Severnyák Illés - Magic the Gathering Krónikák: Ismeretlen Mélységek
Szerző: admin / Kategória: Magic: the Gathering cikk / Dátum: 2015.05.06 11:00
Nyomtatásban, formálisnak tűnnek a szavak, elkerülhetetlenek, és visszautasíthatatlanul hivatalosnak.
„Feljegyzés a Munkakör Megváltozásáról”
Lavinia tisztviselő szelleme megtört. Úgy tűnt, a levél a kék ragyogásával gúnyolódik rajta. Felsorolta a legmagasabb elismerését – legvégső felelős a teljes Tízedik Kerületben a törvény hatálybaléptetésért – alatta – „Előző Tisztség”. Alatta „Új Tisztség”épp csak hogy ezt írja, hogy „Felügyelő Tisztviselő, Új Prahv”.
Tudta, hogy ez több mint egyszerű munkakör változtatás. Lefokozás volt, büntetés azért a hibáért, amiért nem tudta elkapni Beleren-t. Ezért alaposan bebörtönözték a saját ligájának székházába, a liga törvényei által, saját szigorú szolgálatkészségével a tisztségéhez láncolták. Tudta, hogy ez alatt Beleren szabadon jár és kel.
Mielőtt a ligavezetője Isperia a szfinx, kijelölte volna Új Prahv tornyát számára, Lavinia sosem töltött sok időt az irodájában. A szék és az asztal hasznos, de egyben gyönyörű darabjai voltak a bútorainak, és a tolla előírásszerűen felragyogott a boltíves mennyezethez közel lebegő fénygömb alatt. Körülötte minden merev szabályszerűségben volt megtervezve. De a Tízedikben való sétán kívül számára semmi más nem lett volna tökéletesebb. Semmi sem ér fel azzal, ahogy a bakancs csattogását hallja az úton, ahogy érzi az éjszakai járőrözés utáni csípős reggeli pirkadat illatát, vagy annak az érzése, ahogy a gyanúsított arca nekicsapódik a macskakőnek.
A legnehezebb része a dolognak az volt, hogy a toronyból nem volt lehetősége nyomozni Beleren után. Kavin látogatása csak újabb erőt adott ahhoz, hogy elkapja az elmemágust. Kavin évekkel ezelőtt az Azorius-nál szolgált, és ugyanolyan jó törvénymágus volt, mint amilyenekkel ez idáig találkozott – így hát, amikor eljött hozzá úgy, hogy, az elméjét Beleren lerohanta és megváltoztatta, Lavinia számára bebörtönzése túl sok lett.
Felállt a finoman megmunkált asztalától és lesétált az egységesen szépen kidolgozott repülő lépcsökön. Lyev torony főbejáratánál jelent meg: ez lenne kijárata Ravnica világos utcái felé.
- Üdvözletem, Lavinia Tisztviselő – mondta főkapuőr.
- Hello Samil. – Lavinia úgy mozgott, mint egy holdkoros, és közben azt mondta magának, hogy csak meg akar kérdezni valamit az őröktől. Bármit.
- Milyen a műszak?
- Nos, a felkelők áthaladtak. Azoriusi veszteség nem történt. Néhány ingatlan megsérült.
Természetesen a Rakdosiak-ról mesélt. Lavinia nem tehetett többet, mint áttekintette a jelentést. Tudta, hogy ez fontos volt, a kaotikus kultusz által keltett ekkora felkelés nagyobb figyelemre volt érdemesebb a részéről. De az agya csak azon járt hogyan találja meg Beleren-t.
- Letartóztatottak?
- Rengeteg idézéssel van tele a Területek és Feltartoztatások Minisztériuma. Nincsenek letartóztatottak.
- Ez jó. Úgy értem, jó hogy nem történt sérülés.
- Pontosan.
Lavinia kinézett a kapuőr mögé, akit hátulról megvilágított a világos délutáni utca. A köztér közelében lévő piac mostanra megtelten hullámzott, zsebmetszők vágtak utat maguknak a tömegen keresztül, szélhámosok játékosokat csábítottak be az illegális kockajátékukhoz, a korruptabb ligák ügynökei hallgatóztak és árujukkal üzleteltek. És valahol odakint Beleren-nek, a mágusnak minden lehetősége megvan arra, hogy még agyafúrtabb bűnöket kövessen el, a lakosság számára ismeretlenül, szabadon sétálva. Mialatt ő itt van.
A kapuőr nem állta el a kijárat útját, és még csak az alabárdját sem eresztette le, hogy elállja az útját. Az út nyitva állt. Egyszerűen csak átsétálhatna a kapun és elhagyhatná Új Prahv-ot. Tudta, hogy a kapuőr nem az erőszakban, hanem a törvény iránti tiszteletében bízik, a ligamester Isperia a Legfőbb Biró ítélőképessége iránti mély odaadásban, abban hogy ez megakadályozza Lavinia távozását. A kapu inkább alapelvből mintsem vasból épült. Minden, amit tennie kellett csak annyi volt, hogy egy pillanatra elfelejtse Azorius iránti lojalitását, hogy alvajáróként áthaladjon a falban lévő lyukon, hogy aztán szabaddá váljon, hogy végre Beleren után eredjen.
- Segíthetek valamiben, hölgyem?
Rápillantott a kapuőrre. Észrevette, hogy a férfi látja a dillemáját, és ez mélyreható zavart pillanatot okozott számára. Kínzó szégyenkezés volt – nem csak azért mert mérlegelnie kellett, hogy megszegje a ligamester közvetlen parancsát, de egy beosztott szemtanút kellett szórakoztatnia az ötletével.
Semmiség, tett egy további lépést az ajtó felé. Csak egy lépés, nem több.
- Hölgyem?
- Csak hadd tegyem meg ezt – mondta csendesen, egyik lábát a levegőben tartva.
A szegény kapuőr rémülten nézett. Nem nyitotta fel a sorompót előtte, de arrébb sem lépett.
Lavinia vett egy 180 fokos irányt és maga mögött hagyva a kapuőrt visszatért torony szívébe. A szfinx szava törvény. Ha nem a törvénynek megfelelően él, akkor nem lesz különb azoktól a bűnözőktől, akiket üldözni szokott.
A csigalépcsőn megállt. Előkereste a papírdarabot újra, a hivatalos szöveg nagy kék betűtípussal volt írva, az okirat rúnái voltak azok, amik az épülethez bilincselték őt. Addig, amíg az Azorius Szenátus tagja, ennek kell engedelmeskednie. De ő a körülötte lévő Tizedikre gondolt, épp hogy csak a torony falán túlra, ahol a kerület emberei folyamatosan más ligák terveinek ostroma alatt állnak. És Jace Beleren-re gondolt.
Előhúzott egy másik papírfecnit a köpenyéből – egy gyorsan odakapart jegyzettet, amit Kavin adott neki oda. Micsoda rettenetes megpróbáltatás, gondolta: elveszíteni az emlékeidet valamilyen elmerothasztó varázslat által, és megpróbálod papírra vetni, miközben elveszíted őket.
A jegyzet szerint Kavin és Beleren egy kód után kutattak, és Beleren meg volt győződve arról, hogy ezt az Izzet liga tevékenységei miatt kellett tennie. Ez az, ami ide vezette Beleren-t. Ez a kulcs, hogy megértsük ki is ő, gondolta. Ez a kulcsa annak, hogy bíróság elé vigyük őt.
Ahelyett hogy tovább sétált volna a lépcsőn fel az irodájába, megfordult és lefelé vette az irányt. Spirálisan haladt lefelé a szenátus irodái mellett, elhagyta a miniszterek szintjét, a bejárati kaput is. Folytatta az útját spirálisan lefelé az utcaszint alá, lefelé a torony mélyébe, amíg el nem érte az új úti célját.
Az őrök itt lent páncél helyett inkább talárt viseltek, és baglyok gubbasztottak a vállaikon.
- Mi hozta önt ide az Új Prahv-i Fő Irattárba? – kérdezte az őr. A nő vállán a bagoly a fejét forgatta körbe, hogy lássa Lavinia-t, és közben a kék szemével pislogott.
- Csak egy kis kutatás – válaszolta Lavinia.
- Cserbenhagytál, Vosk - mondta egy hang, szótagjai mindenhonnan visszhangoztak.
Mirko Vosk a vámpír egy barlangszerű sarokban állt a város alatt, mélyen az utcaszint alatt, egy épületben, amit több évszázaddal ezelőtt építettek. Vosk azt találgatta, hogy ennek egy része régebben valami könyvtár vagy irattár lehetett; az iratok már rég eltűntek, de a penészes lapok illata jól beleivódott a falakba. Ahogy az lenni szokott, nem látta a ligamesterét, a válaszait, körülötte a levegőbe intézte. Nem csak Vosk nem látta még a saját szemével Lazav-ot a Dimir liga irányítóját, de még sose találkozott olyannal, aki már látta. De ma este különösen közelinek érezte Lazav mindenhonnan előjövő hangját, Vosk hidegrázásként érezte a nyakán az ellenségességet.
- Az informátorunk tévedett, Mester – mondta Vosk – Beleren semmit sem tud. Bocsánat.
- Beleren mindent tud – recsegte Lazav hangja. Az utolsó szó a csarnokban vádolásként csengve visszhangzott. – Azt merészeled mondani, hogy az informátorom pontatlan volt? Beleren és az elf nélkül, a semmivel merészeltél idejönni, és csak mézes-mázos bocsánatkérésed van számomra? Hogyan használhatnám fel a titkukat, hogyha sosem hozod el őket nekem?
Egy árnyék suhant el a fal mellett egy rakás széttört márvány mögött. Túl gyorsan, hogy fel lehessen ismerni és aztán el is tűnt a sötétségben.
- Az emlékeiben lyuk van – mondta Vosk maga köré. Mindent elvesztett, amit megtanult. Nem tudom hogyan. Valaki… valakinek már ki kellett szívnia őket.
- Valaki más? Úgy gondolod, hogy valami másik Dimir által kiképzett pszichikus vámpír lopódzott el Beleren-hez az útvesztő titkáért?
- Nem, mester.
Az árnyékok egy férfi alakjává egyesültek, egy csuklyás alakká, aki előre lépett. Vosk nem tudta megnézni az illető arcát a sötét csuklya alatt, de amikor beszélni kezdett, Lazav hangján tette.
- Cserbenhagytál, egykor ígéretes ügynököm, és ezt most saját magamnak kell elintéznem. De kitaláltam neked egy hozzád illő büntetést. Bízom benne, hogy költőinek fogod találni.
Mint az árnyék, ami elszakadt a gazdájától, Lazav csuklyás alakja csendesen előre jött. Vosk ösztönösen hátrébb lépett amint az megjelent.
- El leszel… felejtve.
Karmos kezek bukkantak elő a köpenyének ujjaiból, és Lazav lehúzta a csuklyáját, hogy szembenézzen szemtől szemben Voskkal. Vosk meglátta Lazav arcát és elállt a lélegzete.
Mirko Vosk a saját arcát látta visszavigyorogni magára.
Egészen az utolsó részletekig ö volt. Homlokának minden vonása, minden egyes szempillája, a nyakának minden egyes görbülete és erezete visszaköszönt másik tekintetében.
- Alakváltó – lélegzett fel Vosk.
- Vigyétek – mondta Lazav.
A reszelős hang, ami éveken keresztül utasításokat adott neki, nagyon rosszul hangzott a kihívóan néző saját arcából. Ettől az abszurditástól bénultan, hogy látja ezt a természetellenes rettenetet, az ellopott saját bőrét, alig vette észre, hogy alakok bukkantak elő az árnyékból.
Dimir ligamágusok emelkedtek ki a falból, megragadták a karjait és a nyakát, lefogták és valamilyen hideg mágikus fémet csattintottak rá. Bekötötték a szemét és megragadták, a sarkai végig súrolták az egyenetlen talajt, ahogy Lazav kikacagta őt.
A nevetés végig visszhangzott a csarnokban, ahogy az akusztikai és illúziómágia szétszórta, forrásnélkülinek, ijesztően hangzott a mindhol lévő jelenlétével. A hang átjárta Vosk agyát, ahogy a kezek vakon és magatehetetlenül a város alá húzták.
Hová vigyenek? – kérdezte Lazav hangja, most még közelebbinek érezte, - mint annak előtt - ahogy fagyos hangon, szavakkal szólalt meg az elméjében. Hol legyen a börtönöd?
Napoknak tűnő útja során a ligamágusok avas tócsákon, lépcsökön lefelé, kanyargós szennyvizes alagutakon húzták keresztül. Elfogói átemelték egy ismeretlen gáton és keresztülcipelték széles visszhangos tereken. Felkísérték őt egy nyikorgó, bizonytalan deszkázatra és beledobták valamilyen bűzös vízbe. Kötelet kötöttek köré, mérföldnyi mélynek tűnő verembe eresztették le, aztán újra csöveken és alagutakon húzták keresztül. Egész idő alatt bizonytalan számú kezek vasmarka fogta, a Dimir Ház más ügynökei, pont olyanok, mint ő.
Végül Vosk fogvatartói, mágia segítségével keresztüllökték az alagút falán – amennyi idő alatt átlendült a kövön tisztában volt azzal, hogy vastag a fal. Ahogy földet ért és megérezte a hideg köves felületet, a kezek egyszerre engedték el. A kötelékei elolvadtak, újra szabadon tudta mozgatni a karjait és a fejét. Leszedte az arcára erősített kötést, de semmit sem látott. A körülötte lévő sötétség teljes volt.
Érezte a teret maga körül. Hirtelen megjelentek a börtönének határai, látta, hogy a plafon alacsonyan volt. Bizonytalan volt a cellájának méretében, és a sima köveken kívül jellegtelennek tűnt. Vosk érzékeny ujjai semmit nem éreztek a kőben, sem egy törést sem egy barázdát, de még egy repedést sem. Az öklével megütötte a falat, de az annyira sima volt, hogy elnyelte az ütését. Sötétben volt, egy jellegtelen dobozban, valamilyen ismeretlen helyen messze mélyen a kerület alatt.
A hang a fejében az egyik oldalról a másik oldalig visszhangzóan felnevetett.
- Elrejtettelek. – mondta. Egy olyan technikát használtam, amit egy hajdan volt legtehetségesebb ügynökömtől tanultam, kiszívtam azoknak a mágusaimnak az emlékét, akik idehoztak téged. Rajtam kívül most már senki sem fogja tudni, hogy hol nyugszik Mirko Vosk. Senki.
Lazav hangja a fejében nem mondott semmi mást. Minden elcsendesedett.
Vosk a hátát a szilárd falnak vetve lecsúszott.
Egy pillanattal később zizegő hangot hallott a sötétségben, majd légzés hangját. Valaki más is van még vele a cellában.
- Hello? – mondta egy férfihang valahol a sötétben. Van itt valaki? Kavin-nak hívnak. Kérem, hol vagyok?
A fordítás Snike és Oleeware munkája!