Archívum

Kategóriák

Magic MKM Series Triálok a Metagame-ben2018.02.14 21:40

Szerző:admin

 

 

Kedves Magic-játékosok!

 

Ahogy a Facebookról már értesülhettetek róla, a Magiccardmarkettel együttműködve Magyarországon is tartani fogunk triálokat az MKM Series versenysorozathoz. Dióhéjban összefoglalva, az MKM Series egy nemzetközi mini GP sorozat, ahol az összesen 6 darab három napos állomáson 4 formátumban is megküzdhetnek a versenyzők a 75.000 eurós összdíjazásért. Részletesebb leírást a következő linken találhattok: http://series.magiccardmarket.eu/

 

A 6 állomás közül az egyik Prágában lesz 2018 július 20-22. között, ahova  közelsége miatt könnyen kilátogathatunk Magyarországról is. Ehhez az eventhez 4 formátumban fogunk tartani triálokat: Standard, Modern, Sealed és Legacy. Az első kettő március 3-án, illetve március 24-én kerül megrendezésre, az utóbbi kettő pedig május 5-én és 19-én (a két fázis között, áprilisban az új Dominaria kiegészítőt lehet majd próbálgatni illetve megküzdhettek majd egymással a Metás Store Championshipen)

 

Nézzük, mit lehet nyerni a triálokon:

- a győztes 40 EUR értékű MKM kupont kap, ami tulajdonképpen ingyenes részvételt jelent a prágai versenyen (Prágában lehet beváltani)

- a győztes emellett kap 1 kör bye-t Csehországban 

- szintén a győztes jutalma egy limitált playmat (szintén Prágában vehető át)

- a legjobban teljesítő játékosok természetesen a szokásos boosternyereménnyel gazdagodnak, illetve az MKM jóvoltából ki fogunk osztani Magiccardmarketes tollakat, lifepadeket és pólókat a készlet erejéig.

- az első triál kivételével a nyereménypoolba kapunk további MKM-es kuponokat, aminek összértékét a triáljainkra nevezők létszáma határozza meg. Gyertek hát minél többen a standardra (majd a többire is), hogy minél nagyobb értékű kupon-nyereményt osztogathassunk a versenyeken!

 

A megmérettetésekre már jelentkezhettek versenynaptárunkban itt: https://metagames.hu/versenynaptar?50

 

Jó játékot mindenkinek!

 

Tovább...