Severnyák Illés: MtG krónikák: SUTTOGÁS A SZÉLBEN – Langley Hyde tollából
Szerző: nutso / Kategória: Magic: the Gathering cikk / Dátum: 2023.03.31 13:34Teferi egy Phyrexiai szörnyet csapott le Karn munkapadjára, majd egy késsel odaszögezte azt. A lény dühösen felsikoltott, majd vonlagani kezdett miközben poliptestébõl feketén csillogó olajat fröcskölt szét. Karn szenvtelenül figyelte a vergõdését.
– Ez már a második szabotõr, akit megtaláltam. Teferi irányította a csapatokat, miközben tábornokként és parancsnokként is tevékenykedett – ez nem egy könnyû feladat volt az új koalícióban, ahol annyi faj lépett szövetségre egymással.
– Milyen kárt okozott? – kérdezte Karn.
– Az élelmiszerraktárban volt – mondta Teferi. - Jhoira átvizsgálja, hogy megfertõztek-e valamit, de amíg nem tisztítja meg õket, addig nincs vacsora. Képzelheted, hogy a csapataink mit érezhetnek.
Karn csak elvont fogalmakkal értette a szerves lények táplálékhoz való viszonyát, de tanúja volt annak, hogy akár egyetlen étkezés kihagyása is milyen ingerlékenyé teheti Jhoirát, még akkor is, ha ez nem volt betervezve. Nagyobb léptékben elképzelve ezt…
– Ez megszakítja Jhoira munkáját?
Az hogy egy lényt talált az élelmiszerraktárban? Vagy, hogy a kém átadja Sheoldred-nek azt az információt, hogy hol vagyunk? Karn képtelen volt megállapítani a kém kilétét. Jaya, Jodah és Ajani még nem érkezett meg, és arra számított, hogy amint megérkeznek, tudnak majd segíteni. Jhoira el volt foglalva az önmegsemmisítõ berendezés Mana Torony burkolatára való telepítésével. Ez volt most a legfontosabb, mivel Sheoldred csapatai már gyülekezni kezdtek. Nem engedhették meg Sheoldrednek, hogy megszerezze és átalakítsa a Mana Tornyot. Ha ezt megtenné, képessé válna az erõkövek elkészítésre, amihez ha Thran acélt használna, azzal szinte elpusztíthatatlan szörnyû alkotásokra lenne képes.
Teferi megrázta a fejét. – Fel van szerelve, és jelenleg az ágyúkat köti be Mana Torony erõforrásához.
Az odaszögezett vergõdõ szörnyûségrõl Karn nem tudta elképzelni, hogy milyen információkat tud továbbítani Sheoldred számára. Egyik kezét rátette a szörnyre miközben eltávolította a pengét belõle, majd a lényt egy olvasztótégelybe dobta. Mire az vonaglani és sziszegni kezdett miközben felforrt a vére, lángra kapott az olaja, megfõtt a húsa, és a megolvadt a fém része.
– Hogy halad sylexen végzett munkád? – kérdezte Teferi aggódón. A mellvértje alatt megmozgatta a vállát. Egy csat kilazult, de a még gyógyuló sérülései miatt még nem tudta körbeérni, hogy megigazítsa azt.
Befejeztem. Karn meghatározta, hogyan kell aktiválni. De habozott hangosan kimondani. Mi van, ha Karnnak nem egy kémet kellett keresnie, hanem egy kémeszközt, elrejtve valahol a Mana Torony fedélzetén? Elõrelépett, és meghúzta Teferi mellvértjét, örült, hogy neki nincs szüksége ilyen felszerelésekre. Az organikus lények felsõteste hatalmas vödrök voltak a szerveik számára, ez nyilvánvaló tervezési hiba volt. – Kérlek, maradjon nyugton. Nem kockáztathatom meg, hogy a rosszul illeszkedõ páncélzat miatt sérülés érjen. – mondta Karn.
– Túl könnyû volt úgy gondolni rád, mint valami tárgyra miközben néztem, ahogy felépítenek. – mondta Teferi lehajtott fejjel. – Már amennyit ér Karn, elnézéseset kérem, ahogy a múltban bántam veled.
– Elfogadom a bocsánatkérését.
Egy kürt harsant fel a fedélzetek felett, harcra hívva a csapatokat.
Teferi könnyed futásnak eredt, Karn követte õt a fedélzetre. Mivel Jhoira mûhelye az orrban volt, innen Karn rálátott az egész Mana Toronyra. Az alsó szintek úgy néztek ki, mint egy hasított földgömb; a két félteke egy olyan szerelvénnyel csatlakozott, amely a Mana Torony lábait támasztották alá. Bár Karn nem láthatta õket ebbõl a szemszögébõl, tudta, hogy azok vörös sivatagi sziklákhoz vannak kapcsolva, a Mana Tornyot így a szikla oldalhoz rögzítették. Hasonlóképpen a távoli tat féltekét is, amit egy kötélhíd köti össze Shiv hegyeivel. Mindkét fedélzetrõl városi épületek emelkedtek a magasba. Fölötte a felsõ fedélzet a kormány felé emelkedett, amely egy kiemelkedésben helyezkedett el ami, az elülsõ félgömbre nézett. Goblinok és a viashinók szétszedték az épületek közé beékelõdött ételárusok bodéit, és ostromgépeket gördítettek ki a helyükre. Mana ágyúk lógtak az oldalakon, mindegyikük a sivatagot célozta.
A sivatag forrongott. A Mana Torony alatt a Phyrexiaiak olyan sokan voltak, hogy Shivan fényében szivárványos medencéhez hasonlítottak. Felszíne megemelkedett, mint egy óceáni hullám, úgy tûnt mintha egy bálna akarna kiugrani belõle, hullámzott, megtört, majd egy hatalmas szörnyûség bukkant fel a mélyébõl.
Ez nem egy újabb bevetés volt.
Teferi felüvöltött – Az ágyúk állapota?
- Még nem áll készen! – kiáltotta az egyik nõ.
A Phyrexiaiak elsõ hulláma átlépte a Mana Torony oldalait. A koalíciós harcosok hátralökték létráikat, levágták a kapaszkodó kampókat, és lándzsákat döftek az eltorzult szörnyekbe.
Egy Phyrexiai dreadnought emelkedett ki a hordából, hatalmas bálnaszerû volt – csak Karn egyetlen olyan bálnát sem látott, ami százlábú lábakkal vagy állkapoccsal volt ellátva. Csillogó fekete testébõl kövek csillogtak, páncéllemezeibõl pedig apró szálak vonaglottak elõ, mintha a levegõt ízlelnék. A Mana Torony felé indult miközben állkapcsai csattogtak.
– Kilenc pokol – motyogta Teferi. Célozzátok meg a dreadnoughtot mellkasát! Tartsatok ki, amíg készen nem állnak az ágyúk tüzelésre.
Jhoira emelkedett ki az alsó fedélzetrõl, két emberi technikussal a sarkában. Az ágyúkhoz rohant, majd letérdelve ellenõrizte a csatlakozópontokat. Asszisztensei leültek az ágyúk mögé, majd a dreadnought felé célozták õket. Az ágyúk elkezdtek feltöltõdni, csövek elejét égõ kék energia koszorúzta.
Jhoira legyintett. "Tûz!"
Az ágyúk kiengedték robbanó sugarukat, amelyek a Phyrexiai lény mellkasába csapódott, elszenesítette a fémet, és visszavetve õt a saját seregébe. Kék energia égett a páncéllemezei között. Jhoira intett újra, és az ágyúk másodszorra is dreadnought-ra tûzeltek, átszakítva meggyengült páncélját. A szörny saját csapataira esett, szétzúzva õket.
– Nos – mondta Jhoira – ezek mûködnek.
Egy árnyék suhant végig a Mana Torony fedélzetén. Weatherlight szárnyalt odafent, és egy pillanatra Karn megkönnyebbülést érzett – egészen addig, amíg meg nem látta, hogy sortüzet zúdít egy csapat viashino-ra szétszakítva õket.
– Ó, nem – motyogta. Most, hogy közelebbrõl nézte, látta, hogy azok a tekercsek és indák, amelyeket korábban álcázásként szolgáltak, már nem halottak. Még a pilótafülke is megkérgesedett, a vér és a belek bõrszerû bevonattá száradtak az egykor csillogó üveg felett. A Phyrexiaiak teljessé tették Weatherlightot.
A hajó alacsonyan csapott le, majd kitekeredett iszonytatos lényeket dobott le a fedélzetérõl, némelyikük kicsi volt, mint egy macska, mások tömzsibbek és medveszerûek voltak, de mindegyikük összeolvasztva beteljesített emberekkel. Sheoldred biztosan abban reménykedik, hogy legyõzi õket, mielõtt Jhoira befejezi az önmegsemmisítõ mechanizmus felszerelését a Mana Toronyon gondolta Karn. Ha ezek a Phyrexiaiak hátulról támadnák meg Teferit és a viashinókat, az ágyúk védelem nélkül maradnának.
Karn megindult, hogy összecsapjon velük. Egy humanoid Phyrexiai ugrott le a Weatherlight fedélzetérõl a Mana Toronyra, vonásai furcsán ismerõsek voltak. Dupla karjait felemelve tartva Karn felé sétált. Fémtüskékkel megrakott sápadt haja hátra volt simítva, szemébõl fekete olaj szivárgott le az arcára. Karn felé nézve vigyorra húzta a száját. – Már jó ideje, régi barátom.
Ez nem volt lehetséges – mégis az volt. Ertai.
Karn halottnak hitte. Bármilyen technologiát is alkalmaztak a Phyrexiaiak az életre keltésére, ennyi évszázad után ugyanaz volt, mint régen: ahogy a vállait tartotta, ahogyan összehúzta a szemét Karnra, ahogyan tartotta a kezeit; ezek stílusjegyek változatlanok maradtak.
Magasan fent a kékségben, sötét foltok sárkányokká rendezõdtek, megindultak lefelé a teljessé vált Weatherlight felé. A hajó megfordult, és magasba emelkedett, hogy befogja a sárkányokat, épp hogy csak elkerülve a lángcsovák kitörését. Darigaaz a Weatherlight hajótestére vetette magát, belekapaszkodott a léghajóba, és végig hempergett vele az égbolton. Hátsó karmaival úgy kapott bele Weatherlight-ot borító kábelekbe, mint ahogy egy macska, aki épp kibelez egy nyulat.
Karn szembefordult Ertaival.
Ertai gúnyosan tárta szét két karját. - Oly régen volt, amikor Weatherlight ott hagyott meghalni. Mindannyian visszajöhettek volna értem. De nem tettétek. És most nézd meg, ki a kapitánya, ez a sors fintora.
– Nem a sorsé – mondta Karn egyszerûen. – Norn tervezte így.
– Lehet, hogy õ különlegesnek tart, Karn – mondta Ertai –, de én tudom az igazságot. Bármi, amit megépítettek, szét is szedhetnek.
Ertai mosolygott, és négy kezével kettõs íveket, ragyogó varázslatot írt a portól fojtott levegõbe. Karn megindult felé, Ertai pedig egy csuklómozdulattal a késdobásnál sebesebben kilõtte a varázslatát. Csillogó fény csapódott Karnba. Arra számított, hogy visszapattan a testérõl, egy korábban elmondott védõvarázslattól, amivel elbûvölte magát, de úgy érezte, hogy szilárd rozsdává válik, ízületei hirtelen mûködésképtelenné váltak.
– Volt idõm ezen gondolkodni az ébredésem során – mondta Ertai. – Volt idõm tervezni, újratervezni magam, hogy harcolni tudjak… veled.
- Mit… csináltál? - kérdezte Karn reszelõs hangon.
Ertai felemelte megkettõzött karjait, és a levegõbe húzta Karnt, mintha Karn nem lenne több, mint egy darab pitypang pihe. A szorítás erõsebb lett, szinte összepréselte. Ha Karn-nak tüdeje lett volna azonnal elájult volna. Összeszorította az állkapcsát, de ez nem enyhitette azt a kínt, amely a páncél lemezébõl áradva keresztül pulzált benne. Fémteste gyûrõdõ hangot adott, behorpadt a nyomás alatt. Ertai lassan – ujjról ujjra – kinyitotta a kezét, kitárta az öklét, de nem engedte el Karnt.
– Felismerhetetlen leszel – mondta Ertai. – Gyönyörû és új.
Karn testén fagy szökött virágba, fehér csillogás borította fémtestét. Lehûlt. Érezte a fém összehúzódását, amely megfeszült a Shivan sivatagi hõség és varázsolt jég közötti hõmérséklet-különbség miatt. Ertai megcsavarta a kezeit egy mozdulattal, majd széthúzta õket. A feszültség zúzásból nyújtásra változott, ahogy Ertai el kezdte húzni Karn combját a testétõl. Úgy kezdte szétszedni Karnt, mint egy rovart kínzó kegyetlen gyerek. Karn ízületei meghúzódtak a nyomás alatt. A fém megadta magát Karn vállában és térdében, az ízületek megnyúltak és elszakadtak.
Milyen lehet meghalni?
Karn soha nem gondolt rá – nem volt reális lehetõsége erre A halál olyasmi volt, ami más emberekkel történik meg, egy tragédia, amelyet elkerülhetetlenül túlélt, és azt hitte, hogy mindig is túl fogja élni. Nem tudott küzdeni ellene, nem tudta megállítani Ertai-t. Ezek jutottak eszébe miközben a Mana Tornyot lerohanták.
Nem akart meghalni.
Ertai elvigyorodott. A nyomás felerõsödött.
Ha meg kellett halnia, akkor elõször meg kellett volna védenie a sylex-et. Karn belenyúlt a Vak Örökkévalóságba, a zúgásba beleszõtte a varázslatát, hamarosan s a legkeményebb anyagi részecskét húzta elõ, amit csak tudott. Jhoira mûhelyében képzelte el távoli sylex-et. Soha nem hozott létre anyagot ilyen távolságra a testétõl. De erõltette, remélte, hogy ez a helyes. A lehetõ legsûrûbb szénszálakat sodorta az éterbõl, és a sylexet titán dobozba zárta. Áthatolhatatlan masszává szõtte ezeket a szénszálakat a doboz körül. Ebbõl a távolságból óriási akaraterõ kellett ehhez. Erõsen a teremtésre összpontosított, nem pedig a testében tapasztalható csavarodás érzésére.
Egy üvöltés – mintha egy kotrógép, amely követ törne.
Az Arany Flotta végigsöpört a Shiv vörös hegyein, kõ kavargott a nyomában, és a Mana Torony mellé ereszkedett.
Ajani ugrott ki Flotta fedélzetérõl, Ertai mögött ért földet. Egy sima mozdulattal kihúzta a hátára csatolt a kétfejû fejszét, és Ertai felé suhintott. A Phyrexiai mágus hátratántorodott, a koncentráció megszakadt, és egy sikoltással átbukott a Mana Torony oldalán.
A Karnt megragadó varázslat enyhült, Karn talpra esett. A térde elengedett, és elesett. Túlságosan megsérült ahhoz, hogy felálljon.
Ajani, fogait mutatva, halk tisztelgésként meglendítette fejszéjét. – Visszatértem, hogy az oldaladon harcoljak, barátom.
Az erõs nyomástól nyikorgó Karn meghajtotta a fejét. Örült, hogy ennyit megtehet: már nem volt harci állapotban. – És én, örülök neki. Meg kell védenünk Jhoira mûhelyét.
– A mûhelyét? – kérdezte Ajani. – Mi lesz a kormánnyal?
– Jhoira tartani tudja. Karn a kormány felé biccentett, ahonnan a fedélzetre nézett, jó magasan és jó messze a harctól. – A Sylex. A Sylex a mûhelyében van.
Ajani vad morgással megfordult, és a Phyrexiaiak közé vette magát.
Csáklyák érkeztek az Arany Flottából, ahogy közelebb ért a Mana toronyhoz. A phyrexiaiak a Mana torony oldalán másztak még, amikor az Arany Flotta a Torony tat részénél pozícióba ért. A Flotta legénysége pallókat dobott ki, hogy áthidalják a rést. Jaya vezette a rohamot, õt követte Danitha, Capashen ház színeiben, majd népe csatakiáltásával az ajkain Radha. Keldon harcosok és Benaliai lovagok özönlöttek elõ a Flottából a Mana Torony fedélzetére. Hatalmas pengéikkel a Phyrexiaiak közé vetették magukat, és a lények széthasításába kezdte.
Jaya egy lángfüggönyt emelt fel, és végighúzta a fedélzeten, a Flotta csapatai felé terelte vele a Phyrexiaiakat. - Karn! Mennyire kéred megsütve a síkközi szörnyeket?"
- Nem igényelek táplálékot" - mondta Karn.
Jaya szemeit forgatva, és tûzíveket rajzolt. – Sosem becsülnek meg. Skarlátvörös láng pengékként kavargott körülötte, és belevágott a Phyrexiai szörnyek közé. Felemelte a kezét, az ujjai meggörbültek az erõfeszítéstõl, hamarosan elektromosság kezdett kialakulni körülötte. Hatalmas dörrenéssel egy villám csapott át az ellenség sorain. Úgy látszik, Karn figyelte õt. Így amikor legközelebb felé fordult, elvigyorodott. - Mi az? Tanultam néhány új trükköt.
Mögöttük, a Mana Torony peremén túl, messze lent a sivatagi homokból, egy hatalmas és fényes viridián emelkedett ki. Az a kinézet, azok az elágazó szarvak – Karn túlságosan jól ismerte õket. Sheoldred, most egy Dominaria õsi háborúiból itt maradt, rémálomszerû géphez volt csatlakoztatva. Kis emberi törzsét a Mana Toronnyal egy szintre hozta.
– Karn. Amikor Sheoldred beszélt, az egész teste rezonált, és hangja dallamosan furcsa harmóniával megtöltötte a csatateret. – Nálad van a sylex ami az enyém.
Karn terve, hogy a sylexet használja Sheoldred elõcsalogatására, bevált.
– Jaya, menj a mûhelybe, és szerezd meg a sylexet – mondta Ajani. – El kell vinnünk innen.
Jaya bólintott. Saját visszavonulását tûz lobogásával borítva behátrált a mûhelybe. Ajani és Teferi az ajtó mellett állt.
Sheoldred elõreindult, nem annyira a sok lábával lépkedett, inkább a seregén úszva, miközben szörnyeket gyûjtött a testéhez, amiket aztán menet közben beépített magába. Oldalról közelítette meg a Mana Tornyot. Ágyútûz zúdult a vaspáncéljára, de minden lepergett a testérõl. Nem tett kárt benne.
A Mana Torony szakaszai között próbál feljutni?
Sheoldred kinyitotta mandibuláit a sárkánymotor testén, és úgy rácsapta a testét a Mana Torony orr részéhez, mint egy faltörõütõs kos. A csapódás végigmorajlott a Mana Tornyon. A hajótesttõl a fémcsatlakozásokon, a rezgések végighaladtak a szerkezeten. Kinyújtotta a lábát a Phyrexiai seregbe. Vonagló rostjai magába húzódtak, ahogy a serege felözönlött a testére. Lábait létraként, sárkánymotoros testét pedig rámpaként használva a Mana Torony felsõ fedélzetére özönlöttek katonái.
Karn lekuporodott a mûhely ajtaja elõtt. Jaya miért nem ugrott még síkot a sylex-el? Karn sérült ujjai túlságosan meg voltak hajlítva ahhoz, hogy ökölbe szoruljanak, ezért a tenyerei közé csapta a Phyrexiaiakat. Tudta, hogy mögötte a két síkjáró hasonlóan harcol. A lehetõ legjobban meg kell védenie Ajanit és Teferit. Nem tudott segíteni, csak csodálta, ahogy Teferi küzdött: aki nemcsak egy síkjáró, hanem egy apa elszántságával küzdött. Olyan ember volt, aki úgy döntött, hogy megmenti a lányát és a saját síkját. Mégis, amikor Karn félredobott egy szörnyeteget, amely úgy nézett ki, mint egy ember egy ló és egy tintahal ötvözete, figyelemmel kísérte Ajanit. Eléggé elõl kellett maradnia, hogy távol tartsa magát Ajani íves ütéseitõl. Ajani olyan simán tudta megpörgetni azt a kétfejû baltát, és átsöpörni a fémen és a húson egyaránt, hogy a Phyrexiaiaknak egy pillanatba került, mire átgondolták, mi is a baj, mielõtt kettészelte õket. A Phyrexiai hadsereg végérõl erõsítés jelent meg – nem mintha szükségük lenne rá, gondolta Karn. Még két dreadnought. Óriási fémlemezek fedték kábeleiket, lüktetõ szerveiket és húsukat, amelyeket akkora tüskék borították, hogy akár három embert is átszúrhatnának velük. A dreadnoughtok elõre cammogtak inas lábaikon.
- Kilenc pokol… Teferi suttogta Karn mögött. Majd felüvöltött. - Készítsétek az ágyúkat!
- Nem tudom, hogyan kerülünk ki ebbõl a gyõztesen – mondta Ajani.
A láthatáron az árnyék egyre jobban sötétedett – egy hirtelen tornyosuló zöld vonal jelent meg. Karnnak szinte úgy tûnt, mint egy erdõ széle lenne.
Magasan fent sárkányokkal körbevéve Darigaaz zuhanásba kezdett a dreadnoughtok felé. Fejével belecsapott az egyikbe, majd elkezdte lemezrõl lemezre szétszedni. Weatherlight üldözõbe fordult, denevérszerû vitorlái ügyesen bele kaptak Shiv szelébe, hamarosan beteges zöld fénysugárral zavarta meg a sárkányokat.
A Mana torony megremegett, majd dübörögni kezdett. Karn érezte a szívkövet, belseje zümmögve válaszolt, hívás és válasz, mint egy duett kezdete. Jhoira bizonyára befejezte a munkáját, és felébresztette a Mana Tornyot. A Torony felállt. Lassan, kérlelhetetlenül.
A fedélzeten mindenki – még a Phyrexiaiak is – abbahagyták a küzdelmet, hogy visszanyerjék az egyensúlyukat, ahogy a Mana Torony felemelkedett és lábra állt. Karn érezte, ahogy a teste erõsebben nekinyomódik a fedélzetnek, ahogy a légáramlat végigáramlik sérült ízületein, tisztán és forrón a csata szennyéhez képest. Megsérült a behorpadt fémlemeze.
Mana Toronyt a sivataggal összekötõ híd maradványai leszakadtak. Sheoldred mandibulái végigcsikorogtak a Mana Torony oldalán, Karn érezte, hogy az egész szerkezet megremeg, ahogy Sheoldred elvesztette fogását a hajótesten.
A Mana Torony szabad volt.
Sheoldred megbillent, egyensúlyát vesztette.
A Mana Torony hamarosan megindult elõre a sziklás sivatagi tájon, nem kecsesen, de hatékonyan, kiegyensúlyozottan, szétzúzva maga alatta a Phyrexiaikat. Menet közben sziklát kanalazott fel, oldalán olvadt lávát lövellt szét a Phyrexiai seregre. Karn nem látta a részleteket, de látta az eredményeket: fogyatkozó tömegek, amelyek égés közben összezsugorodtak, majd alámerültek az olvadt kõzet vastag hullámai alatt.
A Phyrexiai hadsereg elkezdett visszavonulni. A sötét felhõ, amelyet Karn megpillantott a láthatáron, lombokká és fákká változott közben. Magnigótok sorra vonult elõre, hûvös árnyékokkal és zöldellõ lombokkal sötétítették el Shiv sivatagát. A Mana Torony lávája a Phyrexiaiakat a Magnigótok ágai alá terelte. A Magnigótok beléjük hasítottak miközben a Yavimayan elfek, akik broméliákként ragyogtak a Magnigótok végtagjain, nyilakat záporát küldték az alattuk lévõ szörnyetegekre.
Egy repülõ kavu siklott fel a fedélzetre, Jodah ugrott le a hátáról. Egy sápadt bõrû, foltos arcú elf ugrott le utána. Meria. Jodah mesélt neki róla. – Rengeteg síkjáró – mondta az elf. - Megtiszteltetés veletek együtt harcolni. És a Mana Torony még nagyobb, mint képzeltem!
A fedélzeten körös-körül Yavimayai elfekkel a hátukon újabb sikló kavuk ereszkedtek le. A harc újra fellángolt, amint az elfek megrohamozták a Phyrexiaiakat. Keresztül robogtak rajtuk, és kiszabadították a szorongatott védõket. Jodah égõ, fehér fényt emelt, védõpajzsba burkolva az ágyúkat és azok kezelõit, hogy így megszerezze nekik a fegyvereik kezeléséhez szükséges idõt. Az ágyúk felrobbantották a nagyobb Phyrexiákat, kiütötték õket, mielõtt még megpróbálhatták volna áttörni a Mana Torony védelmét. Meria, Radha és Danitha mellé esett, és úgy koordinálta csapatait, hogy a yavimayai íjászok a Benaliai és Keldon harcosok mögött sorakoztak fel. Nyilaik hullámként íveltek át a Keldonok és Benaliaiak fölött, és fölhöz szögezték a közeledõ szörnyetegeket.
Meg vagyunk… mentve – mormolta Teferi.
Hangjának tónusa alapján nem tartotta lehetségesnek ezt a dolgot. Karn sem gondolta így.
Jaya elõbukkant Jhoira mûhelyébõl, és kilépett Teferi és Ajani közé. A karjában tartotta azt a titáncsomót, amelyet Karn generált a sylex köré. A fogait csikorgatta, ahogy kicipelte. Karnnak eszébe sem jutott, hogy egy ilyen és ekkora súlyú tárgyat nehéz lehet mozgatni az ember számára.
– Egyedül nem tudom átvinni a Vak Örökkévalóságon – ismerte el Jaya. – Túl nehéz ahhoz, hogy síkot váltsak vele.
Karn bólintott. Behajlított kezeit áthúzta a tok felett, leszedve ezzel a védõ fémbevonatot. Aztán ismét intett, és a zár nélküli láda kinyílt. A sylex ott csillogott a dobozában. Így már elég könnyû lenne Jaya számára, hogy elvigye.
"Végre." Ajani hangja eltorzultan csengett fel, nem a vérszomjas morgás által, hanem… gépiesen.
Karn a barátja felé fordult.
Ajani kínos grimaszban kitárta a fogait. Lesimította a fülét, és összehunyorította a jó szemét. A bõre felhullámzott, mintha férgek másztak volna a bundája alatt.
Jaya hitetlenkedõ hangot adott ki magából. Teferi elõrelépett. Nem – Ajani nem lehet…
Ajani jó szeme elkerekedett a rémülettõl. Tagadóan megrázta a fejét, és azt mondta, hogy - Nem, nem, nem. Megmarkolta a karját, mintha vissza tudná tartani a bõre alatti Phyrexiai rostokat, és megakadályozná, hogy azok kibújjanak. Ám azok feltornyosodtak, feltépték az izomzatát és szõrzetet, hogy aztán felfedjék a karcsú, sûrû Phyrexiai izomzatot, amely az eredti alá került beültetésre.
Ajani teljessé vált. Õ volt a kém, az áruló. Õ árulta el õket Sheoldrednek.
Jaya védelmezõen a mellkasához szorította a sylexet. Még mindig döbbenten, hátrált egy lépést, és a mûhely felé próbált visszavonulni. Tûz lobbant körülötte körülölelve õt. Ez a mozdulat mintha aktiválta volna Ajanit. Felfelé söpörte a fejszéjét, és a Jaya testébe mártotta. Jaya háta megfeszült, szája tátva maradt a fájdalomtól. Összeesett.
Teferi felemelte a kezét, varázslata lelassította Ajani támadását. Karn megrohanta a leonint. Jaya elé helyezkedett, abban a reményben, hogy valaki, bárki, gyógyító varázslatot tud mondani a hason fekvõ testre. Ajani belevágta a fejszét Karn törzsébe. Karn arra számított, hogy a penge lecsúszik a fém testérõl, de az mélyen belevágott, mintha csak hús lenne. Fájdalom sugárzott fel a sebbõl. Karn megmarkolta a fejsze nyelét, és megpróbálta kiszabadítani, de a penge beágyazódott. Ajani könnyedén elhaladt mellette, Teferi túlságosan kimerült ahhoz, hogy tovább lassítsa.
– Sheoldred jól kiszámította az erõdet. Az Ajani torkából kiszûrõdõ mechanikus hang egyáltalán nem hasonlított a szokásos morgásához. - Sylex és a Karn. A két tárgy, amelyet a Suttogó Egy meg akart szerezni Dominariáról.
– Meg kellene… ölnöd – zihálta Jaya –, mielõtt megengedném…
– Igen – mondta Ajani egyszerûen, és egyik kezével a levegõbe emelte Jaya-t. – Haldokolsz.
Jaya köhögött. – Talán. De nem egyedül. Tûz ömlött ki Jaya testébõl, fehér és skarlátvörös lángokban. Ajani vicsorgott, és hátratántorodott, szõre leégett, hogy így feltárja a bõre alatti megfeketedett vezetékeket és kábeleket. A levegõt elszenesedett olajszag töltötte meg. Tönkrement kezének egy lökésével áthajította Jayát a Mana Rig peremén.
Teferi zihálva vette a levegõt. Jodah halkan felkiáltott.
Karn megpróbálta eltávolítani Ajani fejszéjét a testébõl, de sérült ízületei meghajlottak a nyomás hatására, és a penge meg sem mozdult. Sylex olyan közel volt – közvetlenül elõtte, ahová Jaya leejtette. Bosszút állna érte, de Ajaninak igaza volt. Sheoldred tökéletesen kiszámította az erejét. Talán többet árult el magáról a Koilos-barlangban, mint amennyit tudott. Ajani a barátság paródiájaként átkarolta Karnt, és magához húzta. Másik kezével felemelte a Sylexet és összegyûrte a kezében, mintha az õsi tárgy csak papírból készült volna. Karn csak rémülten tudta nézni, ahogy az eszközt szegélyezõ bonyolult rúnák röviden felvillannak, majd elhalnak.
Sheoldred nekicsapódott a Mana Toronynak, megállította annak elõrenyomulását, Magát a hegy és a torony közé szorította, a becsapódás végigzörgött a hatalmas torony testén. A csata hulláma ismét megfordult, amint a Phyrexiaiak lezúdultak a hegyoldalról a fedélzetre. Benaliaiak, Keldonok, Yavimayan elfek, goblinok, emberek és viashinok most nagy nyomás alatt küzdöttek.
Karn küzdött Ajani szorítása ellen. Jodah és Teferi döbbenten álltak. Mindez pillanatok alatt történt meg.
Sheoldred szétvált, a kis humanoid fele kipattant a hatalmas sárkánymotor gazdatestérõl, felfedve egy kígyószerû gerincet, amelyet a nagyobb gazdatestbe való beillesztéshez használt. Humanoid része lecsúszott hatalmas törzsén és a Mana Torony fedélzetére zuhant. A síkjárók felé indult. Szarvas sisakja hátra volt hajtva – Karn által elképzelt nyers hús és fém helyett inkább sápadt bõr volt alatta. Sheoldred felfedte finom orrát, telt ajkait és nagy, sötét, szomorú õzike szemeit. Kétségtelenül valami régen meghalt szerencsétlen asszonytól szedte le az arcát.
Kicsi, sápadt kezét Karn mellkasára szorította. - Nálam van a Mana Torony. Nálam vagy te. Dominaria invázió alatt áll. Népem minden csodája a te csodád lesz. Minden szépségünk a te szépséged lesz. Csak egy igazság van. Az evolúció következõ lépése a teljessé válás.
A csatatéren körös-körül Phyrexiaiak mormolni kezdték: - Csak egy igazság van. Morajuk az eltorzult szájakból lágyabban, mint a szél szállt fel. Csak sokkal hátborzongatóbban hangzott.
– Köszönhetõen az erõfeszítéseidnek nem úgy történt, ahogy elterveztem Karn. Megragadta a láncot Karn nyakában, amelyen a jóskészülék, a lokátor és a kütyü volt, amellyel a Weatherlight- tal kommunikált. – Nem, ez jobb. Van egy tervem, Karn. Egy tervem neked – és Dominariának. Az összes síknak.
– Azt hiszem, csalódni fogsz – harsantak fel Jhoira szavai, melyeket felerõsített a torony szerkezete.
- Mert ma nem kapod meg, amit szeretnél. Hosszú szünet következett mintha Jhoirának kényszerítené, kellene magát ahhoz, hogy megtegye, amit helyesnek tartott. Karn hitt benne. Aztán egy baljóslatú ketyegés hallatszott a Mana Torony központi szerkezetébõl. Jhoira elindította a Mana Torony önmegsemmisítõ mechanizmusát.
Az Arany Flotta elszakitotta magát, és beleszáguldott a homokba.
- Jodah, kiáltotta Jhoira, - Mindenkit portálj ki innen! Most!
Jodah feltápászkodott. A Mana Torony fedélzete körül portálok örvénylettek fel, elnyelve a közeli csapatokat. A meglepett katonák, akiket nem szívott be a portál, a bajtársuk lökte át, hogy megértsék, mi fog történni. Jodah létrehozott egy kaput, és beledobta Danithát, Radhát és Meriát, biztonságos helyre helyezve õket, távolabb a robbanás sugarától. Még arról is gondoskodott, hogy Meria értékes kavuja ne maradjon le, és egy örvénylõ portálba burkolta be. Végül Jodah Karnra nézett. Sajnálattól ragyogott fel szeme, visszalépett az utolsó kapuján.
A fedélzet hátborzongatóan elcsendesedet. Sheoldred a lopott arcával mozdulatlan volt, Ajani karja csontvázszerû elszenesedett roncs volt, ahol Jaya megégette.
Karn várt.
- Elértem a célomat. Készen állok a visszatérésre. Sheoldred kifújta a levegõt. Karn nem tudta megmondani, hogy csalódottan vagy elégedetten sóhajtott-e fel. Mögötte lévõ levegõben egy skarlátvörös, elõször csak gyöngyszemnyi fény jelent meg. Villám járta körbe be, miközben a fény ragyogó, örvénylõ skarlátvörös gömbbé tágult. Erõtõl üvöltött, beleette magát a levegõbe és a környezetbe. Egyre csak nõtt feléjük, légkörbe rágta magát.
Sheoldred lehajtotta a fejét, és megérintette az arcát. – Milyen kár. Ezt pedig szerettem.
Karn küzdött Ajani szorítása ellen, de a sérült teste és Ajani megnövekedett ereje miatt nem tudta kiszabadítani magát. A csúnya vörös fény elnyelte Sheoldredet. Egy kis sóhajjal arcát az erõtér felé fordította miközben az elmosta õt. Lángja Ajanit és Karnt égette. Karn úgy érezte, rettentõen forró volt, ahogyan rángatja a legbelsõ lényét azt ami Karnná tette, és… ellopta tõle.
Mintha nem lenne több mûtárgynál. A tolvaj célpontja volt.
Ahogy az éjszaka lehûtötte a sivatagi levegõt, Jhoira és Teferi befejezte a túlélõk koordinálását. Teferi felállította a sérültek sátrait, miközben Jhoira összeállította a munkaképes tartalékokat, hogy túlélõk után kutassanak a csatatéren és égessék el a Phyrexiai halottakat. Aztán mindketten munkába álltak goblinokkal, viashino civilekkel – voltak néhányan, akik nem voltak hajlandók elhagyni otthonukat és evakuálni –, hogy készleteket gyûjtsenek, tábort hozzanak létre a Magnigótok menedéket nyújtó törzsei alatt, és megbizonyosodjanak arról, hogy mindenkit szükséges szerint elláttak élelmiszerrel.
Mindketten kimerültek.
Jodah-al beszélni… Teferi mindezek után nem tudta, van-e elég ereje hozzá.
De valami mély tartalékból végül elõszedte ezt az erõt. Niambi is ezt kérte volna tõle.
Jodah letérdelt egy kiszögellésre, kiszáradt szemmel szemlélte a csatatér pusztítását. Csapatok túlélõk után kutattak, szétszorozott keselyûk az égen, éjszakába gõzölgõ fekete lávatocsák, ezek maradtak az ütközet után
Jodah kezében ágyazva tartotta Karn nyakláncát, a Phyrexiai lokátort, a Weatherlight kommunikátort és Jaya fehér hajából egy tincset.
- Gyere. Teferi leguggolt mellé. – Enned és aludnod kell.
Jodah felnyitotta a jósló szerkezet hátulját, és beletette Jaya haját, mint egy medaliont. - Nem tudom elengedni. Épp, hogy újra visszakaptam. Nem mehet el. Még nem. Életeken át ismertem, és még mindig nem volt elég idõnk együtt.
Teferi hatalmas ürességet érzett magában. Nem volt elég energiája, hogy bántsa. Jól ismerte ezt, Subira halála után nála is megmaradt ez a zsibbadás. Évekbe telt, míg a szélei elkoptak, hogy aztán megmutassa durvaságát ahhoz, hogy gyászolni tudjon. Sokáig gyászolta. Mindig megtette. Õ volt élete szerelme, és a gyermeke anyja.
Jhoira csatlakozott hozzájuk, csizmái ropogtak a kavicson. – Még mindig vannak élõ barátaink, akiknek szükségük van ránk, Jodah. Mik a tervei Sheoldrednek? Mit fog csinálni Karnnal és Ajanival?
– Nem tudom – mondta Jodah. – Hogyan harcolhatunk ellenük a sylex nélkül?
Jhoira keresztbe tett lábbal Jodah mellé ült, és átkarolta Jodah vállát.
Teferi a tájat szemlélte. - Emlékmûvet építünk Jayának, amely több korszakokat túl fog majd élni. Erõsségeit, eredményeit, csodáit nem felejtik el. Shiv zarándokhely lesz.
Jodah csak a fejét rázta.
– Vele maradok – mondta Jhoira.
Shiv vörös homokjából piramisba rendezve fehér kövek emelkedtek a levegõbe, amely körül folyamatosan égõ tûz lobogott. Jodah úgy állította be ezt a varázslatot, hogy a megfelelõ fényben, amikor Shiv szele megfújta, a láng egy nõhöz hasonlított, aki elfordult, hogy elrejtse mosolyát miközben fakó haja a semmibe hullott.
Danitha, Radha és Meria mind visszatértek hazájukba, hogy a megfogyatkozott seregeik felépülhessenek, így újabb csapatokat toborozhassanak az elkerülhetetlen Phyrexiaiak visszatéréshez. Jodah, Teferi és Jhoira itt maradtak, hogy megépítsék ezt az emlékmûvet Jaya számára.
Teferinek hiányozni fog.
- Jaya és én akkor találkoztunk, amikor õ… Jodah megszorította az orrnyergét, és lehunyta a szemét, mintha el akarná rejteni fényességüket. Nyelt egyet. - Dominaria elveszített egy mágust – a birodalmak elvesztek – én elvesztettem – sajnálom.
Jhoira, Jodah vállára tette a kezét, és Jodah odahajolt a régi ismerõséhez.
– Soha nem gondoltam volna, hogy ezt kell majd tennem – mondta végül Jodah.
Teferi megköszörülte a torkát, de nem szólalt meg. Csak a fejét rázta, nem tudta szavakba önteni, mennyire hiányzik neki Jaya esze, a humora, amit az ilyen komoly esetekre tartogatott. Jaya nem tudna megmenteni egy síkot anélkül, hogy ne csináljon viccet belõle. Emlékeit átitatta róla az egyik kõpiramis. Türelme Chandra tanításához, ahogyan mosolygott, mielõtt valami igazán mellbevágót mondott, és ahogyan találkoztak Chandrával. Soha nem felejti el azt a napot Zhalfirban, amikor összetévesztette egy szakácsnõvel, és tükörtojást kért tõle. Jaya vigyorogva a pult mögé ment, hogy elkészítse, egy ujjmozdulattal meggyújtotta az összes sütõégõt – a valódi bódévezetõ legnagyobb meglepetésére. – Kérsz ?egy kis csatni-t hozzá? Soha nem felejtené el.
Teferi körbejárta az emlékmûvet. Izzadság futott végig a bõrén, letörölte a gyöngyöket a homlokáról. Megállt, hogy megérintse azt az üres piramist, amelyet Karnnak hagytak, hogy felidézze emlékeit Jayáról, hogyha… ha egyszer visszatér.
Teferi kiegyenesítette a vállát. Saheeli tiszteletteljes távolságban várakozott, ékköves tónusú ruháját a szél csapdosta, az arany díszítés ki-kikacsintott belõle. Barna bõre megégett, fekete haja pedig ki volt bontva. Amint Teferi bólintott felé, megfordult, majd Teferivel együtt távoztak.
Amikor Teferi átlépett az átjárón, megborzongott. Elérték Urza tornyát. Ez több volt, mint a kopott kõlap, amelyet az elõzõ éjszakai páralecsapódások borították. Sose hitte volna, hogy még egyszer erre a helyre lép.
Saheeli egy õsi dongaboltozatú csarnokba vitte, amelynek teteje még épp volt és jól védett a naptól. Kezét egy készülékén nyugtatta, amellyel Teferi megtudta növelni a varázserejét és annak pontosságát. Teferi nem akart belemászni erre az emelvénnyel ellátott gépbe, ami bõrszíjjaival és drótjaival egy börtönben található eszközre emlékeztetett, amellyel vallomásokat lehet kicsikarni mintsem egy varázstárgyra, amellyel egy síkjáró veleszületett képességének erejének fokozására készítettek.
Míg az agyagtábla, amelyet Karn a Koilos-barlangban talált, elveszett, rajzai azonban megmaradtak. Jaya megragadta õket, amikor megragadta a sylex-et. De a sylex-el ellentétben, a rajzok Jaya-nal maradtak, ruhája titkos zsebében elrejtve.
Saheeli nem tudta megállapítani, hogy hogyan fejtették meg a sylex mûködését. Erre csak Karn jött rá. De meg tudta állapítani, hogy mikor, amikor elpusztították – és egy saját tökéletes másolatot készített.
Tehát ez volt most Teferi küldetése: visszatérni a mikorhoz, hogy megtanulja amit Karn már megállapított: a hogyant. Hogyan sikerült aktiválni már egyszer.
– Sok szerencsét, Teferi – mondta Saheeli. – Mindannyiunk kedvéért.
Kényszerítette magát, hogy lazítson. Egy kis barna énekesmadár ült egy boltíves ablakban, majd leszállt a padlóra, hogy megfürödjön a porban. Karn ismerte volna a madár faját, a szokásait.
Hogy megmentse otthonát, hogy megmentse a Multiverzumot, Teferi megteszi azt az egy dolgot, amit megfogadott, hogy soha nem teszi meg: átlépi az idõt.
A Planaris Híd piros lámpája elhalványult. Karn a sötétben visszhangzó csattogásból arra következtetett, hogy egy hatalmas barlangban áll. Érezte az ásványi lerakódásokat, a kvarc cseppkövek súlyát a feje fölött, és érezte a hideg, nedves kõ szagát. Rosszul érezte magát – tévesen - mintha a Vak Örökkévalóságon való áthaladás során valami koszos filmréteg vonta volna be fémfelületét. Letérdelt, meggyûrõdött teste még mindig fájt a Mana Torony fedélzetén vívott csata miatt. Remélte, hogy a többiek, Jodah, Jhoira, Teferi jobban jártak, mint õ és Jaya… nem, jobb nem gondolni erre. Addig nem, amíg nem tud gyászolni.
Fehér fény lobbant fel, elnyomva érzékeit. A csipogó hangok abbamaradtak.
Elesh Norn állt elõtte, úgy izzott, mintha egy csillagnak adna otthont. Vékony combjai rovar finomságúak, hosszú arca ízeltlábúak szépségével rendelkezett. Mosolya keskeny és önelégült volt, még akkor is, amikor egy szolga meghajolt elõle.
– Isten hozott, atyám. Elesh Norn hangja torokhangú, kellemes kontraszt volt. - Üdvözöllek itthon.
Karn körülnézett. Ajani-t és Sheoldred-t kereste. Látta, ahogy korábban a Planaris Híd elnyelte a preatort, valamint a kiteljesedett barátját, de itt semmi nyomát nem látta nekik. Biztosan máshol helyezte el õket. Csak õ és Elesh Norn álltak ezen a fennsíkon, amit fehér porcelánhomok borított. A fennsík alatt rovarszerû Phyrexiaiak tömegei csillogó, fehérarany színben forrongtak.
Norn megfogta az állát, és ismét magára terelte a figyelmét. – Túl sokáig voltál távol – sziszegte. - Hiányoztál nekünk. Megérdemled, hogy részesedj a jövõ dicsõségében.
Karn megpróbált felállni, de érezte nem tudja mozgatni a lábát. Megpróbálta elõhívni a szikráját, hogy elmenjen valahova, bárhová, de túlságosan megtört, túl fáradt volt. Norn karmai az arca fémjébe mélyedtek, és elfordította a fejét. A nyaka még erre a mozdulatra is fájt, ízületek csiszolódtak egymásnak. És akkor meglátta.
A porcelánhomokból kinõtt apró, csökevényes csemete. Göcsörtös, finom ágai azokra a kis fákra emlékeztették, amelyeket a hegyekben az erdõben látott. Sápadt végtagjai irritáló fényben csillogtak. Az olajgyöngyök bimbóként lógtak gallyairól.
Még most is, ebben a pokolban, szörnyekkel körülvéve, nem tudott mást, csak gyengédséget érezni a fa iránt. Egy élõlény, aki minden eséllyel küzd a túlélésért. - Mi ez?
Norn lenézett rá, fogsora gúnyos vigyorrá alakult. - Ez a nagy dolgok kezdete, atyám. Ez mindennek a kezdete.