Archívum

Kategóriák

Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: Black Rose2014.08.02 10:01

Szerző:admin

A Fekete Rózsa - Matt Knicl

 

Az otthon, kelleténél jobban volt díszítve. Marchesa palotája messze kimagaslott a szomszédok fejedelmi épületei közül, minden további kiemelkedő emelete a sikerének újabb bizonyítékaként ékeskedett. Míg a gazdagok három vagy négyszintes épületet engedhettek meg maguknak, addig Marchesa kilenc szintet, miből hét kihasználatlan volt, habár megvolt a saját céljuk.

 

Paliano elitjei között helyet foglaló Felvárosi Marchesa vendéget és üzleti partnert fogad az alvidéki Ervos Traxot.

 

Marchesa és Ervos régi üzletfelek voltak. Marchesa kémhálózata és tolvajai leginkább a Felvárost irányították, míg Ervos bűnöző birodalma az Alvidékenen Talon városában és a dokkok mélyén terült el. Az Alvidéki hatalmától függetlenül, Ervos nem tartozott a Felvárosiak közé. A legjobb ruhája, amit mindig tisztán hordott, luxusnak és előkelőnek számított volna az Alvidékiek körében, de divatjamúltnak és kevésbé lenyűgözőnek a Felvárosi nemesek között.

Ervosnak fáradságos utat kellett megtennie Alvidékröl a Felvárosba vezető Ezer Lépcsőn. Marchesa ugyan meghívta őt vacsorára, de nem küldött hajót hogy felvigye – bár rendelkezett néhánnyal és a hozzájuk tartozó pilótákkal.

 

Marchesa és Ervos, Marchesa harmadik legjobb ebédlőjében ültek, ez biztosította számukra a legintimebb étkezést. Azonban ahelyett hogy a masszív asztal egyik végén ülnének le, amelyik akár két tucat ember számára is helyet tudna biztosítani, Ervos Marchesával szemben ült le.

 

Ervos-t a munkája miatt sokan vénnek hitték habár még középkorú sem volt. Homokbarna hajával és a többnyire egyenes fogaival kétségtelenül jóképűnek számított. Ezzel a megnyerő kinézetével és ellenállhatatlan sármjával használta ki az első áldozatát.

A tavalyi divatnak megfelelően arany szövettel készült rikító öltönyben jelent meg, Marchesa megjegyezte, hogy Ervos még így is kellemes látványt nyújt.

 

Marchesa egy gazdagon díszített tűvel fogta össze fekete haját. Nemesek és tolvajok mind azon csodálkoztak, hogy Marchesa miért ragaszkodik a palianoi idős nők ruhastílusához, amikor épphogy idősebb Ervosnál. Ennél az alkalmi vacsoránál is egy olyan estélyit viselt, amit leginkább a Nemesi Csarnokban a szavazatukat leadó majd álomba merülő szenátorokon lehet látni. Néhányan azt gyanították, hogy azért öltözködik, így mert ezzel akarja bizonyítani azt, hogy másokon akar uralkodni, míg mások arról suttogtak, hogy úgy gondol magára, mint a város uralkodójára. Ervos-t mindig megmosolyogtatták ezek a pletykák, tudta, hogy Marchesa csak azért öltözködik így, mert szereti ezt a ruhát, függetlenül attól, hogy egy olyan nő, akinek további óriási céljai vannak, de ezt nem a ruhája által akarja megmutatni. Ervos úgy gondolta, hogy habár Rózsa ruhájának stílusa az idősekét követi, amihez inkább a lassú és merev viselkedés illik, azonban valahogy mégis kecsesen és gyorsan tud benne mozogni, kezeivel pedig hevesen gesztikulál beszéd közben.

 

Marchesa minden ujján drága díszített gyűrűt viselt. A legnagyobbat, a rubinköveset a középső ujján viselte. Mindegyik gyűrű, különböző mérget tartalmazott, de a rubinban volt Fiora leghalálosabbja.

 

Királyokhoz méltóan és tiszteletparancsolóan ült a két gyilkos, lassan ették a sült bárányt és a párolt exotikus zöldségeket. Az egyedüli hangot a szobában csak az ezüst étkészlet adta ki magából, ahogy nekicsapódott a tányérnak vagy, amikor a kés keresztülvágta magát a bárányon és a tányért csikorgatta. Aztán Ervos, anélkül, hogy ránézett volna a házigazdájára, beszélni kezdett.

 

- Arra gondoltam, meg kell, hogy öljelek. – mondta Ervos majd kiharapott egy darabot a túlvajazott kenyérből.

 

Marchesa befejezte az étele darabolását, de csak egy pillanatra, hogy aztán óvatosan folytassa a fiatal sült malac húsának szelését.

 

-  Oh? – válaszolta a csend után. Beleharapott az ételébe, miközben a tányérját nézte. – És mégis hogyan tennéd meg mindezt?

 

Ervos felnézett Marchesa-ra, hátradőlt a székében, majd egyenesen felült.

- Biztos vagyok benne, hogy kihívás lenne, de van egy tervem. – mondta magabiztosan.

Marchesa kortyolt egyet a borából, majd tört magának egy darabot az előtte lévő kosárban lévő kenyérből.

- És miért akarnál megölni engem?

- Egészen egyszerűen, üzleti megfontolásból. Belefáradtam abba, hogy felcaplassak a lépcsőn ide fel, a hálózatom pedig már készen áll arra, hogy felkerüljön a Felvárosba. Te pedig, Kedves Barátom, te vagy az egyedüli akadályom. És tudom, hogy sose engednéd, meg hogy egy riválisod ekkora erővel rendelkezzen a Te városodban.

 

- Értem. De kérlek, ne kínozz homályos megjegyzésekkel. – mondta Marchesa, majdnem hogy incselkedően. Tudnom kell, hogy hogyan tervezted el, hogy véget vess az életemnek. Oszd meg a részleteket.

 

Ervos rátenyerelt az asztalra és elmosolyodott.

- Nos, természetesen nem támadhatok most. Legalább kettő… nem is, inkább három embered van a falban. Semmilyen lélegzetvételt sem hallok, és mellesleg megjegyezném, hogy a szobád elég erős yantal gyökér illatot áraszt. Vagyis, ez azt jelenti, hogy így próbálod meg elrejteni a szagot, ebből kifolyólag zombikra tippelnék, amik hozzád vannak kötve, hogy megvédjenek, ha te vagy ők veszélyt érzékelnének. 

 

Marchesa visszadőlt a székébe, ahogy belekortyolt a borába elmosolyodott, majd közönyösen maga mellé tartotta a borospoharat miközben a kezét a szék karfájára tette.

 

- Nem tudnék élve kijutni, - folytatta Ervos – még ha le is ütnélek ott ahol most vagy és egy varázslattal mozgásképtelenné tenném a zombiaidat, még mindig ki kéne jutnom a házból. Két lehetőségem van a kijutáshoz, az udvar vagy a csatorna – amiről tudom, miután megöltem a telekkönyvvezetőt és elloptam a házad tervrajzait, - csatlakozik a házad alagsorához. Az udvart körbevették a háztetőre telepített íjászok, a csatorna pedig kétségtelen, hogy az átkozott Grenzo karjaiba vezetne, akivel éppen vitában állsz. Hasonlóan, gyanítom, hogyha megöllek, amit megteszek természetesen, akkor jó pár sötét átok fog súlytani, amik majd rettenetes fájdalmak közé vezetnek de sose hagynának meghalni.

 

Ervos csuklott egyet. Marchesa öntött magának egy kis bort.

Mért hagynám a házam eredeti tervét a telekkönyvezetőnél? –kérdezte Marchesa.

 

- Természetesen azok nem az igazi tervek, habár kétségem sincs a felől, hogy megfenyegetted a telekkönyvezetőt, így ő azt gondolja, hogy azok az igaziak. És mivel szemmel tartod, tudni fogod, hogyha megjelenik egy másikkal. Ami azt jelenti, hogy az alagsor nem vezet a csatornába, vagy ha igen akkor lehet, hogy egy vízaknába kerülök, ami ledob engem valahová, akár ki is zuhanhatok a városból, ami a biztos halálba vezet engem a lenti Alvidéken.

 

- Te hízelgsz nekem Ervos. Köszönöm a kedvességedet. – Marchesa letette az üvegpoharát az asztalra és előrehajolt, fejét a kezeiből formált ’boltozatra’ hajtotta. - Kérlek, folytasd.

 

Ervos elmosolyodott és folytatta.

 

- Annak tudatában, hogy a telekkönyvezető… elnézést a szójátékért ki van ütve, nekem inkább arról kell gondolkoznom, hogy hogyan csaphatok le távolról. Nos, az első gondolatom az lenne, hogy megmérgezzem az ételt, de mivel ez az egyik kedvenc szokásod, jól felkészülhettél az ilyen manőver ellen. Úgy gondolom, hogy az ételt különböző helyekről hozatod, némelyiket talán az Alvidékröl, mindig más szállítót használva, így nem adod meg az esélyt arra, hogy valaki babráljon az étellel. És egészen bizonyos vagyok abban, hogy az ételedet megkóstoltatod – nem, nem vagy annyira kegyetlen, hogy ezt a személyzettel tedd meg – talán patkányokkal és goblinokkal, hogy lásd, ha összeesnek. Így hát, étellel megölni téged felesleges próbálkozás lenne.

 

- Jó tudni, hogy nem ez lesz az utolsó vacsorám. – kommentálta Marchesa. - Jobban preferálnák egy jobb évjáratú bort.

 

- Pontosan, - helyeselt Ervos. Majd hátradőlt a székében. És ahogy már korábban említettem, az otthonod egy óvóhely. Nem utazgatsz naponta, de amikor igen ezt fegyveres örökkel teszed és olyan ügynökökkel, akik nemesnek vagy járókelőknek vannak beöltözve, és néhányan a háztetőkön követnek. Egy közvetlen támadás nagyon sok halottat hagyna maga után, és elég kapcsolatod van arra, hogy ezt nehéz legyen megszervezni. Az általam keltett zendülés is eljutott a füledbe. Még ha meg is próbálnám beszervezni a goblin bandákat vagy a Custodi őröket, legtöbb esetben tudnál róla.

 

- Úgy látszik nincs mitől tartanom, - mondta Marchesa még mindig mosolyogva.

 

- Oh, dehogyisnem, jöjjön a gyengeséged – mondta Ervos, majd öntött magának egy nagy adag bort. – Mindkettőnknek az üzletünkben a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy túlságosan megbízunk másokban. Mit ér a pók, ha nem bízhat a hálójában. Az embereket meg lehet törni, az embereket át lehet állítani. Így azokkal, akik téged védenek és a te ügynöködként dolgoznak a városban, csak annyit kellene tennem, hogy találjak valakit, akit magam mellé állíthatok.

 

- Ez nagyon is igaz, de ki lenne az, akit erre a szerepre szánsz?

 

- Ez az elérhetőségtől függne. A személyes testőreiddel és a házi szolgákkal nehéz lenne találkozni, úgy képzelem, hogy egymás után kémkednek, ami része a munkájuknak. Egy olyan személyt kell találnom, aki kívül áll az akcióidtól, olyat, aki olyanoktól kap utasítást, akiknek már te adod a parancsokat, de eközben ne legyen távol tőled, hogy azért még képben legyen. Egy olyan valakire lenne szükségem, mint például egy kisfőnök, aki átlátja a szállítmányozást vagy egy könyvelő, aki kiosztja a pénzt az orvgyilkosaidnak. Egy olyan valakire lenne szükségem, mint…

 

- Pietro Lokosh? – szakította félbe Marchesa.

 

Ervos köhögni kezdett, majd ivott egy kis bort, hogy megnyugtassa a torkát. Marchesa kihasználta a lehetőséget hogy egyen néhány falatot, a húsról áttért a zöldségre, ami már kissé hideg volt, de még mindig drága és finom. 

 

- Igen – mondta Ervos, még mindig küzdve a köhögéssel, az arca közben lassan vörösebb lett, mint az ökle.

 – Mint az egyik alvezéred, Pietro Lokosh egy olyan személy lenne, akit tudnék használni. Az egyik ügynökömet használnám, hogy találja meg a gyengeségét, mint például a családját. És aztán megzsarolnám, erőszakkal fenyegetném, hogyan adjon információt arról, hogy hogyan mozogsz. Természetesen néhány hétig gyűjteném az információt arról, hogy lássam hol vagy a legsebezhetőbb, Még ha csak a noteszodért is kellene megküzdeni, akkor is megérné.

 

Ervos újra köhögni kezdett, ezúttal vért is köpött a kezére, amit gyorsan beletörölt az ölénél lévő szövet asztalkendőbe. Marchesa látta mindezt, de nem tette szóvá, majd beszédbe kezdett, miközben Ervos köhögött.

 

- Természetesen gyanítanám ezt a cselszövést, és elővigyázatosságból véget vetnék Pietro Lokosh életének. Hasonlóan felderíteném a kémedet és átállítanám magamhoz az arany ígéretével, így jobban rád látnék, és olyan információkat jutatnék vissza neked, amiket szeretném, hogy hallj, míg végül úgy döntök, hogy megölöm a kémedet és visszaszerezem az aranyamat.  Ráadásul.

 

Ervos biccentett míg Marchesa beszélt, még mindig a véres törlőkendőbe köhögött, az arca eközben még vörösebb lett mint azelőtt, eközben felemelte az ujját hogy egy várjon egy picit.

 

- Természetesen tudnám, hogy azt a kémemet ellenem használnád. – mondta köhögve, a vért most a befejezetlenül hagyott ételes tányérjára köpte köhögve. És azt is tudnám, hogy a szervezetemben végül is bármelyik személyt meg tudnád vesztegetni az ígéreteiddel, ezután sosem tudnék megbízni abban, aki valaha is a szolgálatodban állt. És azt is tudom, hogy nem vagyok olyan jó emberismerő, mint te, látni az összes lehetőséget.  Elismerem ezt, mint egy hibámat. Tudnám, hogy nem lennék képes megölni téged, de amint az üzleti érdekeink egymás ellen feszülnek, az egyikünknek meg kell halnia. Így hát ahelyett, hogy hagynám hogy megölj, megmérgezném magam, tudván hogy halott lennék bármit is terveznék.

 

Marchesa bólintott, a mosoly eltűnt az arcáról. – Le vagyok nyűgözve Öreg Barátom. Azt mondom, hogy megdöbbentett ez a játék. Azt terveztem, hogy két nappal ezelőtt megöllek álmodban a titkos tetőteraszodon. A halálod miatt pedig biztos engem hibáztattak volna és nekem kellene az üzlettársaid bosszújával szembenézni. 

 

Marchesa előrehajolt. – Ez jó játék volt.

 

Ervos elmosolyodott, most már remegett, ahogy megpróbálta magát megtartani a székében, aztán hirtelen előre zuhant, arcával a tányérjába, holtan.

 

Marchesa felsóhajtott és idegesen birizgálta a gyűrűjét. Székét hátralökve felállt és Ervos halott teste fölé sétált. Meg akarta csókolni a homlokát, de tudta, hogy Ervos mérget tehetett a bőrére, hogy kihasználja az alkalmat ha Marchesa bármilyen részvétet mutatna.

 

Marchesa ehelyett kisétált a szobából, hogy magához hívassa a főkomornyikot, aki a hátsó udvarban volt, hogy kiásson egy lukat Ervos testének mielőtt még megérkezik. Marchesa tudta, hogy a riválisa elevenné a saját életét, de azt akarta hogy a halálával végső győzelmet arasson még hogyha végig tudott arról, hogy Ervos csak játszott.

 

A fordítás Snike és Oleeware munkája!

Tovább...