Archívum

Kategóriák

Viniczai Tibor: Madridi kalandok2017.12.16 14:27

Szerző:admin

Madridi kalandok

 

Az úgy volt, hogy nagy vihar volt… és egyszer csak kitaláltuk, hogy el kéne menni GP Madrid Team Modernt kártyázni. Úgy indult, hogy kijött a jövő évi GP Schedule és elég sok Team Limited event volt 2018 első felében. Ezek nem tartoznak a kedvenceim közé, lévén hogy azon a kettőn amin voltunk, az emlékeim a következők: Küzdök mint malac a jégen az Ashiok ellen a monozöld deckemmel, spoilerveszély: nem nyertem. A másik GP-n sosem nyertem meccset a 8 fordulóból a deckemmel…

Poroszkai Laci, a másik nagy modern harcos, akivel elég sok random GP-re elmentünk. Utoljára Laci Vegasban pörgette a modern kártyákat a félkarú mellett, bár azt hiszem ott a félkarú jobban ment Neki…

Kenyeres Ákos aka Oneofthetop végtelen grinder, így ha kártyáról van szó, általában könnyen hadra fogható.

Így ki is alakult a csapat, már csak a deckeket kellett kitalálni. Magam részéről az Abzan/Jund illetve Affinity vonalat tudtam képviselni, de mivel kellett egy színtelen deck, ezért utóbbi mellett maradtam. Ákos kontrollmágusként az UW Gideon decket válaszotta. Laci pedig már egy éve pörgette a Living Endet a kék As Fortold techhel. Tehát úgy tűnt, mindenki ismeri a decket, jó lesz. Fast forward: Egy héttel a GP előtt Laci ír: srácok nem lesz jó ez a living end, utóbbi időben nagyon rosszakat megyek vele. Tanácskozás, hogy mi legyen - Eldrazi Tron, Scapeshift, stb deckek kerülnek szóba, végül mivel Laci pörgette anno a Griselshoal kombót, legyen az, online majd tesztel vele, lehet turn 2-3-ban nyerni vele. Majdnem így is lett, de az online bugos volt és nem működött a split into archane mechanizmus, kis nehezítő körülményként.

El is jött az indulás napja a szigorú péntek délutáni járattal, figyelembe véve az évi végi szabihiányokat. Lévén éltem Madridban egy évig, így elég jól ismerem a helyi viszonyokat és gondoltam, byeok nélkül praktikus a versenyhelyszín közelében megszállni. Aki jár GP-kre az tudja, hogy a halál f*** után kettővel vannak általában ezek a helyszínek (jobb esetben, mint Kőbánya külső például). Annyira modern világ van, hogy Airbnbn már a tulajdonossal sem kell találkozni, cserébe a számkombinációs lakat alatt találhattuk a kulcsot. Este még egy gyors vacsorára befutottunk, de a külváros nem kínált túl sok lehetőséget, így végül egy perui - és az elmondás szerint - koreai fúziós étteremben vacsoráztunk, ahol megtekinthettük spanyolul a Conan, a barbárt. Legyen elég annyi, hogy nem tartottuk valószínűnek a visszatérést erre a pazar helyre, cserébe Laci összetörte a poharat és megkínálta fantával Ákos nadrágját.

Elérkezik a szombat reggel, gyorsan elfogyasztjuk a helyi pékség termékeit, majd vágtatunk a helyszínre még néhány lapot venni/szerezni, mint pl. Lacinak basic landeket :D.  Ákos (UW)-Tibi (Affinity)-Laci (Griselshoal), így ülünk le mint ABC játékosok egymás mellé.

1. forduló: Scapeshift – Tron – Abzan

Nem sok maradt meg ebből a fordulóban, mi Ákossal behúzzuk a két játékot, Laci veszít.

2. UW – Jund – Tron

Kezdőkezem 0 föld, Mox opal, drum, lények, plating, overseer. Gondolkodás ha nem dobat az elsőben akkor ezt meg kell nyerni. Kezd Inquision… jó azért még húzhatok földet. Ez 3 körön keresztül nem sikerül, konszíd. Másodikban a végtelent forgó huntmaster megaláz. Szerencsére Ákos és Laci nyernek.

3. Living End – Tron – 5 color humans

Végül 2-1 re elfáradok a Trontól a walking ballistáknak köszönhetően. Laci és Ákos nyernek.

4. Tron – Scapeshift – Grixis Death Shadow 4-0

Döntő játékban a ravagernek köszönhetően lesz egy bömbi Vault Skirgém és nem makkanok meg az Angertől. Ezzel ráteszem a klokkot az ellenfélre és sikerül is behúzni. Ákos szintén nyer, Laci nem bírja a Death Shadowt.

5. Tron – Jeskai – Abzan Company 4-1

Legrosszabb matchup és le is keverek, második játékban turn 3 stony. GG. Ákosnak 4 pw a boardon és kap egy all is dustot… GG, majd ismét egy turn 3 trontól kiég, így Laci hiába nyer.
A forduló után végtelen faszolás következik, kb 50 perc várakozással, így kicsit el is fáradunk ettől.

6. Scapeshift – Storm – Tron 5-1

Még jó, hogy megvettem a Rule of Lawt. Elsőben végtelen goblin token ellen küzdök, de utolsó pillanatban egy top deck ravager megment, hogy levegőben beüssem a kellő mennyiségű mérget. Másodikban megkapja időben a rule of lawt, ki is ég. Többiek is nyernek.

7. Eldrazi Tron – Abzan Company – Storm  5-2

Első játékban elég agresszívan ki tudom pakolni az 1 memniteot a platinggel és van galvanic blast backup, amit ki is érdemel egy noble hierarch. Köv körben jön a 0/2 druida, amire szintén húzok egy galvanicot. Utána master of etherium follow-up, majd topdeck hazoret, the fervent (1 db random amivel játszom mainben). Sajnos ellenfelem sok blokkolót és kitchen finkset prezentál. Majd egy company után, betopdeckeli a kombót és elfáradok. Második játékban az Aether Grid mindenkit lebüntet. Harmadikban egy jó kezet húzok, de sajnos distruption nélkül a negyedik körében meghalok a kombótól. Ákost is lebünteti kétszer egymás után a turn 3 tron mindkét játékban, ahogy előszaladnak a reality smasherek.

8. Affinity – Burn – 5 color humans 6-2

Első alkalom, hogy nem jön szemből tron. Stílusosan a hazorettel ütöm agyon a burnt. Side után hiába van destructive revelryje swiftspearrel, húzok 3 signal pestet az ornithopterekhez és ez elég. Ákos is nyer, úgyhogy behúzzuk. A day2 megvan, nyerni kéne az utolsót.

9. Burn – Lantern Control – 5 color humans 6-3

Mivel Laci játszik a Leylineokkal, Ákosnak így a legrosszabb matchupja a burn (ahogy nekem a Jeskai), ki is ég sietve. Laci 5re kever, majd szintén megbüntetik a meddling magek és Thaliák, így én hiába vezetek a Lantern control ellen, nem játsszuk le ezt a roppant izgalmas mérkőzést. 6-3 nem túl jó eredmény egy 4-0 után, de hát ez van, majd másnap jobb lesz, ebben bízunk.

10. Grixis Death Shadow – Storm – Affinity 7-3

Laci turn 3ban lekombozzó az ellenfelét 2x egymás után. Én megverem a Stormot, így Ákosnak nem kell küzdenie, nem állt túl jól.

11. Jeskai – Dredge – Abzan midrange 8-3

Dredge, nem egy fényes matchup. Side előtt sikerül flyingban beütni elég sokat, így hiába szedi le a boardom, az etched champion bevégzi. Másodikban turn 3ra minden kint van nála, mint a búcsúban, el is múlok. Blokkolni nem túl jól az affinityvel… Harmadikban alig tesz lényt a temetőbe és behúzom a Rest in Peact is, így nyerünk. Laci végre meg tud verni egy dobatós decket, így Ákos kvázi mirrorján nem kell izgulni.

12. Abzan company – Big Tron – UW 9-3

Nagyon jól indul a meccs, ütöm a srácot. Végül válaszhatok, hogy mit szeretnék: ráütni 7 poisont, vagy leütni 1be, úgy hogy van galvanic blast a kezemben de nincs színes forrás (oblivon stone takarít). Utóbbit választom, ami hiba, mert topdeckelek még egy színtelen földet és meg is halna a 2 inkmothtól. Cserébe soha nem húzok színes forrást, viszont ő húz ulamogot, és wurmcoil engint. Én Hazoretet és Mastert még. Szomorú elmúlás. Majd game 2 Turn 3 tron és elmúlás…
Ez volt a legszorosabb forduló, mivel Laci nyert és Ákos küzdött a Company ellen. 1-1 el állnak, Ákos lekever. 3 földünk van scry, mondom tegyük az aljára, akarunk még más actiont húzni. Persze alig húzunk földet, kevés időnk is van és állandóan kiveszik a kezünkből a Verdictet a Tidehollow Scullerrel. Nagy nehezen topdeckelünk egy másik Verdictet a második ancestral visionből… persze földünk még csak 5 db van, akkor húzzuk a 6ikat. Jól állunk a boardon,de még végtelent kell faszolni, mert mindig húz valami jót. Végül Ákos nem hallgat Lacira, hogy jobb a verdict, mert akkor többet tud ütni a Colonnade+Gideon, inkább kirakja a snapcastert üresbe… Ellenfélnél semmi nincs, húz company… mana leak itt nem segít sajnos, mert 8 manája van. Talál még egy Tidehollow Zombit, amivel hosszasan agonizálnak, mit vegyenek ki a kezünkből (turn 4 hosszabbításban vagyunk már, tehát egy körünk van). Végül kiveszik a verdictet, így a snapcasterrel flashbackelni tudjuk a crypic commandot és leteppeljük mindenüket, miután a bealakult colonade már elment támadni… ez is megvan.

13. Lantern – Grand Architect Mono Blue – Scapeshift 10-3

Nem játszottam még ilyen deck ellen. Végtelen számolgatások mennek. Elsőt sikerül nyerni úgy, hogy nincs annyi légi blokkolója, és instantba rá tudom tenni a plateinget egy lényre. Másodikban megtartom a kezet, amiben földek vannak és egy Grid, hogy lepingeljem a lényeit. Az egyetlen lényem a második körben egy steel overseer, amit lelő a ballista. Húzok Galvanic blastot, leszedem a lényt, amitől olcsóbbak a spelljei és lassan átveszem a játékot a griddel. Mindketten kb 8 földdel fejezzük be a játékot. Ákos nyer, úgyhogy utolsó forduló előtt 17ikek vagyunk.

14. UW – Tron – Storm 11-3

1-1 el állunk. Döntő játék keződik nálam, Laci nyert, Ákos úgy tűnik kikap és 1-0 lesz az ellenfélnek a mirrorban, tehát meg kéne nyerni. Kezdő kézben nincs 0 manás kártya, viszont elég jó a kezem. Ellenfél kezd. Megtartom végül, amit jól tettem, mert kirak egy 0 chalicet, ami nem csinál semmit. Kirakok egy vault skirge-öt, majd még egyet és egy signal pestet amit húztam. Ekkor ő turn3ban összehúzkodja a tront és kirak egy thought knot seert. Nálam a következő lapok vannak: Ravager, Steel Overseer, Plating, Master of Etherium. Végül eldobatja a platinget. Ha húzok földet, akkor nagyon rosszul áll alapon. Megtörténik a föld húzás, így kirakom a mastert és ütök levegőben, de előtte még leszedi a signal pestet. Jön, még egy seer, most eldobatja a ravagert és kirak egy 2es chalicet… és üt engem a másikkal. Topdeckelek egy dispatchet (one-off), (bár a galvanic blast is jó lett volna), leszedem a lényét és ráütök 8at. Hiába húz még lapot a Sea Gate wreckage-ből, az utolsó három lapja nem menti meg attól, hogy levegőben agyonüssem, és ezzel behúzzok ezt a fordulót is. 11-3at megyünk.

Ezzel a 12ik helyet csípjük meg, Day 2 5-0val. Pénz és propontok behúzása, örülés.

 

 

 

Ezután még pörögetik a srácok az iconic masterst, aztán elindulunk a vasárnap esti géphez, ami végül késik, és hétfő 0:30ra érünk haza.
Egyéb highlight: Másik magyar csapatban Robi – Stormot játszik, aki 3x nem húz a saját Manamorphose-ból lapot, és emiatt kap egy game losst, amivel egy nyert játékot elveszít. Epic achievement.

Reméljük, folytatás következik a következő madridi GPn!

 

THE END

Tovább...
Poroszkai László: GP Madrid2016.12.10 21:07

Szerző:admin

 

Ez egy olyan verseny volt, amire eredetileg eszem ágában sem volt menni. De aztán történtek dolgok. Mint például a Team Sealed betelt és csapatunk egyik tagja ködbe veszett. Ekkor kitaláltam, hogy ez esetben miért ne zárjam az évet Madridban?

 

Vini Tibi társult be eme vállalkozásba, ami nagy öröm, mert beszél őslakosul, és ez hatalmas előny. Az őslakosok ugyanis nem nagyon hajlamosak bármi más nyelven kommunikálni. Nem is nagyon gondoltam a továbbiakban erre a versenyre az alábbi kommunikációig:

 

 

Ezután volt egy hetem kitalálni, mi legyen. Azt a tanácsot kaptam, hogy játsszam azt, amit Tibi, mert az jó. Mivel nekem is leginkább ahhoz voltak lapjaim, nem is nagyon tiltakoztam. A hiányzó lapok közül viszont Gideont például elfelejtettem kérni, így az csak kettő akadt.

 

Az út nem volt egyszerű. Ugyanis Tibor foglalta a repjegyeket, kinyomtatni viszont csak az enyémet nyomtatta. Kétszer. Nyomtatóelhalás miatt a sajátjaiból csak az odafelét sikerült még valahogy összehozni, így elkezdett ismerkedni valami mobil appal a hazaút érdekében. Kifelé ez még nem működött tökéletesen, de lehet csak mert a Madrid -> Budapest jegyet próbálta beolvastatni a géppel. Azért csak bejutottunk a terminálba, ahol találtunk igazi elnöknek való olvasmányt:

 

 

Este még tettünk egy kirándulást valami mexikói kajáldába, ahol Tibi jót evett, én meg hazafelé ettem jót a hamburgeresnél. Kidőlés előtt még ment az agyalás pár lapon. Egy Giselám volt, 2 Gideon, így pár lapban eltért a dekkünk végül. Az enyémbe például került maindeck 2 Built to Smash. Erre való a dekk, nem? Illetve reggel elmentem még szerezni legalább egy harmadik Gideont. Választhattam, hogy ugyanazon az áron olaszt, kínait vagy japánt akarok-e. Angol nem volt. Japánt akartam.

 

A meccsekről sajnos túl sok mindent nem tudnék kiemelni. Sok volt a lekeverés, egyszer még 4 lapra is sikerült benéznem. Nagyon random dekkel nem találkoztam, talán csak az RG Hidra dekket mondanám annak valamennyire. Azért volt egy számomra kicsit szomorú mozzanata a versenynek.

 

Valahol az 5. forduló környékén játszottam egy RG Marvel dekk ellen. Elsőben lekevertem párat, megvert. A másodikban kezdtem egy elég agresszív kézzel, tempóban pakolt Exemplar - Scrounger - Motoristtal és Built to Smash-el :) A srác a második körében tett zöld Puzzleknotot, majd a harmadikban is. Life gaint mindig bejelentette, felírtuk. Aztán a negyedik körének elején elkezdte forgatni az energia kockáját. Kérdeztem mit csinál, mondta, hogy felírja a 6 energiáját. Én nem voltam meggyőződve arról, hogy ez így működik, hívtunk bírót. Rövid időn belül 4-5 bíró járkált körülöttünk, mentek a nagy kérdezgetések, én nem is értettem mi zajlik. Gondoltam vagy nem kapja meg, vagy lesz valami warning és megkapja. Ehhez képest abban csúszosodott ki a sztori, hogy a head judge gyorsan kifejtette, hogy judge-nek hazudni nem szabad, mert az DQ, és hogy ezek után mondjam meg, észrevettem-e, hogy nem írta fel az energiát, amikor kitette az artifactot. Nem állítom, hogy nem voltam ideges, de ja, nem figyeltem rá. Azt csak ő számolta. Végül nem kaptam DQt, ellenfelem pedig nem kapott energiát, és lett kb. 14 perc extránk. Ezzel együtt átverekedtem magamat 3 Kozilek’s Return-ön oda, 2-n vissza. Gideon Built to Smash-el lecsapott egy World Breakert (ami aztán sose jött vissza), majd elfelejtettem bealakítani Gideont mielőtt lethalt ütöttem volna, és így inkább kikaptam. Igazándiból epic meccs lett volna, ha nincs az a közjáték az elején.

 

A szombat az elnök úrnak is nehézkesen indult, sok 6-ra keveréssel, cserébe így is elég eredményesen. Tibi egyébként a két nap alatt úgy rémlik nem játszott random deck ellen, csak az UW, BG, RG és talán 2 szekér dekk ellen. A szombati utolsó gém eléggé duplatilt volt. Mindketten 10+ földdel szenvedtek, Tibi 6-ban volt és egy Thraben Inspector terrorizálta. Volt Copter meg tán Caravan is a pályán, de lény az nem. Az UW játékos keze ebben a pillanatban még 2 Declaration és 2 Stasis Snare volt és közel 20-ban éldegélt. Aztán az Inspector meghalt UW oldalon és Tibinél kezdett respawnolni. Volt, hogy Declaration in Stone vitte el, hogy ne tudjon meglódulni a copter. Eközben UW barátunk húzta a földeket gazdagon, meg egy Coptert, amit viszont ő is csak egyszer tudott crewolni leütve Tibit 3-ig. Közben érkezett Skyship, Tibor Coptere elmúlt, és volt, hogy három küszmőte (2 Inspector, 1 Exemplar) maradt hátul, hogy be tudjanak szállni a léghajóba. Végül húzott az UW két Spell Quellert, de akkor már késő volt.

 

Este közelebbi kajálda után néztünk, de talán a negyedik kajáldába (egy pizzeria) fértünk be. A madridiak nem az a népség, akik este 10-11 körül december elején otthon üldögélnének. Azért  az eső végül csak lecsendesítette az utcákat, de a hajnali kukásautót nem tartotta vissza. Az csörömpölt ismét egy jót. Állítólag. Én aludtam.

 

Vasárnap úgy gondoltam, jó ötlet benevezni egy kieséses Super Sunday Sealedre. Az égiek úgy gondolták, hogy annyira nem jó ötlet, és megajándékoztak ezzel a poollal:

 

 

A Végtelen Középfos Pooljának neveztem el. Bármilyen színkombináció játszható, de egyik sem igazán jó megérzésem szerint. Hazaúton Tibi is erre a következtetésre jutott. Kéket nem akartam játszani, a többi opció közül pedig a BW és RG kombinációkat próbálgattam végül. A BW-nél jobban tetszett a végén a bábjátékos meg az angyal, mint az RG, illetve egyébként is jobban szeretem a BW-t. Igazság szerint azt hiszem, mindegy volt mit szeretek, mert az első fordulóban úgy megalázódtam, hogy csak pislogni tudtam. A Lookout into Gearshift kapott egy Chandra Kis Lövését, majd a Dhund Operative – akármi páros egy Furious Reprisalt, hogy végül a 3/4-es madaramat Chandra pörkölje meg ebédre. A másodikban nem volt Chandra kis lövése, de volt helyette Lightning Helix. Meg Reprisal meg Chandra. Gyorsan elmúltam. Érett megfontolás után (és mert bankkártyát nem fogadtak el) úgy döntöttem, hogy nem játszom többet aznap.

 

Helyette járkálgattam, néha megnéztem a Legacysokat (mert azt szeretem nézni), a dealereket meg persze az elnöki meccseket. Láttam például, ahogy a 10-11. Forduló magasságában Tibi két ellenfele is megpróbált egy földdel játszani. Nem sikerült nekik. Aztán a kettes asztalon mirrorban ment a végtelen szenvedés, ahol az ellenfél elmúlását sajnos az 5 hosszabítási kör preventálta. Ha Tibi úgy 5 másodperccel hamarabb passzol, akkor pont nála van az 5. kör és behúzza a meccset. Az első játszma volt nagyon hosszú – 25 perc – de a harmadikban is voltak olyan mozzanatok, amiket nem feltétlen vártam egy ilyen agresszív matchupban. Például amikor még mindketten 10 fölött voltak, de a transzformált Avacyn nem mert eljönni ütni, pedig Tibinél csak egy bealakuló Spiral próbálhatott volna beszállni a léghajóba, ami viszont nem elég.

 

Végül jött a fícsör meccs, ami egy jó 4-re keveréssel kezdődött, és ha jól rémlik a másodikban is 6-ról kellett próbálkozni az aggrózással, de némi manacsúszás miatt nem sikerült. Az utolsóban egy Marco Cammulluzzi RG Marvelje jött szembe. Elsőben az olasz húzott végtelen energiát, de nagyjából semmi mást. Elmúlt. A másodikban is úgy tűnt, hogy meglesz a meccs, bár két Iskanah próbált stabilizálni, de Marvel nem volt sehol. Aztán az utolsó pillanatban egy hardcast Emrakullal sikerült ellőni két Declaration in Stone-t saját lényekre, meg elkerülni egy Gideont. Onnan nem sikerült visszajönni. Az utolsóban viszont volt Marvel, de nem az bizonyult halálosnak, hanem a hardcast Ulamog.

 

Ezt a meccset egyébként nézte Joel Larsson is, aki X-elt a top 8 reményében. Marco megkérdezte, hogy bent van-e, mire mondta, hogy ha Marco kikap, akkor igen. Úgyhogy drukkol Tibinek. Neki ugyanis eggyel kevesebb pontja volt, így már csak a 9. hely lehetett a cél.

 

Top 8 híján megcéloztuk a repteret, ahol az izgalmak fokozása érdekében rájöttem, hogy a szombat este nekem adott repjegy szintén Budapest – Madrid viszonylatra szól, így jó 20 percen át próbáltuk valamelyikünk telefonján a Wizz appra varázsolni a repjegyet – sikertelenül. Konszídelni azért nem kellett, mert egy kedves helybéli csomagfelvételis kinyomtatta újra a jegyeket.

 

Nekem még fokozta az izgalmakat, hogy először a 0:30-as oszkár járat mondta le az utat (még nap közben) Miskolcra, majd már a Keleti melletti kocsmában üldögélve realizáltam, hogy a hajnali 3-as is sztornózta az utat, csak ez legalább szólni is toszott róla. Végül a Hősök teréről 5:15-kor induló autósnak köszönhetően értem haza. Addigra kicsit unatkoztam. Tudtátok, hogy a körívet nem számítva 268 lapka van lerakva a Hősök Terén hosszában, míg keresztben 233?

 

 

Tovább...
Markos Dániel: Pokolból Mennybe, majd vissza - GP Firenze 20152015.06.01 18:42

Szerző:admin

 

 

A Markos Tours szokás szerint célba veszi a közeli GP-ket; ez a Firenzeivel sem volt másképp. A dolgokat azonban nehezítette, hogy ez team sealed GP volt. Ilyenen mindig is szerettem volna részt venni, hisz kellően erős csapattagokkal együtt nagyobb esély van második napra, illetve pénzdíjra.

Ez azonban nem ment könnyen. Ákos és Feri azonnal jelentkezett az autómba, és már örültem is, hogy bevesznek harmadik csapattagnak, de kiderült, hogy ők Krepli Tibort választották. Az eredeti tervek szerint velem utazó Poroszkai Laci pedig a Faragó-Szántó pároshoz csatlakozott. Így hamar csapat nélkül maradtam, és úgy voltam vele, ennek híján le is mondom az utazást.

Aztán egy tavaszi verseny után Kapari Márkkal mentünk haza. Hosszan panaszkodtam neki, hogy nincs csapatom, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem, nem lenne kedve csatlakozni hozzám, mire meglepetésemre igennel válaszolt. Kiderült, hogy több GP-re utazást is tervez, és ha találok harmadik csapattagot, jönne. Egy másik versenyen Varga Zsolttal beszélgettünk a közelgő GP-kről, és meghívásomra ő is jelentkezett. Megvolt hát a csapat.

Az autóba végül a Nagy-Kenyeres-Krepli trió mellé még Márk ült be; Zsolt nem vállalta az autózást, ő inkább Pisába repült, majd onnan buszozott.

Az úton főleg esélylatolgatásról és a lehetséges paklikombinációkról esett szó. Szokatlan módon egy kissé eltévedtünk Szlovéniában (aztán kiderült, hogy egy párhuzamos autóútra keveredtünk), illetve beugrottunk a nővéremhez Bolognába egy estebédre. Itt sikerült majdnem elhagyni Ferit és Tibort (ők elmentek egy közeli szupermarketbe, mi pedig odaautóztunk, de közben visszamentek a korábbi parkolóhelyünkre J), de végül megtalálták az autót, és mehettünk a szállásra.

Ami eredetileg Firenze központjában lett volna, pár kilométerre a versenyhelyszíntől. Azonban szerda este kaptam egy üzenetet a Booking.com-tól, hogy csőtörés miatt nem tudnak fogadni minket, ezért ajánlottak egy másik helyet 13 km-re a központtól, fenn a hegyekben – a központban ugyanis nem volt már hasonló árkategóriájú szabad szállás. Nem volt könnyű megtalálni a szűk hegyi utak között (a fiúk aggódtak is, hova viszem őket), de végül is megleltük: lényegében egy villa melletti cselédházban volt a szállás. A srácok meg is jegyezték: tökéletes helyszín gyilkossághoz, horrorfilmhez, mert a kutya sem venne észre semmit J. Viszont szép a környezet, tágas a ház, remek a kilátás; falusi turizmusra rendezkedett be az itteni család, akik nagyon kedvesek voltak – különösen a helyes lány, Magdaléna, aki az egyedüli angolul tudó volt J. A fiúk a ház körül szaladgáló kutyákat és macskákat is hamar megkedvelték.

Miután lecuccoltunk, Magdaléna megmutatta a városba vezető legrövidebb utat, így elmehettem Zsoltért is (eredetileg taxit ajánlottam neki, de senki sem tudta, hol van a szállás, így inkább én mentem érte).

Másnap reggel, a túlárazott reggeli után, megegyeztünk, hogy valakit a csomagtartóban hozunk-viszünk, mivel hatan voltunk, de a kocsi csak ötszemélyes. Zsolt vállalta először a feladatot, de a végén egészen megkedvelte a helyet, így mindig ő utazott hátul. Csak a bukkanókat és fekvőrendőröket nem kedvelte…

A helyszínre érkezve összefutottunk a másik két csapattal is: a Thommo-Thommo-Thommo pólóban kártyázó KG-Thommo-Glied, a „nagyon fontos személy” Faragó-Szántó-Poroszkai (ugyanis pénteken nyertek egy próbaversenyt, így VIP-jegyet kaptak) és a Hollós-Póker-ViniTibi trióval.

Maga a verseny elég nehezen indult… lehetséges volt olasz boostereket is kérni, amellyel az angolul nem tudó olaszok éltek is. Ezek kiosztása azonban nem ment egyszerűen, mert nem egy helyre csoportosultak az ilyeneket igénylők (arról nem is beszélve, hogy nem láttuk ennek értelmét: a verseny angolul folyt, így angol lapokat is adhattak volna. És mi van, ha valaki olasz kártyákat pakol elénk? Félpercenként kiabálunk, hogy „Judge!”?). A deck swap is gondokat okozott, mert azt kérték, minden csapatból álljon fel egyvalaki, majd adja balra a csomagot – igen ám, de minden asztalnál más oldalon álltak fel, mert a csapatok L-alakban ültek le. Mint kiderült, így is következetesen balra kellett volna adni a csomagot (nem törődve azzal, hogy a szomszéd asztal kimarad, a bírók a legközelebbi emberhez vitték a pakkot), de nem volt egyértelmű az utasítás. És akkor még az olasz poolokra is figyelni kellett… Szóval jócskán volt bénázás, amit jobban is meg lehetett volna oldani, de végül mindenki kapott kártyákat.

A regisztrációs mizéria ellenére a szervezők elismerést érdemelnek, hisz minden földi jóval ellátták a csapatokat: mindenki kapott fejenként egy playmatet, egy csomag shieldet, promó Griselbrandot, fél liter vizet, egy jegyzetfüzetet, egy tollat, és 10 pontot, amit egy boosterre lehetett beváltani. Aki meg bejutott a második napra, még fél liter vizet kapott. Szóval ezen a téren piros pont jár a Legacy Gamingnek!

Visszatérve a kapott poolra: elég erősnek bizonyult, és szerencsére adta magát, nem kellett nagyon gondolkodni, hogyan osztjuk el a színeket. A felállás így nézett ki:

Zsolt kapta a minden jóval megáldott RG paklit, benne két Yasova, Den Protector, Harbinger of the Hunt, néhány vörös leszedés.

Márk bevállalta a sok flyeres UW paklit, amely tudott tempót játszani (Anafenza, Dragonscale General), de volt lategame terve is egy Ugin személyében - úgy ítéltük meg, ennek a paklinak nincs megfelelő lategame terve, így kell egy kis szaft bele J.

Nekem pedig az RB aggro pakli jutott, dashes témával (Goblin Heelcutter), prémium leszedésekkel (Silumgar Assassin, Ultimate Price, Twin Bolt, Dargon’s Roar), pár keményebb finisherrel (Boltwing Marauder, Swift Warkite, Rakshasa Gravecaller).

Az első fordulók baromi nehézkesek voltak. Hamar megegyeztünk abban, hogy a legtapasztaltabb (höhö) játékos lévén én ülök középen, és ha kell, segítek. Nos, az első fordulókban nagyon nem éreztem rá, mikor s hogyan kérjem ki a többiek segítségét, vagy adjak nekik támogatást. Rövidesen 2-2 lett az állás, mert több dolgot is benézünk, illetve nem működtek megfelelően a paklik (én például szinte mindig földet haltam).

Miután a 4. fordulóban csúnyán kikaptunk (nagyon simán 2-0-ra vertek mindenkit), a srácokkal megbeszéltük, nincs többé mese, felvesszük a kaszát, és mindig csak a következő meccset nyerjük meg.

Innentől kezdve hasítottunk; igaz, főleg Márk és én, mert mindketten 5-0-át mentünk ebben a szakaszban. Zsolt is jól játszott, de nem volt akkor a sikerélménye, mert mindig úgy alakult, hogy 1-1-es állásnál volt beállt boardpozícióban, amikor szóltunk neki, hogy ne erőlködjön, mert már nyertünk. Volt egy röhejes esete: sikerült egy Pinion Feastet manifestelnie (amúgy amilyen pechje volt, mindig noncreature lapokat sikerült manifestelnie), ami az egyetlen megoldása lett volna az ellenfél dögnagy sárkányára. Már éppen gondolkodott, hogy oldja meg a helyzetet, amikor az ellenfél megszívatta magát: egy támadás során Whisk Away-jel visszatetette a paklitetőre… a fent említettek miatt azonban nem folytatódott a meccs.

Menetelésünk közben…

-        mindenkit ledöbbentettem a pónis playmatemmel, such very dog shieldemmel (amit Márk adott, mert deckreg után nem volt időnk felmarkolni azt, amit a szervezők biztosítottak);

-        megvertem egy otaku lányt (ha nem így tettem volna, elástak volna a szálláson, a kertben);

-        Márknál kisült egy Ugin ulti;

-        átverekedtem magam egy Sharkan Unbrokenes ramp dekken;

-        körbejátszottunk Zsolttal egy Arashin Sovereignt;

-        hosszan gondolkodtunk Márkkal, hogy meg tudja-e counterelni ellenfele az Ugint, vagy inkább támadjunk a repülő lényekkel (végül rosszul döntöttünk: nem volt countere, leszedése annál inkább – de a kis hamis körök óta blöffölte!);

…szóval volt esemény bőven, nem is emlékszem az összesre.

Menet közben sikerült ráéreznem a csapatjátékra: az első játék alatt nem érdemes a többiekkel foglalkozni, csak, ha kifejezetten kérdeznek valamit egy kétséges szituáció miatt. Két játék között érdemes egy kis figyelmet fordítani arra, hogy mit csinálnak, hogy állnak; ilyenkor egy darabig meg is mondhatjuk, mit tegyenek (miközben keverünk). A legjobb akkor feltenni kérdéseket, ha éppen az ellenfél köre van, vagy gondolkodik, mert a csapattagunkat sem zökkentjük ki annyira olyankor. Van idő befejezni a játékokat, nem oly kevés az az ötven perc – igaz, az időlimitet gyakrabban súroltuk, mint egy rendes versenyen.

Ja és a legjobb magyarnak lenni egy ilyen versenyen: gyönyörűen ki lehet kerülni az angol szavakat, így az ellenfeleknek fogalmuk sincs, miről beszélünk, míg például német, angol ellenfeleinkét valamennyire megértettük. A végén egész jól belejöttünk.

Szóval sikerült 6-2-re felküzdeni magunkat; ekkor a magyarok közül rajtunk kívül már csak a KG-Thommo-Glied trió maradt életben. Kivételesen megnéztem, kivel játszom, és sejtésem, miszerint biztos valami keménylegénnyel, beigazolódott:

Samuel Estratti, a 2011-es philadelphiai Pro Tour győztese (ott mutatkozott be a modern formátum, és lett Feri 9.).

Hát mit ne mondjak, szokás szerint rámjött a gumiláb-effektus, hisz nagynevű prót eddig még nem győztem le (kaptam már ki Matignontól, Juzától, Mackltől is, mindegyikről van riport). De a srácok lelki támaszt adtak nekem, hisz ők teljes nyugalommal játszottak, mert nem ismerik a jobb játékosokat.

Amúgy ők voltak az egyedüliek, akik olasz lapokat játszottak ki ellenünk. Ez akkor már nem okozott gondot nekünk, mert tisztában voltunk a lapokkal. Sikerült is megtanulnunk pár szót; most már tudjuk az alábbiakat:

Volare=Flying („Volare, Volare!” – magyarázta Zsolt ellenfele J)

Bersaglio=Target („Berzájjó iz tárget” – ahogy Estratti mondta)

Forza=Power

Szóval Estratti Monozöld splash kékkel játszott, én meg úgy húztam, ahogy kell, és Ambuscale Shaman, Goblin Heelcutter, Swift Warkite segítségével elagyabugyáltam. A második játék közepén jobbról jött az infó, hogy Márk nyert, balról pedig, hogy Zsolt kikapott, én meg jól álltam, és Estrattiék is láthatóan kétségbe voltak esve (amúgy meg is dicsért, hogy jó a paklim, és jól is játszom. Ez nagyon jól esett). Egy Sage-Eye Avengers ugyan okozott kisebb fennakadást, de utána teleraktam a pályát a Rakshasa Gravecaller zombijaival, ráadásul egyszer a Warkite-ot vetette vissza, így vissza tudtam hozni a Shamant a temetőből extra sebzésekért… a többiek szerint ez egy kicsit megalázó volt részére.

7-2! Nagy volt az öröm. Hát ki gondolta volna, hogy megcsináljuk? Gyakorlatilag a sírból hoztuk vissza ezt a GP-t, és amúgy sem adtak volna sokat arra, hogy pont a mi csapatunk jut tovább. Zsolt meg Márk különösen örült életük első második napjának. Remélem, ez nagy löketet ad nekik a jövőre nézve!

De a legjobb az volt, amikor tanúi voltunk KG-ék továbbjutásának, akik feature asztalon játszottak. Amikor győztek, oda is kiáltottam neki: „na, mit gondolsz, ki jutott még tovább?” Erre nagy örömmel hozzánk szaladt és mindannyiunkat átölelt. Az ilyenekért pillanatokért érdemes játszani! J

Miután kiörömködtük magunkat, elmentünk a közeli Burger Kingbe vacsorázni, majd hazaindultunk a szállásra (ez nem volt egyszerű, mert útlezárások voltak; meg kellett kérnem Ákost, hogy vezessen egy kicsit, míg navigálok), majd eltettük magunkat másnapra.

Másnap konstatáltuk, hogy 40 csapat jutott be a második napra, és az első 36 részesül pénzdíjban. Azt gondoltuk, ez könnyű feladat lesz, hisz jó eséllyel elég egyet nyerni ehhez. Nevettünk is, vajon mely csapatok lesznek oly bénák… Ó, ha tudtuk volna sorsunkat…

Kaptunk egy egész jó poolt regisztrálásra, benne egy újabb Uginnal, majd közölték, hogy azzal is játszunk… tovább bizakodtunk. Ezt a poolt is elég könnyű volt összeállítani. A felállás a következő volt:

Márk kapta az Esper Dragons paklit, ami egyértelműen kontrollos volt, benne Fate Reforged-os Silumgar, Ojutai, még néhány sárkány, illetve totemek és földek fixáláshoz.

Zsolt kapott egy GW paklit két Scout the Wastes-szel, Hidden Dragonslayerrel, Deathmist Raptorral. Idekerült Ugin, mert ezúttal neki nem volt lategame terve.

Én ismét BR dash paklit kaptam, Pitiless Horde-dal, Palace Siege-dzsel (be is jött egy interakció egy Merciless Executonierrel…), de kevesebb leszedéssel.

Nos, ezen a napon egyáltalán nem jött ki a lépés Zsoltnak… Márk meg én nyertünk pár meccset (szóra sem érdemesek, semmi különös nem történt), de ő mindig bukta a sajátjait, mert egyszerűen nem volt hajlandó működni a paklija. Többször előfordult, hogy a döntő harmadik játékban elkezdett sorban földeket húzni aktív lapok helyett. Ilyen esetben lehetetlen nyerni… így végül csak 0-5-re futotta ezen a napon. Mutatta is azt a sarkot, amibe bekucorodott „sírni”… L Sajnálom, hisz megérdemelt volna némi sikerélményt. De ahogy fogalmazott „ez a kabát túl nagy nekem”. Felemlegetett még egy ős-WoW-os sztorit is, amikor egy ismerőse a VB-n 12-0-át ment contsructeden, majd drafton 0-6-ot… pedig jó esélye lett volna a végső győzelemre is.

Így hát 7-7-es eredménnyel fejeztük be a GP-t, a 40. helyen végzett csapatunk. Igazándiból a srácok így is örültek az elért eredményeknek, egyedül én lehetnék csalódott, hogy ezúttal sem jött össze a pénznyeremény. De nem vagyok az J.

Viszonylag hamar véget ért a nap, úgyhogy bementünk a központba kicsit körülnézni, megebédelni, fotózkodni, hűtőmágnest és Hard Rock Cafés pólót venni. Utána visszamentünk a többiekért, akik a Super Sundayen tolták, kevés sikerrel (kivéve Ferit, aki nyert pár boostert). Mellesleg a KG-Thommo-Glied trió 3-2-t ment a második napon, így 18.-ok lettek. Gratula nekik!

Este a szálláson szétosztottuk hármunk között a lapokat, majd ki-ki ment lefeküdni. Márk, Tibi és Feri pókereztek még egy kicsit (erről is sok szó esett az oda- meg visszaúton).

Másnap reggel elvittem Zsoltot a vasútállomásra, majd a többiekkel útnak indultunk haza. Itt is volt egy kis izgalom Trieszt közelében, mert vészesen fogyni kezdett az üzemanyag a határ előtt… de szerencsére kibírta a verda, nem kellett a drága olasz benzint tankolnunk J.

 

Zárásképp mit is mondhatnék… hosszú évek után három GP második nap alig egy év leforgása alatt; tényleg történt velem valami! Most biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen, és még ennél is jobb!

Köszönet mindenkinek, aki ott volt, eredményeket ért el, szurkolt nekünk, illetve mindenkinek, aki elolvasta e cikket!

 

Ha pedig jövőre újra lesz csapatverseny, ismét számítok rátok, Márk és Zsolt! Remélem, feleltek hívásomra. ;)

 

 

Tovább...
Hegyi Gábor: Tournament Report - GP Madrid, Strasbourg és Milánó2014.12.30 14:31

Szerző:admin

 

 

Nos, amikor már azt hiszed, hogy mindent láttál az elmúlt 10 év során, miközben számtalan GP-n vettél részt bíróként és Scorekeeperként, akkor hirtelen ott van másfél hónapon belül 3 GP és mindegyik tud újat hozni. Olyat is, amire nem is gondoltál, hogy lehetséges. 

GP Madrid, amelyik megtelt


Ez a GP minden szervező rémálma lehetne. Adott egy helyszín, ahol 1900 fő játékos és 100 fő szervező a maximum létszám. Ezzel a limittel pár héttel azelőttig szinte egyáltalán nem foglalkoztak. De akkor és ott volt egy koncert, amin a létszámot durván meghaladták, baj is történt és vagy egy tucatnyian meghaltak... És innentől kezdve a helyszín elkezdte komolyan venni, hogy egyszerre hányan lehetnek bent. 

A 1900 fős limit egyébként olvasható volt a FB-on, de ez sajnos nem jutott el sok játékos fülébe. (Tanulság, ha játékos vagy: Tessék online előre regisztrálni!) 

Ha valakinek nincs tapasztalata a GP-ken való nevezéssel kapcsolatban: az úgy van (persze szervezőnként változhatnak az időpontok), hogy 14:00-kor kezdődik a helyszíni regisztráció és 22:00-ig tart. Nos, Madridban 16:20-kor lezártuk a regisztrációt, mert elértük az 1900 főt... 

Te mint szervező, vagy a szervezőnek segítő bíró mit tennél ilyenkor? 
Megtelt a versenyed, nincs több hely, nincs több szék, nincs több asztal... 

Én azzal a javaslattal álltam elő, hogy a kimaradtakat kezdjük el összeírni érkezési sorrendben egy amolyan várólistára. És ha valaki nem jelenik meg szombat reggel az 1900 főből, akkor helyettük be tudnak ugrani. 

A maradék közel 400 fő részére pedig a szervező elkezdett egyeztetni a Wizards-szal a további lehetőségekről. A megoldás végül az lett, hogy a kimaradtak kaptak egy ingyen draftot, a GP foilt, illetve egy magas díjazású PTQ-t. (Természetesen ingyen.) 

Az én feladatom volt ezt a 400 játékost regisztrálni és elmondani nekik, hogy mi a pálya. Kommunikációs szempontból fontos volt, hogy végig őszinte voltam velük, elmondtam, hogy mennyire megértem a helyzetüket, biztosítottam őket arról, hogy amire a szervezőnek lesz lehetősége, azt meg fogja tenni az érdekükben. De azt is elmondtam, hogy nem sok esélyük van arra, hogy valaki helyére be tudnak szállni a szombat reggel. 

A várólista első 14 játékosa fért be végül a GP-re. 

GP Strasbourg, a kétnyelvű verseny


A strasbourgi volt az első olyan Limited GP (amin én is részt vettem), ahol angol és francia boosterek közül lehetett választani a pakliépítéskor. 
Némi extra kihívást okozott, hogy volt online és helyszíni regisztráció, lehetett SIS (Sleep-in special) és VIP kiegészítést venni és közben kiválasztani, hogy milyen nyelvű boosterekkel szeretne játszani. 

A kihívás abból fakad, hogy ennyi információt nem tud kezelni sem a dci reporter, sem a WER. Azaz úgy kellett a regisztrációt csinálni, hogy több versenyre regisztráltam a jelentkezőket. 
A mókát némiképp fokozta, hogy e különböző regisztrációra szolgáló versenyeket nem lehetett összefűzni, mivel 2001 játékosunk volt összesen, miközben a DCI-Reporter (a szoftver amit GP-ken használunk) maximum 1998 játékost képes kezelni... 
(Egyébként azért minket hívnak GP-kre scorekeepelni, mert ilyen "apróságokat" meg tudunk oldani.) 

Az is tanulságos volt, amikor szombaton reggel nyomtattam az ültetést és kiderült, hogy van némi rés az asztaltszámozásban (pl. 501-től 556-ig nincs asztalszám, illetve 557-től 613-ig a VIP-knek és SIS-eknek fenntartott pakliépítő helyek vannak). 
Mennyivel gyorsabban mehetett volna minden, ha ezt az infót megkaptam volna nyomtatás előtt...  

(Itt még extra nehezítő körülmény volt a verseny után, hogy a Lufthansa pilótái sztrájkoltak, azaz bár Frankfurtig eljutottam a Lufthansa buszával, de a következő éjszakát ott kellett töltenem, mert nem volt senki, aki elvitt volna tovább...) 

Két érdekes szituáció az XO (executive officer, azaz egy bíró, aki árnyékként követi a főbírót és jegyzeteket készít az eseményekről) naplójából: 

- Aktív játékos húz, de az ellenfél paklijából. Ezt azonnal észre is veszi, hiszen eltérőek a shieldek. Amikor hívják a bírót, a bíró észreveszi, hogy e játékosnál van egy kijátszott föld, amelyik az ellenfél által használt bugyiban van... Azaz a játékos az előző körök valamelyikében is húzott már az ellenfél paklijából, és ki is játszotta a húzott földet. És akkor még egyikük sem vette észre. 
(A főbíró döntése az volt, hogy az eddigi játékhelyzet marad ahogy volt, GRV jár az ellenféltől húzott és kijátszott föld miatt, illetve L@EC a most húzott kártya miatt.) 

- Vasárnap hajnali 1 órakor kap a főbíró egy e-mailt egy játékostól, hogy az utolsó fordulóban helytelenül került rögzítésre a játszmája eredménye. (Ezek akkorra már fent vannak a neten.) 
A játékos másnap reggel egy órával a kezdés előtt már ott van, megnézzük a result slipjét, amit helytelenül töltött ki. A főbíró végül úgy döntött, hogy kijavítjuk az eredményt és hagyjuk játszani a második napon. 

GP Milánó, amikor egyből két verseny kerekedik


Az év végén gyakoriak voltak a sztrájkok. Olaszországban például a GP pénteki napján tartották a légiforgalmi irányítók ezt az eseményt. Ebben a szívás ott van, hogy a külföldi játékosok nagy része bizony pénteken, repülővel érkezik. Illetve jelen esetben ez nem így lesz. (Szombatra átrakott járatokkal szinte biztosan késve tudnak érkezni.) 

Nem volt túl sok opció arra vonatkozólag, hogy mi legyen a megoldás. Végül a Wizards-os fejesek egyetértésével az lett az elfogadott ötlet, hogy induljon a verseny 9-kor, de azok számára, akik nincsenek ott időben, induljon egy második verseny is 12-kor. 

Ebben a kihívást az jelentette, hogy először is ki kellett találni, hogy az 1600 játékosból ki hiányzik. Aztán ezeket a népeket törölni kellett, de úgy, hogy utána minél egyszerűbben egy külön versenybe át lehessen rakni őket... 
Nehezítő (és időhúzó) körülményt a főbíró döntése biztosított, aki a késve érkező olaszokat (volt pár tucat) a nagyversenybe (azaz a 9 órás versenybe) rakatta vissza. (Azaz először töröljük, aztán rakjuk vissza.) 

A második verseny indítása már nem okozott kihívást, csak nagyon unalmas volt leültetni a kimaradt 200 játékost és törölni 100-at, akik nem jöttek meg még ekkorra sem. Aztán menet közben visszatenni ebből a 100-ból olyan 15-20-at, akik mégis felbukkantak időközben. 

Extra mulatság volt, hogy a 21 pontot (7 győzelem) elért játékosokat droppolni kellett. Azaz ha jól teljesített valaki, akkor bizony gyorsan mehetett haza.  

Lesz jövőre is GP, akár autóval is elérhető távolságban Prága (aug. vége) és Krakkó (ápr. közepe) van. 

Gyertek ti is rá!  


Üdv, Gábor

 

 

Tovább...
Markos Dániel: Első második - GP Milánó 20142014.07.08 09:43

Szerző:admin

 

10 év, 16 Grand Prix, 1 második nap.

Nem túl jó mérleg, de a Magicben mindig így van: egyszer fent, egyszer lent.

A hétvége előtt épp lent voltam: nagyon nem ment a játék, kedvetlen voltam; a Nemzetire is inkább bírónak mentem volna, semmint játszani, s az eredmény (2-5 drop) is ezt igazolta.

Milánót viszont nem lehetett így lemondani. A Markos Tours eddigi legnagyobb szervezésének eredményeképp 7 lelkes utazónak biztosítottam a feltételeket, ám összesen 16 magyar jelent meg a versenyen.

A versenyhelyszín a Malpensa reptér környékén volt a puszta közepén, nem a városban, de sikerült egy közeli hotelt találni. Maga a hotel jó volt, az ágyak kevésbé: a kétágyas szoba franciaágyat takart, ami szobatársamnak – Ákosnak – nem volt ínyére, lévén az ágy borzasztóan hullámzott, és egy nagy takarót kaptunk ketten. Pedig a recepciós kiscsajszi kedves volt: „You are friends, you can manage it!” mondta, széles mosoly kíséretében. Ákossal meg is egyeztünk, hogy „No homo”! J

Pénteken korán reggel érkeztünk meg, így délutánig várakoztunk, mire a helyszínre mehettünk. Ott ki-ki trialozni ment, bye-okért és a playmatért. Én is sorba álltam, de kedvem tovább csökkent, miután rögtön az első fordulóban kiestem. Pedig nem volt rossz a pakli (GW volt trükkökkel, Eidolon of Countless Battles-zel, Nyleával).

 

Másnap aztán belevetettük magunkat a küzdelmekbe. A poolom nem volt olyan katasztrofális, mint a varsói GP-n, de sok reménységem így sem volt benne:

 

1 Nyxborn Rollicker

1 Nyxborn Shieldmate

1 Oreksos Sun Guide

1 Hero of Iroas

1 Stonewise Fortifier

1 Phalanx Leader

1 Cavalry Pegasus

1 Traveling Philosopher

1 Kragma Butcher

1 Wingsteed Rider

1 Flamespeaker Adept

1 Observant Alseid

1 Leonin Iconoclast

1 Forgeborn Oreads

1 Ill-Tempered Cyclops

1 Iroas, God of Victory

 

1 Magma Spray

1 Spark Jolt

1 Titan’s Strength

1 Lightning Strike

1 Fearsome Temper

1 Portent of Betrayal

1 Glimpse of the Sun God

 

16 föld

 

Side-opciók:

1 Reckless Reveler

1 Eagle of the Watch

1 Akroan Skyguard

 

Volt még pár nagyobb mannaköltségű lap a poolban, de végül inkább aggrósra vettem a formát, és 16 földes paklit raktam össze (megtehettem, hisz 1-2 mannás volt a legtöbb spellem, és a legdrágább is csak 4-be került).

Néhány megjegyzés egyes lapokról:

Cavalry Pegasus: bár 6 emberem is volt, mégis csalódtam ebben a lapban, mert ritkán jött fel, és akkor sem volt mit megreptetnie. Gyakran ezt cseréltem az Akroan Skyguardra vagy az Eagle of the Watch-ra.

Spark Jolt: sok egy toughnessű lény van most a formátumon, ezért többször is hasznos volt. Szükség esetén heroic is triggerelhető vele (ezt egyszer meg is tettem a Phalanx Leaderemmel).

Sigiled Skink: ez is sokszor segített a pakli optimalizálásában; sajna a kombó a Flamespeaker Adepttel nem jött össze.

Az első forduló alatt egy kicsit teszteltem, s ezalatt többször simán kikaptam Feritől. Ekkor kaptam a javaslatot, hogy az Akroan Skyguardot tegyem a pakliba, mert az jó. Nevettek is, amikor megtudták, hogy nincs benne a pakliban.

 

Röviden, mivel nem készítettem jegyzeteket az első nap: 8-1-re volt képes a pakli. Egyértelműen Iroas volt az MVP, a legtöbb meccset gyakorlatilag neki köszönhettem. Olykor még lénnyé is alakult, s bár ez vele nem elsődleges cél, mégis sokat segített ezzel. Több ellenfelem is kiakadt miatta.

 

Szót érdemel még a Portent of Betrayal is, két esetben is kisegített:

 

Egyik ellenfelemmel 1-1-re álltunk; ő már a negyedik körben kirakott egy Heliodot - amit egyébként soha nem használt - majd a hatodik körben egy Snake of the Golden Grove-ot. Kérdem tőle: hányban van? Kilencben. Jó, akkor legyen nagy. Kissé értetlenül nézett erre, azonban a körömben játékba tettem a negyedik földemet (scry-oltam előtte, így tudtam, hogy föld van a pakli tetején), majd Portent a kígyóra, és a többi lényemmel közösen támadtam. Egy kissé ideges lett erre.

 

A hetedik fordulóban zöld-vörös böszmékkel játszott az ellen, és a második játékban eléggé kiépült a csatatér. Csak három lényem volt, de nem mert támadni, mert kevésben volt, ráadásul az egyik lényem egy Stonewise Fortifier volt (öt mannát pedig mindig állva hagytam). Sokáig nem húztam semmi különöset, egészen a Portentig, azonban erre sem láttam megfelelőnek az időt (eléggé be volt állva a csatamező, így nem sokat értem volna el vele), úgyhogy még egy darabig ment a draw-go. Egyszer csak az ellenfelem kitett egy Stormbreath Dragon-t (más repülő nem volt a páston), én meg egy Lightning Strike-ot is húztam a következő körömben, így elérkezett az idő a Portentre – elloptam a sárkányt és fejbelőttem; a kettő együtt elég sebzés volt a győzelemhez.

 

Hogy a bírói státuszom is sokat segített a meccseken, arra pedig az alábbi két szituáció világít rá:

 

Az egyik fordulóban sikerült triggerelnem a Phalanx Leaderem képességét (épp egy Observant Alseidet csattintottam rá), és rá is tettem egy jelzőt, majd minden lényemmel támadtam. Ekkor döbbentem rá, hogy a másik két lényemre elfelejtettem jelzőt rakni! Ellenfelem persze azzal érvelt, hogy elfelejtettem a triggert; csakhogy ez nem így van, mint ahogy a hívott bíró is megerősítette: eszemben volt a trigger, csak rosszul játszottam ki. Az eredmény: vissza kellett pörgetni a játékot a triggerig, én egy game rule violation miatt, az ellenfelem pedig failure to maintain game state miatt kapott warningot. A jelzők feltétele után már sima ügy volt a győzelem.

Miután nyertem, egy magasabb szintű bíró jött hozzánk, s elkezdett kérdezősködni az ellenfelemtől, hogy szándékosan nem szólt-e a rosszul kijátszott trigger miatt – ezzel ugyanis csalásba keveredett volna! A srác nemigen értette, mi folyik, de amíg a bírók konzultáltak, elmondtam neki, miért folyik a vizsgálat, s hogy nem lesz baj. Így is lett, mindketten csupán az eredeti warningokkal távoztunk.

 

A Kragma Warcaller inspired triggerjét rendszeresen elfelejtettem az upkeepben, de szerencsére a szabályok nekem kedveztek: ez egy nem látható trigger, így csak akkor elég felhívnom erre a figyelmet, amikor jelentősége van – vagyis a sebzés kiosztásakor. Ez a kérdés bíró elé csak az utolsó fordulóban került, az ellenfelemnek nem is tetszett a döntés. Gondolom azért sem, mert őt is Iroas verte el. J

 

8-1-gyel a legjobb magyarként jutottam a második napra, mellettem 7-2-vel Durham Miki jutott be. Sajnos a többiek mind kiestek az utolsó körben, így nekünk kellett másnap helyt állnunk. Külön említést érdemel Varga Zsolt, aki 0-2 után 6-2-re küzdte fel magát, bár az utolsó fordulóban ő is kikapott. Az ő ellenfelei mind mogorván droppoltak. Ki érti ezt? J

 

A nap végére még belefért pár tanács KG-től a második napra, lévén ilyen téren még elég tapasztalatlan vagyok. A másnapi második draftra már sikerült felvennem a ritmust; sajnos ez addigra már nem számított.

 

A másnapi első drafton nem voltak számomra ismerős nevek az asztalomnál. Első pickem egy Golden Hind volt, és egy kék-zöld pakilit sikerült összeraknom, Tromokratis-szal és egy splash-elt Reaper of the Wilds-zel. Sajna bounce vagy repülők elleni védelem nem volt, így elég venyige lett a pakli.

 

1 Dakra Mystic

1 Renowed Weaver

1 Kiora’s Follower

1 Leafcrown Dryad

1 Golden Hind

1 Swordwise Centaur

1 Setessan Oathsworn

1 Oakenheart Oreads

1 Agent of Horizons

1 Setessan Starbreaker

1 Reaper of the Wilds

1 Floodtide Serpent

2 Humbler of Mortals

1 Tromokratis

 

1 Aequs Form

1 Nullify

1 Pin to the Earth

2 Mortal’s Resolve

1 Divination

1 Artisan’s Sorrow

1 Rise of Eagles

 

17 föld

 

Side-opciók:

1 Read the Bones

1 Hunt the Hunter

1 Skyreaping

 

Side után mindig bekerült a Read the Bones, hisz ezzel legalább közelebb kerültem a győzelmi kondícióimhoz.

 

10. forduló: Luca Gianni, Wg

Az elsőt még megnyertem; amikor egyszerre prezentáltam Tromót és a Reapert, feladta.

A második-harmadik játékban már előjöttek a pakli gyengeségei. Túl lassan épültem ki, a repülői ellen pedig nem tudtam mit kezdeni (nem jött elő a Skyreaping). Ráadásul beraktam a Hunt the Huntert, aztán kiderült, hogy alig volt zöld lénye.

1-2, 8-2

 

11. forduló: Javier Dominguez, GW

Első játékban az Oathswornre tettem az Aequs Formot, és azzal gyepáltam lelkesen. Próbálta leszedni egy Divine Verdicttel, azonban ennek útját állta egy Mortal’s Resolve. Épp az utolsó ütést vittem volna be, amikor a második(!) Verdictet is kijátszotta rá… Ezzel pedig kifogyott a szufla a pakliból.

Másodikban nem húztam sok lényt, így gyorsan kikaptam.

0-2, 8-3

 

12. forduló: Richard Horansky, UB

A srác a meccs előtt megkérdezte, jól gondolja-e, hogy magyar vagyok. Kérdem, honnan tudta? Nos, a drafton a cetlire ez fel volt írva, ráadásul az akcentusomat is felismeri; szlovák révén hallott már magyarokat angolul beszélni. Jó hangulatban indult a forduló.

Az első játék jól alakult volna számomra, azonban minden létező lényemet leszedte (három Nyx Infusionja is volt), majd egy Shipwreck Singerre tett Spiteful Returneddel lever.

A másodikban simán kikaptam; eddigre nagyon elvesztettem a pakliba vetett hitemet.

0-2, 8-4

 

A rosszul sikerült draft nem szegte kedvemet, igazándiból ezen a napon egyetlen győzelemnek is örültem volna. Na, nem mintha nem érdekelt volna a zseton J így viszont az esélytelenek nyugalmával kezdhettem meg a második draftot.

Közben Miki megnyerte az asztalát, így 10-2-vel állt.

 

A második draftra már lecsúszott hozzám pár keményebb pró, kettővel mellettem Raphael Levy, velem szemben pedig Martin Juza ült.

KG mondta, hogy örüljek, ha prók ülnek az asztalnál, mert ők rendesen szedik a lapokat, a random mexikóiak viszont össze-vissza pickelnek. Ez igaz is lett: első pickem egy Sigiled Starfish volt, majd másodikra jött egy Banishing Light, majd rájöttem, hogy a kék nincs nyitva, ellenben a vörös igen. A második pakkban ez a felismerés megjutalmazott: sikerült három Bolt of Keranost is kivennem. Ritka lappal nem játszottam ezúttal, de attól még erősnek tűnt a pakli.

 

1 Nyxborn Rollicker

1 Satyr Hoplite

1 Leonin Snarecaster

1 Oreksos Sun Guide

1 Oreksos Swiftclaw

1 Stonewise Fortifier

1 Traveling Philosopher

1 Spearpoint Oread

1 Flamespeaker Adept

1 Two-Headed Cerberus

1 Stormcaller of Keranos

1 Akroan Mastiff

1 Borderland Minotaur

1 Bladetusk Boar

1 Ornitarch

1 Thunder Brute

 

1 Ajani’s Presence

1 Mortal’s Ardor

1 Magma Jet

1 Banishing Light

3 Bolt of Keranos

 

17 föld

 

Side-opciók:

1 Reckless Reveler

1 Oppressive Rays

1 Nyxborn Rollicker

1 Decorated Griffin

1 Starfall

1 Gluttonous Cyclops

1 Evangel of Heliod

1 Titan of Eternal Fire

 

Egy kisebb bombótámadást át kellett vészelnem: szedtem egy Evangel of Heliodot meg egy Titan of Eternal Fire-t, mert úgy gondoltam, jól kombóznak. Csakhogy a Titán által adott képességhez vörös mana is kell, az Evangel csak sima Soldier tokeneket hoz, ráadásul nem voltam erős fehér devotion-ben. Az utolsó pickek között voltak, így szerencsére nem pazaroltam el jó lapokat erre a benézésre.

 

13. forduló: Martin Juza, BW

Elsőben megtartottam ellene egy egész jó kezdőkezet két földdel, azonban nem láttam harmadik földet a játékban, ő meg kirakott egy Doomwake Giantet, és leszedte a lényeimet.

Másodikban szorgalmasan ütlegeltem egy Bladetusk Boarral, amivel nem tudott mit kezdeni, azonkívül, hogy egy Nyx Infusiont tett rá. Ez azonban fontos volt, mert közben kitett egy Squelching Leeches-t és ezzel race-elni kezdtenk. A kezemben volt ugyan a Banishing Light, azonban nem akartam kitenni, mert vártam egy jobb pillanatra. Aztán, amikor csak 4 életem volt, mégis ehhez a kényszerű megoldáshoz folyamodtam – csakhogy a következő körében kitett egy Scholar of Atreost, és ledrainelt. Mondtam is neki, hogy tán előbb ki kellet volna raknom a Lightot, úgy azonban előbb kitette volna a Scholart, és soha nem tudtam volna lerace-elni.

0-2, 8-5

 

Nem baj, éreztem az erőt a dekkben, egyet csak sikerült nyerni…

 

14. forduló: BYE

…de nem egészen így gondoltam. L

2-0, 9-5

 

Amíg a következő fordulóra vártam, két dolog történt: egyrészt beszereztem a bírói mezeket Toti és magam részére (megkért ugyanis, hogy neki is vigyek), valamint megfigyeltem, hogyan bont Szőke Revised boostert.

Történt ugyanis, hogy cserélgetés közben hozzákerült egy, és úgy döntött: poénból kinyitja. Ha valami fos lesz benne, azon röhög, ha duál, akkor visít. Erre egy Underground Sea volt benne… J

 

15. forduló: Florian Koch, GW

Ismerős volt a srác; mint kiderült, KG ismerőse, ő is látott engem.

Az első játékban kitett egy Hero’s Bane-t, ami mellett nem tudtam elütni, cserébe az én Stonewise Fortifierem miatt ő sem, végül prezentált még lényeket, és kimúltam.

Másodikban három Foresttel állt meg, nem okozott nehézséget megverni.

Harmadikban gyorsan kevésbe ütöm, majd kínos perceket szerzett neki a Thunder Brute. A Light segítségével lecsökkentettem lényei számát, letakarítottam a pályát, így az óriás megállíthatatlanná vált.

2-1, 10-5

 

Ezzel az eredménnyel a 77. helyen végeztem. Miki sajnos 0-3-mat ment a második asztalon, így neki sem sikerült pénzt nyernie.

Mit is mondhatnék életem első GP másnapjáról? Az utóbbi időben már kezdtem elveszteni a reményt, hogy ilyen megvalósulhat. Sose veszem komolyan a versenyeket, nagyrészt a játék, az utazás és a társaság öröméért megyek GP-kre, PTQ-kra. Ha bármilyen jó eredményt elérek, az csak egy kis plusz emellett. Persze ezzel a hozzáállással nem is lehet nagy sikereket elérni; épp ezért kezdtem beletörődni a szimpatikus vesztes szerepkörébe, és az utazásszervezésre meg (az utóbbi időben) a bíráskodásra helyezni a hangsúlyt. Aztán mindig becsúszott valami eredmény, ami miatt rájöttem: mégis érdemes játszani (lásd Nemzeti 2011; tavaly ősszel meg az újvidéki PTQ).

Ez a második nap számomra egy ajándék, ami a hosszú évek kitartó utazgatásainak, szenvedéseinek jutalma. Remélem, a következőre nem kell tíz évet várnom. J

 

A paklikkal kapcsolatban várom a véleményeket!

A WMCQ-n és Stockholmban találkozunk (oda is szervez a Markos Tours utat J)!

 

 

Dani

Tovább...
Kenyeres Ákos: Tudnivalók GP előtt2014.02.20 22:16

Szerző:admin

Sziasztok!

Most hogy egyre többen jutunk ki GP-re, hasznosnak vélem, ha egy két dolgot megosztok veletek. A jó pakliválasztás, és a játéktudás kevés egy GP-n. Nagy a tét, erős stressz helyzetek vannak, mindenki próbálkozik, Competitive Rule Enforcment Level (REL) van, bármi megzavarhat. Hallottam egy két sztorit, ami zavaró, mivel meccsek múltak olyan dolgokon, amit itthoni FNM-en nem tudsz megtanulni.

 

Alapvető fontosságok

Nagyon figyeljünk oda, hogy, amikor hontársaink meccseit nézzük miután mi már végeztünk, ne adjunk ki semmilyen információt az ellenfélnek. Pl: topdeckről játszol, ketten állnak mögötted, és az ő arcukról leolvassa az ellenfél, hogy kb mit húztál. Ne beszélj magyarul senkihez meccs közben, megzavarhatod, vagy az ellenfél úgy vélheti segítesz neki, az Outside Assistance pedig Match Lossal járhat. Semmiképp sem szabad beleszólni a játékba (Ha szabálytalanságot látsz, megkérheted a játékosokat, hogy állítsák le a játékot, míg hívsz egy bírót, majd a bírónak elmondod mi történt és ő megoldja). Ha véletlen valaki mögötted áll, mint spectator, bármikor megkérheted, hogy menjen arrébb, ha nem teszi, akkor egy Judge-ot megkérhetsz, hogy távolítsa el.

Ha úgy van az ültetés, hogy másik magyar játszik melletted, a forduló kezdete után ne kommunikáljatok magyarul, meg amúgy se nagyon. 50 percet ki lehet bírni.

 

Ne félj Judge-ot hívni!

A bírók, azért vannak, hogy segítsenek neked, alapvetően kötelesek pártatlanul hozni a döntéseket, csak is a REL szerint. Ha nem értesz egyet vele, vagy úgy érzed, nem pártatlanul dönt, fellebbezhetsz a Head Judge-nak. Az ő döntése végleges lesz. Itt megjegyezném, hogy érdemes tudnod a szabályokat, főleg azokat, amik a te deckedre vonatkoznak. A bírók is tévedhetnek, vitatkozni nem szabad velük, de ha tudod az ide illő szabályt, akkor lehet érvelni, hogy miért is van igazad. Pl: Prágában KG tudta a szabályokat, fellebbezett is a Head Judgenak, de a Head Judge is hibás döntést hozott, kénytelen volt hátrányból elverni az ellenfelet. De fellebbezés helyett, ha tisztán leírja a helyzetet a bírónak, lehet fellebbezésre sincs szükség.  

 

 

A történtek, és az ide vonatkozó szabályok:

Leonin Arbiter a boardon: „Players can't search libraries. Any player may pay {2} for that player to ignore this effect until end of turn.” Az ellenfélnél 4 szabad mana, és expedition map. Az ellenfél, eltappel 2 manát, feláldozza a map-ot majd elkezd keresni a pakliban. Ekkor KG szól neki, hogy ezt nem teheti meg mert ott az Arbiter a boardon, amit ki tudna fizetni az ellenfél de nem tappelt rá manát.  

Mi is történik itt Judge szemmel?

A Leonin Arbiternek, Static ability-je van. A költség kifizetése így hangzik: “Paying {2} to ignore Leonin Arbiter's effect is a special action. Any player may take this special action any time he or she has priority. It doesn't use the stack and can't be responded to.

- Ellenfél stackre helyezi az expedition map ability-jét és kifizeti a költségeket: 2 mana, sacrifice. Passzolja a prioritást. - KG passzolja a prioritást, hogy a képesség resolvál.

- Az ellenfél a paklihoz nyúl és keres -> KG figyelmezteti, hogy nem teheti, mert nem fizette ki az arbitert. Ha elkezd keresni a pakliban Game Rule Violation-t hajt végre. Amit ilyenkor a Judge úgy javít ki, hogy visszapörgeti a Game State-et az utolsó Legal Action-ig, ami az volt, hogy KG passzolta a prioritást, majd resolvált az expedition map ability-je. Nem lesz az ellenfélnek lehetősége kifizetni az Arbitert, ugyanis azt csak akkor teheti meg ha van prioritása. Ha azt tudod, hogy az ellenfél nem teheti meg, de nem tudod megmagyarázni miért, akkor rá vagy bízva a Judge-ok tudására, ami nem baj, de az esetek nagyon kis %-ban tévedhetnek.

Másik történet:

Kovács Balázs ellenfél köre végén eltappeli a wurmcoil Engine-t és a többi lényt egy Cryptic Commanddal, Ellenfél 4 életben, nála pedig Snapcaster és Gideon Jura a boardon. Következik, majd betolja a Gideont és a Snapcastert combatba, hogy I win the game. Az ellenfél azt mondja, nem teheti meg, mert nem jelentette be, hogy bealakítja a Gideont, majd Balázs hisz neki, és csak a Snapcasterrel támad, később elveszti a játékot. Ha hív bírót: nagy valószínűséggel nyer, mivel amit csinált, az egy Shortcut kategóriába sorolható, mivel egyértelmű volt a szándék, hogy mit szeretne csinálni, és a bejelentés kihagyásával nem tett szert előnyre (Pl, nem arra utazott, hogy majd ha bealakítja akkor véletlen kitappelik támadás előtt) így ezt szimplán megteheti. Ha túlizguljuk a dolgot, nem vagyunk tisztában minden aprósággal, akkor az ellenfél be fog vetni mindent, hogy nyerjen. Hívj bírót, akkor legalább nem fogod okolni magad később, hogy lehet mégse úgy volt.

 

Egy GP, olyan, mint bármi más sportesemény

Ne felejts el, enni, inni, mindig legyen nálad valami folyadék és kaja, én rendszerint rengeteg csokit, szőlőcukrot, müzlit, és szendvicset is viszek magammal, 2 liter üdítővel. Mindenki döntse el mit szeretne, de nagyon fontos, hogy folyamatosan 2-3 óránként egyél valamit, különben kimerülsz, éhes leszel, hibázol, és ez akár meccseket is jelenthet ugyanúgy mintha nem aludtál éjjel és attól vagy fáradt. Ami még fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára, hirtelen nehéz kajából bezabálunk, akkor meg beüt a kaja kóma és az emésztéssel fog foglalkozni a szervezet, álmos leszel stb. tapasztalat, hogy ilyenkor ki tudod ejteni magad egy Prelease top8-ból.

Legyél tisztában azzal, hogy mennyire bírod a stresszhelyzeteket, ha jól állsz, és a következő meccsen múlik a Day2, honfitársaid ugyanúgy nyomást is helyezhetnek rád, mint amennyire szurkolnak, döntsd el, neked melyikre van szükséged és keresd úgy a nyugalmat, vagy a társaságot.

Üdvözlettel az Izzet Mágus: „The Izzet learn something from every lesson they teach

Tovább...