkor mit mondjunk a többiekről?

Ez – mondta Kruphix, nem misztérium. Ez egy egyszerű kérdés, amire néhányan igazán szeretnék a választ hallani.

- Én szeretném – válaszolt azonnal Kydele.
Kruphix egy hosszú pillanatig Kydele-t nézte mielőtt válaszolt volna, kifürkészhetetlenül.

Az istenekbe vetett hit az ami Nyx szövetében formát ölt.

- Az istenek hitre ösztönöznek. – mondta Kydele. - Biztos, hogy az istenek jöttek először.

Én vagyok a legidősebb – mondta Kruphix. De még én sem vagyok képes az emberek hitét meghatározni. Legelőször amikor Theros halandója felnézett az éjjeli égboltra és azt mondta ”azon tűnődöm…” és egy részem létrejött. Én voltam az ismeretlen, a megismerhetetlen. Én vagyok az ami a távoli horizont mögött foglal helyet.
És figyeltem, ahogy a többiek alakot öltöttek. A halál volt a következő, a végső és elkerülhetetlen. A nap, a tenger, az erdő, és a kovácsolás. Ezek után, a még absztraktabb birodalmak jöttek létre, - a háború, a megtévesztés, az éleslátás, a szerelem.

-A szerelem? – kérdezte Kydele

Valóban. És továbbiak is, amit a halandók már elfelejtettek. Vagy úgy gondolod, hogy Heliod mindig a nap istene volt?

- Hogy lehetnek még más istenek is? Emlékeznénk rájuk.

Ha emlékeznél rájuk, - mondta Kruphix – akkor még mindig léteznének. Amint Heliod elfoglalta helyét a panteonban, ö volt a nap istene – és mindig is az volt. A halandóknak ez ügyben rövid a memóriájuk. Ha hosszabb lenne, Nyx önmagát tépné szét a vetélkedésekkel és ellentmondásokkal.

A négy kar széttárult egyfajta mindent átölelő megsemmisülés gesztusaként.

Lehet, hogy még én sem vagyok az első – mondta Kruphix. Honnan tudhatnám?

Kydele egy jó darabig nem szolt, semmit.
- Szóval az istenek jóval törékenyebbek mint amiknek látszanak. – mondta. És a létük attól függ, hogy a halandók hisznek-e a létezésükben?

Nagyon úgy néz ki.

- Miért?

Miért halad az idő? – kérdezte Kruphix. A víz miért folyik le a domboldalról? A köpenye alatt a csillagok mozgásnak lendültek egy vállvonására. Néhány dolog csak egyszerűen van.

- A filozófusok szoktak Meletisben ilyen dolgokról vitatkozni. – mondta Kydele.  A cselekvés okáról, az idő természetéről.

Akkor hagyjuk őket vitatkozni, - mondta Kruphix jellegtelen szigorúsággal.  Hogyha megtanulják a válaszokat, akkor talán az emberek tisztelni fogják őket helyette.

- Azt mondod, nem tudod?
Kruphix a csuklyájával felé fordult, és Kydele hirtelen megszédült, ahogy nem a társára, hanem a sötétséggel és csillagokkal teli mélységbe bámult.

Én azt mondtam, hogyha van is oka – már hogyha van valamilyen célja az istenek természetének – akkor én azt nem akarom tudni.

- A te feladatod, hogy tudd, - mondta Kydele – Ezért vagy… ugye?
Kydele sosem cáfolta így meg közvetlenül Kruphixot. Az istenek többsége nem tolerálta volna az ilyen pimaszságot, még az orákulumoktól sem.
Kruphix csak sóhajtott egyet, olyan hangon mint az esti szellő.

Én vagyok a tudója mindannak amit Theroson tudnak, és még többnek, amit nem tudnak, - mondta fáradtan. De későn tanultam meg dolgokat a világunkról. Annak biztonságáról. Itt megállt egy picit. Ez meglep téged, hogy még mindig képes vagyok tanulni?

- Igen.
Valójában ez több volt, mint meglepetés Kydele számára. Megzavarta öt. Kruphix a misztériumok istene volt. Minden kérdésre ismerte a választ, ő volt egyedül képes arra, hogy eldöntse melyek azok a válaszok, amiket a halandók nyugodtan megismerhetnek... vagyis eddig így gondolta.

Kéne.

Ezután nem mondott semmit.
- Mit tanultál meg? – kérdezte Kydele

Biztos vagy benne hogy tudni akarod?

- Igen.
Hogyha egy Kruphix orákuluma visszaretten az igazságtól, akkor mi marad számára?

Ne legyél, - mondta Kruphix. A tudás kegyetlen. Széttépi a szívedet és próbára teszi az esküdet. Biztos vagy benne hogy szeretnéd ezt az átkot?

Kydele időt szánt arra, hogy eldöntse. Olyan dolgokat tudott, amikről a halandók nem is álmodtak. Olyan gyakran tekintett bele Nyx-be hogy az már számára mindennapossá vált. Nézte, ahogy Kruphix belemarta az istenek nevét az óriási fába, hogy elzárja őket Therostól. A tudás hatalom.
De Kruphix volt a horizont istene, és vannak dolgok, amiket sose lehet megtudni. Mindegy milyen messzire utazol, mindig van egy újabb horizont.
Kivéve itt, az utolsó horizonton.

- Igen – mondta – biztos vagyok benne.

Nos rendben, - mondta Kruphix.

Kruphix csendben sétált tovább, míg Kydele várt. Egy idő után elértek a világ szélére, ahol az óceán belemorajlik Nyx végtelen mélységébe, és Kruphix templomának földje mint egy földszirt kinyúlik az éjszaka tengerébe.
Kruphix megállt és kitekintett a Nyxbe.

A sok világ közül Theros csak az egyik. Tudtad?

- Úgy gondolom nem Nyx-röl és az Alvilágról beszélsz.

Nem.  Rengeteg világ van odakint, túl Theroson, túl Nyx-en. Világok, amiket nem látsz, ha feltekintesz az égre, oda ahol Theros isteneinek nincs hatalmuk. Világok, amit te – és én – sosem tudunk meglátogatni, saját civilizációjukkal, saját történelmükkel, még saját fizikai törvényük is van.

- Saját istenükkel?
Újra, a mélység örvényébe került, ahogy Kruphix ránézett.

Nem, - mondta. A szó úgy kongott, mint a harang. Néhánynak talán vannak olyan isteneik, mint mi. De mint uralkodó, nem. Mi egy… helyi jelenség vagyunk.

- És ezt most tanultad meg?
Kruphix megrázta azt, ami a fejéből maradt.

Nem. Vannak lények, akik tudnak ezek között a világok között járni. Az első közülük, aki a világunkra lépett, nagyon régen volt itt. Én vagyok mindennek a tudója, amit ebben a világban tudnak, és megtanultam mindazt, amit a hölgy tudott.

Kydele egy pillanatra végiggondolta mindazt, amit hallott és látott Kruphix óriási fájának ülőhelyén.
- Elspeth volt az egyikük a… világjárók közül, ugye?

Ügyes – mondta Kruphix. Igen. Az volt. De nem csak ő. Az ő társa Ajani a leonin, aki kihozta a testét Nyx-böl. És ott van még a triton – merfolk – Kiora, aki Callaphe-nek hívja magát, és kiérdemelte Thassa haragját.
És ott…, - folytatta – volt Xenagos is.


Kydele biccentett.
- Olyan világokba utazott ahol nincsenek istenek… és rájött arra, hogy egy lehetne közülük?

Közel jársz hozzá – mondta Kruphix. Olyan világokba utazott ahol nincsenek istenek, és eldöntötte, hogy Theroson mindenkinek tudnia kell, hogy az istenek hazugságok.

- Nem hinném, hogy sikerrel járna, - mondta Kydele

Nem járt, - mondta Kruphix. Az emberek látták a káoszt. Látták a pusztítást. Látták, ha csak egy kis időre is, ahogy betör egy olyan birodalomba, ami máskülönben minden megnyilvánulásában bizonytalan ideig stabil.
Talán ha még élne, hogy elfoglalja a helyét a panteonban, az emberek talán úgy emlékeznének, hogy nem volt mindig tivornyázás istene, és csodálkozna, hogy  akkor ez mit jelent a többi istenre nézve.

Kruphix újra megvonta a vállát.

Gyanítom, hogy az emberek megtanulnának hinni benne, és elfelejtenék halandó származását. Ezután úgy hinnék, mintha mindig is ott lett volna, várva az őt megillető tiszteletére. A dolgok már csak így működnek. És a végén már senkit sem fenyegetne.

- Akkor nem ő zavar téged – mondta Kydele.
Kruphix felnevetett – Igazából horpadt, visszhangon nevetett.

Látod a nagy lehetőséget, orákulumom

Kruphix a csillagos kezeit összekulcsolta maga előtt.

Igen, bajban vagyok, és nem Xenagos felemelkedése, sem ezen világjárók létezése miatt.
Azon dolgok miatt vagyok gondterhelt, ami őket aggasztja.

És itt volt. A sötétség, rongyos szélű körben amelyen lábujjhegyen jártak.

A merfolk Kiora – mondta Kruphix,  egy olyan világból jött, aminek a létezését olyanok fenyegetik, amiket valamilyen Eldraziknak hívnak. Óriásiak, rettenetesek, egyenrangúak bármilyen istennel. Világokat esznek, Orákulumom. Lecsípik a húst a föld csontjáról, és otthagyják a halott hüvelyt, hogy továbblépjenek a következőre.


A leonin Ajani szembenézett egy roppantul erős ellenséggel, egy hasonló világjáróval, egy sárkánnyal. Aki kifürkészhetetlenül ősi, még számomra is. A végtelenül hatalmas erőt és halhatatlanságot kutatja. Cselszövései világokon és évszázadokon keresztül érlelődnek, semmit és senkit nem hagy életben azok közül, akik az útjába állnak.


És ott van Elspeth az ember… aki egy olyan helyről jött amit Phyrexiának hívnak, a lenyúzott bőr és kicsavarodott fém világa, amit olyan gonosz, irtózatos lények uralnak, akik istennek mondják magukat.  Természetellenesek, az élet sötét paródiái, ami mindent megront amihez csak hozzáér, és idővel mindenhez hozzá fog érni. És már átjutott az egyik világból a másikba.

Kruphix beletekintett Nyx-be, az éjjel bámult bele az éjbe.

Hogyha bármelyikük is átjönne ebbe a világba – mondta, még az istenek is erőtlenek lennének ahhoz, hogy megállítsák. Minden imád és minden kérésed a néma égbolton, süket fülekre találna, ahogy kettéhasadna vagy átformálódna ez a világ, vagy még rosszabbá válna.

Kruphix köpenyén lévő csillagok egyesével felragyogtak majd kihunytak, amíg csak a sötétség maradt.

Ez az, amitől félek, Orákulumom. Ez az, ami az isten elméjét zavarja. Theros egy fürge cselle ami a mélyben úszik, egy nyugodt tavacskában, a mélység figyelmét elkerülve, nem tudván hogy valami nagy felemelkedik, hogy egy pillanat alatt felfalja.

Kruphix ránézett Kydele-ra, a négy karját széttárta, tiszta sötétség verme állt szembe Nyx csillagfényével.

Most már tudod. Mit teszel ezzel a tudással?
--

Diantha várt.

- Nem gyermekem – mondta az orákulum. Nincs semmi. Semmi sincs.
Nem mondott többet, Diantha úgy vette, mint egy elbocsátás. Megfordult.
Mögötte az orákulum kinézett az ablakon, túl a városon, túl a horizonton, ahogy gondolata a végtelen távolságba tekintett.

 

A fordítás Snike és Oleeware munkája!

 

Tovább...