Archívum

Kategóriák

Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: Hadseregek az utcán2016.08.16 10:39

Szerző:admin

Jace hallott valamit, ami elsőre egy távoli villámdörgés robajának tűnt, de túlságosan ritmikus és mély volt egy villámhoz. Egy távoli kántálás hangja volt, dobverésként hallatszott a két szótagja.
„Berr-rumm. Berr-rumm.”  Egy óriási lincselő tömeg hangjának tűnt a kántáló hang, aminek kiáltása beleolvadt az ütemes dobolásba, majd újra és újra a menetelő lábak hangjára illeszkedett ismétlődött. Volt a kántálásban valami furcsán ismerős, ami hideg borzongással töltötte el Jace tudatalattiját, de nem tudta helyére rakni azt.
Jace megpróbált az ogre elméjében való keresésére fokuszálni. De a hang egyre jobban közelített. „Berr-rumm, Berr-rumm” - kántálták.
A Grull harci csapat is hallotta. - Valaki jön - mondta Thar.
- Jó néhány valaki - mondta Jace.
- Harci kántálás - jegyezte meg Ruric, miközben még mindig a fejét fogta. - Nem Grull.
Ebben a pillanatban Jace egy ígéretes szellemképet érzékelt Ruric elméjében, egy tompa ősgondolatot, ami nem igazán vett fel alakot, de olyan kontúrjai voltak amiket Jace keresett. Egy emlékfoszlány volt, ami fölött Jace elsőre átsiklott, mert az ogre már a saját gondolataiba építette azt. De Jace érzékelte, hogy az ogre elméjének pincéje okkal verte vissza azt, ami nem az övé, egy tudatalatti küldetés, ami egy emlékkel keletkezett.

A szentély megtépett emléke volt az, ahol Jace a kutatásait végezte. Az ogre szétverte az egész épületet Jace kutatásaival együtt, mialatt Jace azzal volt elfoglalva, hogy a saját emlékeit pusztítsa el.
Nem volt elegendő ahhoz, hogy folytassa. Ruric Thar, Grull Klánbéli ogre volt - nem tudta a figyelmét a részletekre fordítani, vagy tudatosítani magát arra, hogy megálljon és tanulmányozza azt, amit szétzúzni készül. Csak a részletek vékony szálai maradtak - pillantás az odafirkantott diagramra, vagy egy jegyzetlap bevillanása, mielőtt eredeti emlékei lángra kaptak és az épület ráomlott volna. Kevés volt ahhoz, hogy a kutatás koherens képét kapja meg.
Berr-rumm. Berr-rumm. A hangok egyre hangosabbá váltak. Akárki is volt az, perceken belül a sarokhoz ér.
- Itt az idő, mennünk kell - mondta az egyik Grull harcos, majd a többekkel együtt elkezdett összekészülődni.
Ruric Thar lábra állt. - Végeztél? - kérdezte Thar, miközben lenézett az utcára ahonnan a hangok jöttek.
- Egy pillanat - mondta Jace. - Mindjárt.
A szentély részletei mézesmadzagként hatottak Jace-re, tele volt lukakkal, de még csak az egyik ogre elméjét nézte meg. Jace gyorsan áthelyezte a belső szemét Thar emlékeibe, most már a szentély hasonló nyomait kereste.
Többet talált. A kód egy kis darabkáját találta meg amit Jace és Kavin fejtett meg - egy öreg Azorius szöveget. Egy utat, ami keresztülmegy néhány kapun - ligakapun, az ősi területi útjelzőn, amit a ligák távoli múltjában állítottak fel. Még annak emléket is megtalálta amikor Jace először felbérelte az ogret, és amikor elmemágiáját használta arra, hogy beszéljen vele - a nyomok, Jace saját beszédje arra mutatott rá, hogy diszkrécióra van szükség, a szentélyben lévő információ fontosságára, és a sürgős, tökéletes pusztítás szükségességére. Jace elméje, következtetés útján összeillesztette az ogre két agyában lévő emlékek darabkáját. Most már látta. Elegendő volt. Nem volt sok, de elég volt.
- Rakdos! - kiáltotta a Grull harci csapat.
Jace megfordult. Rados-ligabeli csőcselék hatalmas tömeget látta meg, akik Exava a vérboszorkány vezetésével ez eget szurkálták a tüskés lándzsájukkal és fűrészfogas kardjukkal. És abban a pillanatban tudatosult benne, hogy mit kántál tömeg.
Nem „Berr-rumm” volt. Azt kántálták, hogy „Berrim” amit álnévként adott meg Jace a Durva Tömeg-ben. Érte jöttek.
- Fuss - mondta Thar - Mi majd lelassítjuk őket.
- Néhány lábat eltörve - tette hozzá Ruric.
- Másodpercek alatt lerohannak titeket, - mondta Jace
- Csak menj - mondta Ruric - Mi jövünk egy leckével Rakdos-nak.
- Nem hagyhatlak csak így itt titeket - kezdte Jace, amíg Thar megszakította azzal, hogy az egyik húsos kezével torkánál fogva megragadta, és felemelte úgy, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Nem tanultál semmit az ogre elméről? - kérdezte Thar - Mi mondtunk? Végeztünk.
Ruric csak vigyorgott, az agyarai felragyogtak.
Az ogre visszadobta a lábaira Jace-t és a baltakezét, aminek pengéjét még mindig a saját vére díszítette, harci pozícióba emelte.  A Gruul harcosok fegyverüket előhúzva összegyűltek Ruric Thar oldalánál. Kihívóan felüvöltöttek, ahogy a Rakdos-iak nekicsapódtak, létszámhátrányuknak köszönhetően egy harcosukra tizenkét Rakdos-i jutott.
Jace letörölte a vért a szájáról és a mana hullámait kezdte el gyűjteni.

Selesnya csapat kiömlött az utcára, kiürítve ezáltal a természet templomait, a vadvilág védett területeit, és más zöld tereket, amiket a konklávé irányított. Kentaurok patái kopogtak a macskaköveken és farkas lovasok szökkentek fel a kőhidakon. Ember és elf gyalogság özönlött ki a kerület főútvonalaira, elözönlötték a kereszteződéseket és körbefolyták az épületeket. Griffek és lovasaik az alacsony felhők takarójából csaptak ki és végigsuhantak az épületek tornyainál.

Emmara küzdött, hogy fenntartsa a koncentrációt. Márvány, fa, és indák által összegubancolódott keverékéből álló hatalmas elementállény vállán lovagolt, kezét a lény nagy fején pihentette. Még két természetbehemót lépdelt nagyokat előtte, lábaikat lassan lendítették előre, mély benyomódásokat hagyva az utcán a lépéseikkel, miközben a lábaik között a többi Selesnya gyalogság futott el. Még sose irányított így, ennyi és ilyen hatalmas elementált. A nyaki inai megfeszültek. Látásában, az utcát előtte beborította a rajta keresztül folyamatosan átáramló mana áradata, ami végül a három elementálba folyt.
Alatta Calomir Kapitány vezette a Selesnya hadsereget. Fehér rinocéroszán lovagolt, Selesnya szakaszát vezette keresztül az utcákon előre a Rakdos-i horda felé. Emmara hallhatta az üvöltő parancsokat, de alig tudta kivenni a koncentrációja miatt.
Trostani is velük utazott. Emmara tiltakozásának ellenére a három driád összeolvasztotta a testét Emmara egyik elementáljához, a hatalmas természeti bestia kirojtosodásként cipelte őket. Emmara láthatta, ahogy a három driád az elementál vállából, annak feje helyét elfoglalva, kecses tartással néztek le a gyalogságra a lenti utcán. Az eltelt évei alatt Emmara sose látta, hogy a Selesnya ligavezető háborúba indult volna. Ő volt mindennek az oka. Ő volt a konfliktus középpontjában.
Hát ilyen érzés az, amikor az egész liga hibát követ el, gondolta.  Ez egy repedése a Konklávénak, annak a képességnek a hiánya, hogy meghallja az igaz hangot mindenki zaján túl.
A Selesnya hadsereg összegyűlt a csatorna felett átívelő híd bejáratánál. A híd nem közvetlenül a Rakdos-i területre vezetett, inkább egy ligamentes részre.
De Emmara látta, ahogy Calomir meghúzza a rinocérosz kantárját egy másik útvonal felé, felfelé egy rövid lépcsősorhoz, amely egy olya a széles térre vezetet, amit egy sornyi zord boltív hangsúlyozott ki. A tér bejárata felett egy ragyogó napszimbólum volt, amiben egy erős, összezárt ököl foglalt helyett: A Boros liga jele. A téren mindenhol Boros légiósok álltak lemezpáncéljukban, oszlop egyenes háttal. Őrök járőröztek az bástyákon, figyelték mit csinál a Selesnya hadsereg.

- A hídra, Calomir, - kiáltotta Emmara. - El kell foglalnunk a hidat.
- Nem a hidat! - kiáltotta Calomir, inkább az összegyűlt seregnek mintsem Emmara-nak. - Mi egyenesen keresztülmegyünk ezen a téren, egyenesen Rakdos szívébe.
- Calomir, ne! - üvöltötte Emmara.
Azonban a Selesnya sereg elkavargott mellette, hogy Calomir-hoz csatlakozzon. Amint a Calomir fehér rinocéroszának első lába keresztüllépte a határküszöböt és a Boros földre ért, a bástyákon lévő harsonások belefújtak a hangszerükbe, a téren lévő katonák posztjukat feladva formációba rendeződtek. Légionáriusok masíroztak előre, feltartva alabárdjukat és kardjukat, hátuk mögött pedig íjászok és tűzmágusok.
- Konklávé, visszavonulás! - üvöltötte Emmara. - Nem keveredhetünk összetűzésbe a Boros-al is.
Látta, hogy Calomir hátranéz a válla fölött. Ha Emmara jól látta, akkor egy apró vigyort látott Calomir arcán. Calomir megrúgta vadállatának oldalát és tovább haladt a Boros térre.
A Boros katonák összeomlottak a Selesnya frontvonalától. Az íjászok kilőtték íjvesszőiket, azok átszelték a levegőt Emmara feje felett majd esőként hullottak le a háta mögött lévő szakaszra. Hallotta a háta mögött lévő alakulat elhullottjainak sikolyait.
Néhány lövedék megakadt a lombkoronás testtel rendelkező elementálokon. Emmara megparancsolta a lényeinek, hogy tárják szét hatalmas ágaikat és testüket kifelé, hogy eltérítsenek, vagy legalábbis elkapjanak annyi lövedékeket, amennyit csak tudnak.
Íjvesszők lyukasztgatták a bokorszerű elementálokat, a legtöbbjük azonban csak hozzájárult a faszörnyek testéhez. Az egyik íjvessző mélyen belefúródott abba az elementálba amelyiken Trostani lovagolt, mágikus tűz kíséretével dörögve robbant fel. Füst kavargott elő a lény végtagjából, aki hirtelen megbicsaklott.
- Trostani! - kiáltott oda Emmara, - Vissza kell fordulnunk!
- Ez a mi végzetünk - mondta Trostani, miközben mindhárom driád előre mutatott a Boros területre, hogy mindegyik sereg lássa. - A harmónia ösvénye sose könnyű. Vezess minket Calomir! Mutasd az utat!

A Selesnya lovasság összecsapott a Boros légionáriusokkal, mindkét oldalon húst szaggatva. Az alabárdosok felnyársalták a kentaurok szárnyát. Páncélozott elfek vágták le az íjászok zászlóalját. Harci papok a perzselő fény oszlopát hívták le a farkas lovasokra és a faformázokra.
- Értelmetlen - mondta Emmara a suttogva.
Az elementáljainak álljt parancsolt, akik aztán lassan megálltak a Boros tér határánál, miközben még több Selesnya gyalogos özönlött el mellette, hogy a csatába menjenek. Az elementálok elkezdték óriási alakjukat elfordítani a csata irányából, de aztán fordultuk közben megálltak. Emmara még egyszer rájuk erőltette az akaratát, hogy menjenek el a csatából.
Az elementálok megtorpantak, megremegtek, mint tölgyfák az erős szélben. Aztán, felnyögve, ahogy megcsavarodott fatörzsükkel megterhelték a szerkezetüket az elementálok visszaléptek a Boros tér irányába.
- Nem, - mondta Emmara. - Nem, állj!
Emmara még mindig folyatta a manát beléjük, de az irányítása összezavarodott. Már nem válaszoltak az irányítására tovább. Egy olyan természet-óriáson lovagolt, akinek saját tervei voltak.
Trostani-ra nézett. Látta, hogy a három driád hullámzik, karjaik egy bonyolult varázslat mintáit szőtték. Emmara, Trostani személyes varázslataként ismerte fel a rituálé egy részét, egy varázslat, ami újratölti a harcban álló lenti Selesnya gyalogságot az életenergia folyamatos forrásával; ez az ami viszonylagos védelmet nyújt a sérülések ellen minden Selesnya kommunának a Tízedik Kerületben, és elég erős varázslat volt ahhoz, hogy a hadseregre varázsolja. De a driád összeolvasztotta a személyes varázslatát egy másik varázslattal, egy olyannal amit Emmara is ismert. Elementál mágia volt amit Emmara tőlük tanult.
Ezért nem engedelmeskedtek neki többet az elementálok. Trostani átvette az irányítást az elemetálok fölött, és harc sűrűjébe irányította őket. Trostani hatalma messze nagyobb volt, mint az övé, és nem vehette át az irányítást a lények fölött újra.
Az óriási elementálok erejével a hátuk mögött, a Selesnya sereg felszántott mindent maga előtt, szétvágta a Boros védelmet. Emmara-nak be kellett húznia a fejét amint a formára nyesett elementál amin lovagolt, keresztülment a kőboltíven. A boltív nem volt elég nagy ahhoz, hogy elférjen az elementál. Az ívelt szerkezet lehorzsolta bokor sörényét az elementál fejéről, lombdarabot és fás indákat szórva Emmara-ra aki így majdnem leverte a vállát. Trostani a Selesnya sereg masszív tömegével körülölelve tovább vezette az elementálokat keresztül a téren át a főátjáróhoz.
Emmara, Calomir-t keresve átfürkészte a csatát, habár nem tudta vajon vigaszként keresi az arcát vagy csak, hogy valakit hibáztasson. Kiszúrta a fehér rinocéroszát és látta, ahogy rohamozz előre miután kivégzett egy Boros légionárius párt - de Calomir nem volt annak nyergében. Átnézett az elesett Boros és Selesnya harcosokon, ahogy a sereg áthaladt Boros zónán, többször gondolta azt, hogy látja a halottak közt. De Calomir eltűnt.
A Selesnya sereg átvágta magát a Boros terülten és a lerobbant ipari kerülethez ért, amiben pokli füst gomolygott - Rakdos által irányított területre érkezett.
- Előre, Selesnya katonái - kiáltotta Trostani, miközben mágiájával sarkantyúzta meg az óriási elementált. Paták, bakancsok és karmok masíroztak be a Rakdos zónába, szárnyak csaptak le a vastag füstbe fentről. - Itt van előttünk a célpontunk!
Emmara belenézett az előtte lévő füstszerű ködbe, és egy magánklubot látott, aminek az épületét a démoni Rakdos szimbóluma és neve jelölt meg „A Durva Tömeg”.
- Famintázok! Elementálok! Lovasság! - kiáltotta Trostani. - Gyökerestül tépjétek ki!
Ahogy a Selesnya sereg közeledett, Rakdos-i harcosok kezdtek kiözönleni a klubból mintha csak egy kaszárnya lenne. Emmara ökölbe szorította a kezét.

Jace egyszer már átverte Rakdos-iakat egy kisebb illúzióval. Egy elegáns trükk nem veri át őket újra. De nem volt más lehetősége arra, hogy legyőzzön egy démonimádó szadista sereget egy személyre szabott szellemi támadással. Itt volt az ideje, hogy szabadjára engedjen egy nagyobb varázslatot.
Ruric Thar és a nyers állatias Grull bandája már szétvágta a Rakdos-iakat, a harci csapat kegyetlensége sokkoló volt. Kultisták széttört teste repült fel, ahogy a Grull belecsapódott a hordába, a nyers erő óriási csapásait osztogatták szét. De a Rakdos-i horda még mindig jött, és percek alatt körbevették Grull csapatot, széttépték őket a fűrészfogas pengéjükkel és szegecses ostorukkal.
- Nézd a kis kedvenckéimet! - tört elő egy örült női hang. Az őrjöngő Rakdos horda közepén, a vérboszorkány Exava állt harci torony tetején, amit Rakdosi talpnyalók tartottak a magasba. Exava kiszúrta Jace-t, és rá mutatott. - Ez az, Én-jövök-Berrimért!

Jace műsorba kezdett az idéző varázslatával. Köpenye drámaian megcsavarodott, amint hátborzongató hanglejtéssel szólalt meg sötét misztikus füst kígyózva vette körül a testét. A szemei elfekedettek mint a szén, felemelte meggörbült ujjait a földről az ég felé, mintha egy hatalmas súlyt emelne fel. A föld meghasadt és az utca jókora darabja zuhant le a pokoli fényű mélységbe. Kénes füst áradt elő a hasadékból és egy démoni ordítás visszhangzott fel.
- Ősi úr, hívlak! - sikította Jace, és obszidián tűz lobbant fel a kezéből az ég felé.
A horda megrökönyödésére, egy épület nagyságú borzalmas démon mászott elő az úttest repedésből.  Óriási égő vasvillája volt, fejedelmien szétnyúló szarvakkal, tűzet lehelt az orrlyukaiból.
- Rakdos urunk, vezess minket! - sikította Jace - irányíts minket! Akaratod szerint cselekszünk!
A hatalmas démon kilépett a hasadékból a horda irányába, majd visszahátrált abba az irányba ahonnan jöttek: a Rakdos liga területére. A Rakdos-i kultisták elragadtatva és megdicsőülve felüvöltöttek majd megtisztították a démon úr útját, megdelejezve álltak az utcát megrengető lépéseitől és izzó fegyverétől.  A démon szerephez jutott a hordánál, és a horda sötét rajongással követte.
- Ez nem Rakdos, korcsok! - kiáltotta Exava, és a csatatéren keresztül fagyos tekintetett lőtt Jace felé.
Jace tudta, hogy néhány részletet rosszul ragadott meg. A hatalmas illúzió amit Rakdos vezető képzeletének leírásból idézett meg, Exava emlékeinek darabjaiból rakta össze. Jace személyesen sose látta a démoni ligamestert Rakdos-t - de fogadni merne rá, hogy a Rakdos-i Kultisták nagy része sem.  Ahogy megszőtte az illúziót, hagyta, hogy egy másik illúzió egy misztikus sötét energia csavarja körbe ráadásként. Jace nem rendelkezett olyan erővel, amivel démont idézhetne meg és az ördögi mágia mestere sem volt; mindez csak a Rakdos-i általános tudatlanságától függött, amit a rang és beosztás szintén meghatározott.

Exava átlátott a trükkön, de nehéz lesz neki lenyűgöznie azt a hordát, amit a félelemmel vegyes áhítat lelkesített fel. Jace látta, ahogy sikítozik feléjük, megpróbálta megingatni a hitüket a démoni megtévesztésben. Az egyedüli tekintély amit Exava-n felül tiszteltek, az a névadó Rakdos volt és ők vakon követték öt.
A boszorkány így megpróbált Jace-re támadni. Exava néhány sorozatnyi fájdalomvarázslatot robbantott, de Jace már felkészült erre a taktikára, így már megakadályozta illetve felfedte őket, mielőtt még azok megzavarták volna a koncentrációját.
Jace előre futott a tömegbe, sikongatva, mint egy örült varázsló, követte a toronymagas illúzióját vissza a Rakdos irányította kerületbe. Amint a Rakdos horda szétszóródik a saját területén, talán találkozhatna szemtől szembe Exava-val és legyőzhetné.
Ruric Thar és a többi Gruul harcos csak zavarodott tisztelettel tudtak biccenteni Jace felé, ahogy elfutott mellettük.

Tovább...
Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: Return to Ravnica III2014.01.27 14:03

Szerző:admin

A történet előzményeit itt és itt olvashatjátok.

 

A Durva Banda

Jace az ajtó előtt állt, és érezte maga alatt a felfelé áramló forró levegőt. Egy utcai aknarácson állt. Előtte, a közismert éjszaki klub volt, amit keresett – ahol Rakdos Kultusza mindenféle fura vágyakat elégít ki. Kéngőz és tűz remegő fénye szűrődött ki az aknarács alól, ami vihogások visszhangját, sikolyokat, nevetést és nem emberi morgások hangját hozta magával. A bejárat feletti táblán a klub neve állt: A Durva Banda.

Bekopogott.

Egy lény nyitotta ki az ajtó felső felét. A lény gyerekméretű volt, csak zömök agyarral és lejtős koponyával rendelkezett. Valamilyen fogakkal kidekorált nyakörv volt rajta. Sápadt alkarját a párkányon átvetve kihajolt, majd tetőtől talpig felmérte Jace-t miközben az agyarait nyalogatta.

– Fájdalom vagy élvezett?

– Dolgom van itt.

– Ejnye, napsugaram – mondta a lény. – Tudod, hogy ezt nem választhatod. Meg akarsz sérülni? Vagy kint akarsz maradni?

– Sürgős elintéznivalóm van a kultistáiddal.

– Tűnés.

Az ajtónálló gúnyoson mosolygott, majd becsapta az ajtót. Jace készenlétbe helyezte a varázslatát, majd újra kopogott.

A lény újra kinyitotta az ajtót majd felsóhajtott – Azt hiszem, világosan beszéltem–

– A műszakod véget ért.

Jace elsütötte a varázslatát, és az ajtónálló hirtelen mély álomba merülve földre rogyott. Jace behajolt és kinyitotta belülről az ajtót. Ahogy behajolt, feltűnt, hogy a lénynek lábak helyett egy rozsdás egykerekű volt beépítve a dereka alá.

Jace a szagok és hangok falán átnyomakodva besétált a Rakdos klubba. A lobogókkal és tüskés láncokkal bevont mennyezet meglepően magasan volt. Egy manószerű lény huhogva lógott egy magasan kifeszített dróton, miközben egy bőrruhás ember egy tűzgömböt nyelt le majd fújta is ki azt a szerteszét álló fogai között. Egy mennyezetről lelógó ketrecben sebhelyes, feketepikkelyes sárkánygyíkok küzdöttek, a szomszédos fülkékből izzadság és megperzselt hús bűze szállt ki.

A fallal szemben egy óriási őr állt, aki egy nagytermetű ember és egy kicsi óriás közötti átmenetnek tűnt, és úgy volt felöltözve mintha egy harlequin bohócruhát kereszteztek volna szögesdróttal. Egy Rakdosi tüskés volt. Jace tudta, hogy a tüskések félelmetesek a csatában, mert nem érdekli őket, hogy saját magukra vagy az ellenségeikre nézve jelentenek-e nagyobb veszélyt. Ahogy belépett, a tüskés összenézett Jace-el, és megmarkolta a lovaskocsi tengelyének méretével vetekedő tüskés buzogányának markolatát.

Jace fel akart állni egy asztalra, és kiállni az egész klub ellen. Mindenkit meg akart fenyegetni, akit csak látott, meg akarta tőlük tudni, hogy merre van Emmara. De ha megöleti magát, akkor sosem fogja megtalálni őt. Valahogy ki kell derítenie, hogy kik vitték el. Nem lenne túl jó ötlet megkérdezni a Rakdos klub kuncsaftjait, hogy vajon ismernek-e emberrablókat. De tennie kell valamit, mielőtt valakinek feltűnik, hogy kiütötte az ajtónállót.

Körülötte mindenfajta népség ivott, táncolt és foglalatoskodott. Senkit sem látott itt, aki Rakdos vezetőnek tűnt, ezek csak ügyfelek és klubtagok, akik kielégítik buja vágyaikat. Közelében egy kígyónyelvű nő suttogott egy Orzhov pap fülébe. Egy viashino ivóversenyt tartott egy goblinnal – egy kiöltözött ember vérző karjából. Jace átlépett a küszöbön, ami fölött gyöngyökből készült függöny lógott – nem nézte meg jobban, hogy vajon tényleg gyöngyök-e azok.

A hátsó szoba tele volt durva kinézetű alakokkal, akiket fáklyák táncoló fénye világított meg. Szarvas harcosok bámultak rá, miközben szadista manók kuncogtak. A szobából nyíló privát fülkékből egyaránt áradt ki nevetés és sikoly. A fülkék résnyire nyitott ajtaján keresztül Jace csillogó húst pillantott meg.

Volt egy kis emelvény a szoba közepén, épp üresen állt, rajta megszáradt, sötét vérfoltok. Jace egyre inkább kívülállónak érezte magát a szobában, mint egy színész, aki úgy lép színpadra, hogy nem tudja a szövegét, vagy még rosszabb, tudja, hogy ez lesz karrierjének utolsó előadása.

Jace átvágott a sötét tömegen, és szabadjára engedte a mágikus érzékét. Emmarára koncentrált, és közben megpróbált egy olyan elmét találni, akinek bármilyen kapcsolata volt vele.

Valami megragadta az elméjét, mint egy horog. Valakinek valamilyen módon kapcsolata volt vele. Nem látta pontosan Emmarát, de olyan volt, mintha egy ismerős hang visszhangját hallaná előbukkanni az emlékfoszlányából. Összesen ennyi nyomot talált, ezzel kellett dolgoznia. Jace ösztönösen a szoba végébe sétált, a kijárattól legtávolabbi falat kutatta, a kapcsolat benyomása egyre erősebb lett. Egy nő ült ott egyedül az asztalnál. Sötét, horgokkal díszítet bőrfelszerelésben volt. Egy függőleges tűzszínű vonal szelte ketté a szemét, Jace nem tudta eldönteni, hogy smink vagy sebhely. Ahogy megjelent, a nő gonoszul rávigyorgott.

– Úgy látszik, eltévedtél, cukorrépám – mondta.

– Keresek valakit – mondta Jace. Egy barátomat. Egy elf nőt a Selesnya ligából. Mit tudsz róla?

– Mindannyian keresünk valamit, picinyem. Nézz körbe. Itt mindenki kiélheti a vágyait. Miért nem fejezed be a keresgélést? Egyszerűen csak érezd jól magad.

– Nem vagyok játékos hangulatban.

– Milyen kár. Rossz helyen vagy. Miért nem mész el és hagysz minket szórakozni?

Jace az öklével az asztalra csapott. Ugyanabban a pillanatban Emmara képét a nő elméjébe villantotta.

– Láttad őt, ugye? – kérte számon.

A Rakdos nő meglepetésében csak pislogott, aztán a meglepetése haraggá vált.

– Ki engedett be ide?

Jace megnyitotta magát a nő elméje előtt, engedte, hogy az érzelmei átmossák, kiolvasta a reakcióját Emmara arcára. A nő felismerte, ez nyilvánvalóvá vált. Egy pillanatra beugrott egy kép, ahogy a nő Rakdos harcosok egy csoportját vezeti a Macskakő fogadóhoz. Látta, ahogy lerohanják a fogadót, kiabálnak és suhogtatják a fegyvereiket. Ha Jace-nek lett volna még egy kis ideje, mélyebbre tudott volna nézni, és többet talált volna, talán még azt is megtudhatta volna, hová vitték Emmarát. De a nő megérezte a mágiáját. Ahogy felállt, felrúgta a széket, és felmarkolta az asztal mögött lévő göcsörtös botot. A szemei lángoltak, az ajka pedig mintha mosolyszerűvé görbült volna.

– Túllősz a célon, fiacskám. Azt hiszed, követelőzhetsz itt? Tudod ki vagyok?

Majd felsikított, a sikoly pedig visítássá, őrült nevetéssé változott. A klubban mindenki feléjük fordult, ahogyan a gyöngyös függöny kettévált, és a hatalmas tüskés megjelent, buzogányával készen állva.

– Reméltem, hogy csinálsz valamit – morogta a tüskés.

Ekkor egy koncentrált fény világította meg a szoba közepén lévő platformot. Az óriási Rakdos harcos behajította Jace-t a reflektorfénybe, ahol a liga borzalmas kinézetű mutatványosai a színpad körül köröztek, miközben fűrészes pengéikkel és lándzsáikkal felé mutatattak.

– Hölgyeim és uraim, – kiáltotta a tűzszemű nő, miközben körbelengette göcsörtös botját az egybegyűlteknek.

– Exava! – Kiáltotta boldogan a bérgyilkosok, kultisták és vidám részegek összegyűlt tömege.

– Szeretnénk felhívni a figyelmüket a főszínpadra!

Minden szem Jace-re szegeződött. A tömeg örömujjongásokkal és poháremelésekkel üdvözölte az új önkéntest. Exava felé lépett, dörgő hangjával mesterien irányította a tömeget. Ő egy vérboszorkány, ismerte fel Jace. Nem csak pultos vagy a liga egy szórakozóhelyének főkolomposa. Ő Rakdos Kultuszának egyik magasrangú varázslója.

– A sztárunk egy fiatal mágus, aki hírnévről álmodozik, és a nagy kitörés reményében eljött a Durva Bandához!

A hallgatóság felnevetett. Jace-nek nem tetszett, ahogy Exava a "törést" mondta.

– Mit mondtok, jónépek? – sikította élénken gesztikulálva Exava, a vérboszorkány, – Megadjuk neki azt, amiért jött?

Örömujjongások és huhogások vegyültek néhány szörnyű tanáccsal, hogy miről szóljon a mutatványa.

– Döfjünk át rajta egy loxodon agyart! – nevetés.

– Etessük meg vele a saját lábát! – még több nevetés.

Ebben a nagy káoszban Jace képtelen volt arra koncentrálni, hogy kiolvassa Exava elméjét információk után kutatva. Ehelyett inkább a kijáratot kereste. Át kellene ugrania a Rakdos torzszülöttek gyűrűjén, hogy elérje a hátsó ajtót, amit jelenleg a brutális tüskés torlaszol el. Vagy megpróbálhat visszamenni a gyöngyös függönyhöz, amit most elállnak a nézők.

– Mi a neved, fiú? – kérdezte Exava.

– Berrim néven ismernek. – válaszolta.

– Berrim néven ismernek – utánozta Exava, még több derültséget kicsalva a tömegből.

Ez rosszul alakul. Jace-nek kevés ideje maradt. Tudta, hogy Rakdosiak lobbanékonyak és veszélyesek, olyan hirtelenek és kiszámíthatatlanak, mint a krokodilok. Nem lehet megfejteni őket. Még náluk is hevesebben kell reagálni.

– Nos, kedves "Berrim néven ismernek", nálunk az a szokás itt a Durva Bandában, hogy a közönség mondja meg, hogy a sztár milyen előadást fog bemutatni nekünk.

– Hadd spóroljam meg nektek ezt a munkát. – mondta Jace

Jace pördült egyet, majd robbanó pirotechnikai illúziót hozott létre a színpad körül, a kígyózva felszálló füstoszlopok kék füstje pedig beborította. A színpad körül álló Rakdos őrök a füstbe nyúlva keresték a helyét, ahol egészen addig állt. Elkapták a bokáját, és kirángatták.

Mindenki meglepetésére úgy tűnt, hogy az idegesen rugdosódó Exavát húzták ki a füstből. De valójában Jace illúziója kölcsönözte neki Exava alakját. Jace rugdosódott és üvöltött, próbálta előadni az eljátszott karaktert, próbált ugyanolyan mérges lenni, mint amilyen Exava lenne, ha elkapják a saját talpnyalói.

Hátramutatott az ujjával oda, ahol Exava állt fel éppen, és megpróbálta a leghihetőbben utánozni őt:

– Öljétek meg! – ordította.

A reflektor Exavára irányult, és a nő átváltozott a kékköpenyes Jace-szé.

Exava, Jace külsejét viselve hátraesett, ahogy az őrök rárontottak. A tiltakozása ellenére a Rakdos őrök megragadták. Ám a bevadult Rakdos harcosok nem álltak le.

– A műsor hamar véget ért, kicsi ember – mondta az óriási tüskés, és keresztüldöfte a vérboszorkányt a fegyvere tüskés végével. Vér lövellt ki Exava szájából.

A Durva Banda tömege vérszomjasan felüvöltött, abban a hitben voltak, hogy a trükkös Jace-t belezik ki épp. A füstös zűrzavarban nem vették észre, hogy Jace, Exava álruhájában a hátsó ajtóhoz ment.

– Ezt látnod kell – mondta a baltás harcosnak a hátsó ajtónál, hátrafelé mutatva a sérült Exavára. Aztán kisurrant.

Amint kiért, Jace megszüntette az illúziót magán. Abban reménykedett, hogy a vérboszorkányra varázsolt illúzió kitart addig, amíg levegőhöz jut. Aztán talán talál majd egy másik alkalmat amikor beleássa magát a vérboszorkány elméjébe, ha még életben lesz addig. Azonban a Durva Banda hátulja kirobbant a helyéről, ahogy a klub képtelen volt visszatartani az őrjöngő, vérszomjas, megvadult Rakdos kultisták tömegét. Szárnyas, rikoltozó ördögfajzatok raja vette körül Jace-t, összegyűltek és elzárták az útját.

– Mit gondoltál, hová indulsz? – kérdezte a vérboszorkány.

Az illúzió megtört, és Exava újra önmagává változott vissza. Egy kézzel a hasán lévő lüktető sebet fogta. A többi kultista körbezárta kettőjüket, széles helyet biztosítva Exavának.

– Ne csináld ezt. Csak azt akarom megtudni, hogy hová vitték őt. – mondta Jace.

A vérboszorkány lassan nevetett, lélegzetvételről lélegzetvételre egyre erősebben, amíg nevetése őrült kacagássá nem vált. – Fiú, nem tanultad még meg? Sose mondd azt egy Rakdos lánynak, hogy ne.

Exava kiengedte a fájdalomvarázslat folyamát az ujjaiból, az pedig keresztülszelte az éjszakát, és villámkarmok módjára belemart Jace-be. Jace térdre rogyott a fájdalomtól, minden izma megmerevedett, a fogait csikorgatta, ahogy a fájdalomvarázslat minden oldalról beléhasított. Végül a vérboszorkány elengedte, befejezte a varázslatát. Jace négykézlábra ereszkedett lehajtotta a fejét, izzadság gyöngyözött a homlokán. Mágikus füst szállt fel belőle.

Exava magassarkú cipőjének kopogása közeledett a macskaköveken. Jace mélyeket lélegzett. Ahogy a fájdalom kiáramlott az izmaiból, erőlködve ráállt egyik lábára, és felnyomta magát álló pozícióba.

– Most fejezd be. – mondta. – Mondd el, merre van, és én megyek is tovább.

– Oh, édesem, nem – mondta Exava. – nem mehetsz el enélkül.

A Rakdos mágus egy újabb agónia hullámait eresztette el, ami Jace-be csapódott. Hátát megfeszítve oldalra, az utca kövére esett. Ahogy a varázslat pillanatról pillanatra egyre csak folytatódott, Jace a tüdejét levegővételre kényszerítette a fájdalmain keresztül. Zihálva köpött ki a fogain keresztül.

Exava varázslata véget ért, Jace zihálva szedte a levegőt.

– Rendben van, – suttogta – Elég volt. Most már kvittek vagyunk.

Exava kacagva válaszolt. – Kvittek? Elég? Miket beszélsz, fiacskám? Kezdem azt hinni, hogy ez az első Rakdos bulid.

Exava újra elkezdte összegyűjteni az erejét. Egy ketrecet formált hosszú körmű ujjaiból, a saját sebéből származó vér csöpögött róluk. A kezeit egyre közelítette egymáshoz, kíngömböt formázva, ami ugyanúgy lobogott, mint a tűz a szemeiben. A cipői kopogása alapján egyre közelebb ért az elterült Jace-hez. Exava végül magasan a feje fölé emelte a kezeit, és a varázslatával, mint egy kalapáccsal, lesújtott Jace-re, de Jace kezei felcsaptak és a fájdalom gömbje félúton megállítva megfagyott közöttük, ott csüngött, forgott súlytalanul a levegőben. Jace megfordult, felkelt, kezeit kinyújtotta a Rakdos varázslat felé, ujjaival belemarkolt a levegőbe hogy mozdulatlanul tartsa azt. Teljesen felegyenesedve kinyújtóztatta megmerevedett izmait. Az ujjait ökölbe szorítva egy ellenvarázslatra koncentrált, és a fájdalom varázslata elillant.

Exava gúnyosan felhorkant. Majd mágikus sortüzet indított, mindegyikük elektromos halált hozó rakétaként lövellt Jace felé. De Jace könnyedén mozgott, mindegyik varázslatot elhárította saját negatív varázslatával, és Exava gonosz ereje sosem érte el őt. Jace belesétált Exava sortüzébe, mire Exava kissé hátrébb botorkált, még több varázslatot lőve Jace felé, akinek határozott ellenállása meghátrálásra kényszerítette. Egy villámgyors mozdulattal, váratlan fizikai támadásként Exava elhajított egy hárompengéjű tőrt. A tőr sípolva szelte a levegőt és belevágott Jace arcába, ahogy elzúgott mellette. A Rakdos kultisták nevetve felüvöltöttek, és körbeállták kettőjüket.

Jace elmemágiájával támadott vissza a vérboszorkányra. Tudatát teljes erővel Exava felé hajította. Jace Exavavá vált, engedte, hogy Exava elnyelje, megosztva az elméjét vele, és érzékelje mindazt, amit Exava. Jace érezte az erejét, a vad, törvény, moralitás vagy korlátok fertőzésétől mentes szabadságot.

Végül Jace egy sor képet látott meg, szótlan érzékek, benyomások, amiket nem bilincselt meg a józan gondolat. Egy nyirkos csarnokot látott mélyen a város alatt, ahová csak kacskaringós folyosók, fáklyák fénye által megvilágított alagutak vezetnek. Ez a területet a Golgariaké, de ez az a hely, ahol a Rakdos alkalmanként titkos üzletet köt más ligákkal. Egy köpenyes alakot látott itt a mohlepte csarnokban, aki felbérelte Exavát, hogy hozzon el neki egy bizonyos magas rangú Selesnyát. Látta, ahogy Exava visszamegy a Durva Bandába, kiválaszt néhány Rakdos bajkeverőt, majd őket vezetve elmegy a Macskakő fogadóba, hogy elhozza onnan a Selesnya elfet. Látta, ahogy arra utasítja őket, hogy vigyék vissza az elf nőt ugyanabba a földalatti csarnokba. És látta, ahogy Exava emlékeztette őket arra, hogy az elf nőnek sértetlennek kell lennie.

Köszönöm, mondta Exava elméjében Jace.

Jace szétválasztotta a két elmét, visszatért a sajátjába. Még mindig harci pózban, egymással szemben álltak, lihegve szedték a levegőt a mágikus párbaj miatti kimerültségükben.

Utolsó erejével Jace megidézte a legegyszerűbb, de a legmesszebbre ható illúzióvarázslatot, amit csak tudott: az Azorius hivatalnokok hangját.

– Az Azorius Szenátus parancsa és fennhatósága értelmében utasítom önöket, hogy álljanak meg ott, ahol vannak! – olyan erővel robbantotta a Rakdos harcosok elméjébe a hangot, ahogy csak tudta.

– Minden további cselekedetet szüntessenek be, és a fennálló törvények és szabályzatok szerint készüljenek fel a letartoztatásukra.

Ez nem volt sok, és egészen biztos volt benne, hogy rosszul mondta el a hivatalos szöveget, de elégnek bizonyult. A zűrzavarban volt egy pillanat, amikor a Rakdosiak vérszomjtól fújtatva elkezdtek forgolódni, hogy kiszúrják az Azorius hivatalnokokat. Jace ekkor félretolt egy csapat Rakdos harcost, majd beleveszett az éjbe és eltűnt.

A fordítás Aequinox és Snike munkája!

Tovább...